nlc.hu
Sztárok
Malek Miklós felkarolt két kiesett X-Faktor versenyzőt

Malek Miklós felkarolt két kiesett X-Faktor versenyzőt

Kidobták őket, de az Egyesült Államokban már elkészítettek három dalt.

Az Egyesült Államokból segít két egykori X-Faktor versenyzőnek ifjabb Malek Miklós – írja a Blikk. A tehetségkutató első három szériájában mentorként dolgozó Malek olyan fiatalokat karolt fel, akikért korábban foggal-körömmel harcolt, mindhiába. László Kata és Attila ikrek, és még az X-Faktor 2012-es évadjában szerepeltek, de a tábor után búcsúzniuk kellet a versenytől.

“A válogatón annyira jól szerepeltek, hogy egy életre megjegyeztem a nevüket… Akkor még csak 17 évesek voltak, és mint utóbb megtudtam, Attila a mutálás közepén volt, amikor is egyáltalán nem tanácsos énekelni, mert a hangszálak nem bírják a megterhelést. Ezért a táborban már nem sikerült ugyanazt a színvonalat hozniuk, mint a válogatón, és hiába próbáltam a többi mentort meggyőzni – az egy igenemmel nem tudtam őket megmenteni” – mondta a Blikknek Malek, aki mindig remélte, hogy a testvérek folytatják az éneklést. Az azóta Twinner néven dolgozó fiatalok végül levelet írtak a friss házas Malek Miklósnak, és segítséget kértek tőle. “Annyira jól sikerült a tanácsadás, hogy végül közös munkába fogtunk. Írtam nekik három dalt, amit felvettünk magyarul és angolul is, sőt egy videoklipet is forgattunk. Mindezt Los Angelesben, alig két hét alatt!” – mondta Malek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top