Az mindenki számára közismert tény, hogy a jóga egy egészen különleges mozgásforma, hiszen ugyanúgy hat vázizomzatunkra jótékonyan, mint lelkünkre, szellemi frissességünkre. Az viszont, hogy a párkapcsolatra is komoly befolyása lehet, talán még nem annyira egyértelmű.
Akro jóga – csak ügyesen!
Az akro jóga egyre inkább teret hódít a világban. A közösen végzett, komoly gyakorlást igénylő, szinte akrobatikus elemekkel megtűzdelt jógaforma nagy koncentrációt igényel. Ha mindezt párunkkal csináljuk, a totális egybeolvadás élményét adhatja, hiszen egyszerre lélegzünk, egyszerre mozdulunk, és maximálisan figyelünk a másikra.
1. Szinkronlégzés
Üljetek le lótuszülésben egymásnak háttal, úgy, hogy a hátatok érjen össze. Adjátok át magatokat annak az élménynek, hogy érezhetitek a másik légzését, rezdüléseit, anélkül, hogy látnátok őt. Légzésetek lassan összehangolódik, és harmóniába kerültök egymással.
2. Nyújtás
Üljetek le terpeszülésben egymással szemben, úgy hogy a talpatok összeérjen. Fogjátok meg egymás kezét, és segítsetek a másiknak lassan előrehajolni. Közben figyeljetek a légzésre.
3. Harcos póz
Álljatok terpeszállásban egymás mögé úgy, hogy a lábatok összeérjen, csináljatok kitörést, és deréktól felfelé forduljatok el 90 fokkal. A kezeitek mehetnek fel vállmagasságban, és azok is érjenek össze. Tartsátok meg egymást.
4. Front bird
A szembe repülő madarat megidéző akro jógás pozíciót profikon kívül semmiképpen nem ajánljuk senkinek, ők viszont maximális bizalmi kapcsolatot építhetnek ki vele. A párod feküdjön a hátára felhúzott, behajlított térdekkel, te pedig dőlj rá a comboddal. Kezeitek tartsák meg egymást, így ő a lábait kinyújtva fel tud emelni téged. Ha megvan az egyensúly, kézzel el is engedhetitek egymást, de ezt már tényleg csak a leggyakorlottabbak próbálják ki!