Életmód

Jógáznál, de nem tudod, melyik irányzat a neked való? Segítünk kiválasztani a hozzád illőt!

A jóga méregtelenítésre, stresszkezelésre, az egészségünk megőrzésére és az energiaszintünk növelésére egyaránt alkalmas. Nem mindegy azonban, hogy melyik irányzatot választod.

Minden jógairányzat célja, hogy a tested vitalizálása mellett a lelked is kiteljesedjen. A jógával megtanulhatod, hogyan tarts ki még a nehéz helyzetekben is, de amíg az egyik jóga az izmokat, addig a másik az elmét veszi jobban igénybe. Ahelyett, hogy átgondolatlanul belevágnál a gyakorlásba, inkább találd meg a személyiségedhez, életmódodhoz leginkább illő jógatípust!

Az ősi hatha jóga

Az egyik legismertebb és legelterjedtebb jógatípus a hatha jóga. A hatha jóga valódi célja a test legyőzése az elme segítségével, a lelki önmegvalósítás, amihez – a jóga által – a testi egészségünk is hozzásegíthet. A hatha jógán megtanulhatjuk az energiákat áramoltatni, irányítottan lélegezni, egészségesen élni és meditatív állapotban létezni. A hatha jóga a legrégebbi jógatípus, így alapját képezi számos jógairányzatnak. A gerincet erősítő gerincjóga, a táncra hasonlító flow jóga, a csípőre, a medencére és a mellkasra összpontosító yin jóga, valamint a kismedencére koncentráló női jóga is mind a hatha jógából alakult ki.

Ha a monotonitás nem a te világod, akkor a hatha jógát válaszd: a változatos, nem kötött gyakorlatsorokkal dolgozó jóga a kezdők számára tökéletes kiindulási alap, ugyanis igazodik ahhoz, hogy éppen milyen az állóképességed, a fizikai állapotod, és mennyire vagy rugalmas. A hatha jóga ugyanúgy hat a lelkedre, mint a testedre, és a légzésgyakorlatok, valamint a meditációs technikák hozzád idomulva segítenek fejlődni testben és szellemben egyaránt.

Fotó: istock

Női jóga

Ha szeretnéd megélni a női mivoltodat, a testedet és a lelkedet egyensúlyba hozni, akkor próbáld ki a női jógát. A ciklusunkkal arányosan a hormonjaink, így a kedélyállapotunk és az energiaszintünk is folyamatosan változik, amit a női jóga figyelembe vesz: a saját dinamikádnak megfelelően végezheted a gyakorlatokat. A női jógán erősítheted a medence, a has, a gát és a hüvely izmait, továbbá mobilissá teheted a csípőízületeket. Ez a jógatípus jó hatással van az idegrendszerre, segít visszaszerezni az érzelmi stabilitásodat, valamint befogadóvá tesz a változásokra.

Yin jóga

A főként ülő és fekvő ászanákból álló öngyógyító jóga az ellazulást segíti. A yin jóga a meridiánhoz kapcsolódik, vagyis a testünket behálózó energiacsatornákra fókuszál. Egy-egy ászanát akár 10 percig is ki kell tartani, a gyakorlatok a hát alsó szakaszára, a medence és a csípő ízületeire, az ínszalagokra és a kötőszövetekre koncentrálva épülnek fel. A gyakorlatok rendszerint egy szervcsoport, de sokszor egy lelki, szellemi téma köré épülnek fel, ami által energiát adnak, és segítenek egyensúlyba kerülni.

Fotó: istock

Gerincjóga

A gerincjóga elsődleges célja a megelőzés, de ugyanúgy, ahogy a többi jógatípus, ez is támogatja az öngyógyító folyamatokat. Nemcsak a test, hanem az idegrendszer egészségének megőrzésében is segít, és a hatha jóga könnyebb ászanáival dolgozik. Ha gerincjógára jársz, javíthatod a tartásodat, megtanulhatsz helyesen lélegezni, és oldhatod a stresszt.

Flow jóga

A flow egy folyamatos, lassú, de dinamikus mozgásra épülő jóga. Az átlagos jógánál gyorsabb tempójú óra nem kezdő jógázóknak való, mivel a mozdulatok gyorsabban követik egymást, mint az egy jógaórán megszokott. Léteznek könnyített mozdulatsorok is, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki a saját állapotához mérten vegyen részt az órán. A flow jóga, ahogy a neve is mutatja, az áramlást segíti, és azt, hogy az állandóan pörgő elmédet kikapcsolva hagyd, hogy az életenergia átjárja a testedet.

Ashtanga jóga, a koncentráció tisztító ereje

Az ashtanga jóga a légzés-testtartás-tekintet hármasán alapul. Ez az a jógatípus, amely biztos, hogy nem kezdőknek való. A power jógaként is ismert jógán dinamikus, kötött szériákkal találkozhatsz, és erősen igénybe veszi az izomzatot. Az ashtanga – amely mellett Madonna és Sting is elkötelezte magát – nagy hangsúlyt fektet a légzés, valamint a tekintet irányítására, és a helyes kivitelezés nem kevés energiát emészt fel. Mivel a gyakorlatok közben maximális koncentráció és szabályozott légzés szükséges, ez a jógatípus azon haladók számára ajánlott, akik már ismerik és ki is tudják tartani a nehezebb ászanákat is. Vagyis, ha hosszú idő után most vágnál bele a mozgásba, és az állóképességed nincs a csúcson, esetleg diabétesszel vagy magas vérnyomással küzdesz, nem az ashtanga jóga a megfelelő választás. Az energiaszintet és a belső tüzet csúcsra járató astanga az egyik legerősebb meditatív állapotot előidéző jóga, intenzíven formálja az alakot, vitalizálja  a testet és segíti a méregtelenítési folyamatokat is. Az ashtanga jógával oldhatod a mentális, az érzelmi és a pszichikai blokkokat is, valamint tisztíthatod a testedet.

Fotó: istock

Izzasztó Bikram jóga

A forró Bikram jógát Bikram Choudhurynek köszönhetjük. Az a különlegessége, hogy maximálisan ellazítja az izmokat, mivel a jógatermet 40 fok körüli hőmérsékletre fűtik fel, és a páratartalmat is megnövelik. A trópusi hőséghez hasonlító levegő hozzájárul az erek kitágításához, a meleg serkenti a vérkeringést, aminek következtében izmaink bemelegszenek, jobban nyúlnak. Fontos kiemelni azonban, hogy az extrém meleg miatt a szív- és érrendszeri problémákkal küzdőknek ez a jógatípus nem ajánlott. Amellett, hogy nyújtja az izmokat és fiatalítja, formálja a testet, erős méregtelenítő, valamint stresszűző hatással is rendelkezik. A Bikram jóga beindítja az öngyógyító folyamatokat, növeli a koncentrációt és az önbizalmat, de szellemileg is frissebbnek érezhetjük magunkat. Télen és tavasszal különösen ajánlott, ha az immunrendszerünket akarjuk felturbózni, és formába akarunk lendülni a bikiniszezonra.

GIF
Forrás: ACEfitness

Kundalini jóga, út önmagadhoz

A kundalini jóga a meditatív irányzatok közé tartozik, általa kiszakadhatsz a mindennapok gondjaiból, és békére találhatsz. A kundali jóga felébreszti a teremtő energiát és a tudatosság energiáját, a kundalinit. Erősíti az idegrendszert, és megtanít arra, miként használjuk az elménk és az érzelmeink erejét; egyaránt hat a testre, a lélekre és az elmére. A kundaliniről már az i. e. 5. században is találtak írásos emlékeket az Upanisadokban, és évezredeken keresztül titkos tanításnak minősült. Yogi Bhajan 1969-ben vitte el Amerikába, és avatta be a nyugati világot a kundalini jóga életminőséget javító tudományába.

Ez a jógatípus fokozza a veseműködést, erősíti az immunrendszert, és segít a félelmeink leküzdésében. A mozdulatok és a légzés ritmikussága és az, hogy a gyakorlatokat sokszor vizualizációk szövik át, segítik a jelenlétet. Arra azonban ügyelj, hogy ha érrendszeri problémád van, konzultálj egy szakemberrel, mielőtt ezt az erős légzésgyakorlatokkal tűzdelt jógát választanád! Az éberségünket és a tiszta tudatunkat előtérbe helyező jóga célja, hogy ne csupán a testet, hanem a lelket is megtisztítsa, és a spirituális energiánkat a felszínre hozza. Ha olyan időszakon mész keresztül, amely számodra érzelmileg vagy mentálisan megterhelő, szeretnéd oldani a stresszt, és hozzá szeretnél férni az erődhöz, a kundalini tökéletes választás lehet.

GIF
Forrás: TheGivingMom

Iyengar jóga, az egyensúly kulcsa

Ha nem találod az életedben a stabilitást, és szeretnéd növelni a testtudatodat, valamint az önfegyelmedet, az Iyengar jógatípus neked való. Ebben a jógatípusban nagyon sokáig kell kitartani az ászanákat, ügyelve a precíz, helyes testtartásra, így mindenképpen haladó jógázóknak javasolt. A 95 éves korában elhunyt B.K.S Iyengar nevéhez fűződő jóga nemcsak az egészséged megőrzésében segít, hanem abban is, hogy megtanuld és megismerd, miként működik a tested, és egyensúlyra lelj. Növeli a hajlékonyságot, hozzájárul az erőnlét és a jó közérzet növeléséhez, és nagy előnye, hogy az ászanák nem kötöttek, azaz hozzád igazodva változtathatók a gyakorlatok: ha szükséges, a falat vagy egy hevedert is használhatsz segítségként.

Tippek, melyeket érdemes megfogadnod

Azokon a napokon, amikor jógázni készülsz, már napközben fordíts kellő figyelmet a folyadékbevitelre – ami leginkább szénsavmentes ásványvíz legyen –, és a nehéz ételeket aznap inkább kerüld.

Attól függetlenül, hogy a jógához ma már kapni külön jóganadrágot és felsőt, tökéletesen megfelel minden olyan ruházat, amely testhez simul, és jól nyúlik. Ugyan a jógaóra alatt nem kell olyan hirtelen mozdulatokra számítanod, mint egy aerobikórán, sportmelltartót akkor is viselj, hogy koncentrálni tudj az ászanákra.

A legfontosabb, hogy légy magadhoz türelmes! Az ászanák elsajátításához és helyes kitartásához mindenkinek időre van szüksége. A jóga önfegyelemre és kitartásra tanít, megismerheted a tested és a lelked működését, és átélheted, mit jelent az, hogy a tested a lelked temploma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top