Női jóga: sablonos válaszok helyett újratanuljuk a bizalmat saját nőiségünkben

„A női jóga olyan, mint a rendes jóga, csak többször mondod, hogy petefészek” – ez a mondat a párom szájából hangzott el, amikor női jelentkező híján, bátor férfiemberként vállalta, hogy az alanyom lesz a nőijóga-oktató vizsgára való felkészülésben. Mondhatom azt, hogy jó értelemben vett, férfias egyszerűséggel rá is tapintott, meg nem is a női jóga lényegére. Rátapintott, hiszen a női jóga valójában a hatha jóga gyakorlatait alkalmazza a női szervek egészségének helyreállítására, ám ennél sokkal komplexebb folyamatról van szó. A női jóga ugyanis arra hív, hogy feltegyük magunknak a kérdést:

hogyan viszonyulunk nőiségünkhöz, mi a dolgunk ezzel, illetve hogyan tudjuk a legkiteljesedettebben megélni magunkban ezt a minőséget.

Ahhoz viszont, hogy ezekre válaszokat kapjunk, alá kell merülnünk magunkban, és saját megtapasztalásokat szereznünk.

Nőiségünktől elidegenedve létezünk

„Elérkeztem abba a korba, amikor mondhatni társadalmi elvárás, hogy egy nő gyermeket vállaljon. Hétről hétre szembesültem azzal, hogy az ismerőseim közül gyakorlatilag mindenki teherbe esik, sőt tőlünk is egyre gyakrabban kérdezték, mikor kopogtat már be a gólya. Éreztem magamon, hogy nem kezelem a helyén a dolgot – vagy nagyon magamra veszem az ártatlan érdeklődést is, vagy próbálok úgy tenni, mintha nem is érdekelne. Frusztrált voltam attól a külső és belső sürgetéstől, amit a gyerekvállalás kapcsán éreztem – mondja Aliz, aki 2 éve kezdett rendszeresen nőijóga-órákra járni. – Ha most belegondolok, volt bennem egy olyan, hogy megmutatom a világnak, én is teszek azért, hogy anyává váljak. És megmutatom magamnak is, hogy igenis megértem a feladatra. Azt gondoltam, pár hónapnyi női jóga majd megteszi a hatását, aztán mehetek is rögtön a kismamajógára, elvégeztem a feladatot. Aztán ott ragadtam, a női jóga beszippantott, és egy egészen más utazást kínált: alászállni mélyen, önmagamba” – meséli Aliz, és hozzáteszi, hogy a női jógával elkezdte „visszaszerezni önmagát”, fokozatosan, mozdulatról mozdulatra ráébredt arra, mi az, amit megfelelésből, és mi az, amit igazi vágyból szeretne. Azt mondja, hihetetlen, mennyire el volt választva saját nőiségétől, saját belső ritmusától, mielőtt elkezdett volna jógázni.

Fotó: iStock

Hogy mit is jelent ez az elszakadás, azt remekül példázza, ahogyan társadalmunk a menstruáló nőhöz áll. Egyrészt valamelyest még mindig tabu (bevallom, írás közben én is kissé megakadtam, leírjam-e a szót, „menstruáció”), másrészt valami nagyon kellemetlen, letudni vágyott baj, amitől a nők 90%-a szabadulni akar. Vagy azzal, hogy úgy teszünk, mintha meg sem történt volna (gondoljunk csak a fehér miniszoknyában teniszező, görcs- és puffadásmentes tamponreklámnőkre), vagy azzal, hogy túlzottan stilizáljuk (például kék színű vérrel a reklámokban). Ezt a kicsit zavaros hozzáállásunkat jól tükrözi az a kutatás is, amelyet egy női egészséggel foglalkozó cég, a Clue végzett el összesen 90 ezer nő válaszai alapján a világ 190 országából. A felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogyan éreznek a nők menstruációs ciklusukkal kapcsolatban, beszélnek-e róla környezetükkel, hiányoztak-e miatta valaha az iskolából, munkából. Kiderült, hogy Európában előszeretettel használnak például szleng szavakat vagy eufemisztikus kifejezéseket a menstruációra, például „Bloody Mary” (angol), „ketchuphét” (francia) vagy csak simán „női ügy” (portugál), és persze mi magunk is fel tudnánk sorolni néhány hasonló szót a „Mikuláson”, „Piroskán” át  egészen a „megbetegszik”-ig. A kutatás érdekes megállapítása volt az is, hogy például Bangladesben előszeretettel beszélnek a női családtagok egymás között erről az időszakról (94%), míg a dánok ennél sokkal visszafogottabbak (42%). Abba most nem mennék bele, hogy „régen minden jobb volt”, így a menstruációhoz való hozzáállás is – hiszen valahol tényleg jobb volt, máshol viszont sokkal rosszabb –, az viszont biztos, hogy amíg úgy gondoljuk, jobb lenne-e „havibaj” nélkül élni, addig elveszítjük a lehetőséget arra, hogy jó viszonyt ápoljunk önmagunkkal, saját nőiségünkkel.

Visszatalálás nőiségünkhöz a jóga rendszerével

Ha megkérdezünk egy jógát nem gyakorló embert arról, mi a jóga, nagy valószínűséggel egy gyönyörű nő ugrik be neki elsőre, aki divatos szettben úgy össze tudja hajtogatni magát, mint pék a perecet. A képzettársítás nem véletlen: a Yoga Journal által végzett kutatás szerint a jógát gyakorlók csupán 18%-a férfi, ami annyit jelent, hogy 10 jógázóból kb. 1,5 a hímnemű gyakorlók száma, pedig 100 évvel ezelőtt még elég ritka eset volt, ha egy nő is megjelent a jógateremben – egyszerűen azért, mert ősidőktől fogva úgy tartották, a jóga nem a nőknek való. Bár a gyakorlatokat férfiak hozták létre férfiaknak, az utóbbi évtizedekben a jóga mégis feminizálódott, az arány pont a visszájára fordult. Ennek okai nyilván nagyon összetettek, mégis felvetődik a kérdés: ha a jóga manapság amúgy is ennyire elnőiesedett, minek is külön „nőinek” aposztrofálni?

Fotó: iStock

„A nőknek van egy általános averziója a női jelzővel szemben. Sok nő, amikor meglátja a szót, hogy női jóga, úgy érzi, ez az egész tőle nagyon idegen, biztos nem érezné magát jól egy ilyen órán. Én ezt abszolút át tudom érezni, hiszen a »női« jelző sok tekintetben devalválódott, társadalmilag nem helyén kezelt” – mondja Juhász Sarolta nőijóga-oktató. Ennek ellenére a megkülönböztető jelzőnek helye van, hiszen a női gyakorlás fókusza valamilyen módon a nőiséghez, női minőségekhez kapcsolódik. „A női jógában egy teljesen hétköznapi hathagyakorlásról van szó, de ha nagyon le akarjuk csupaszítani, a fókusz itt kimondottan azokra a testrészeinkre, testtereinkre vonatkozik, amelyeknek feltételezésünk szerint közük van a női aspektushoz. A férfi aspektusú gyakorlás nyilván azért nem definiálódik külön, mert a jógának alapvetően mindig is volt egyfajta férfi fókusza, hiszen férfiak gyakorolták” – magyarázza.  A jógaoktató szerint – ahogy Aliz esetében is történt – jellegzetesen valamilyen nehézség, „egy problématudatból jövő ihlet” hívja gyakorlásba a nőt: „Az a tapasztalat, hogy a testük működésében valamilyen problématudat kezd kialakulni, például a menstruációval, foganással, változókorral kapcsolatban. Ezek a nagyon karakteresen »nőibe« vivő, természet adta testi történések hívják a nőket arra, hogy valahogy elkezdjenek ebben a női terükben mozogni, dolgozni. De az is motiváló erő lehet a gyakorlásra, amikor a nők azt veszik észre, hogy az önmagukra szemlélés a hétköznapjaikban valahogy elsikkadt, és most valami nehézséggel, valami megoldandóval találkoznak ebben a térben.”

A nő, aki leköltözött a fejéből                  

Nemrég végeztem egy nem reprezentatív közvélemény-kutatást a Facebookon arról, ki mennyit agyal, és mennyit van „csak úgy el” a fejében lévő szüntelen fecsegés nélkül egy sima hétköznap. A válaszadó ismerőseim ébrenlétük időszakában átlagosan 80%-ban kattognak valamin, de akadt olyan is, aki saját bevallása szerint szüntelen, „kemény 100%-ban”, „csendet nem ismerve” kommentálja magában életének minden egyes pillanatát. Bár a kognitív problémamegoldás rendkívül hasznos képességünk, az intellektualizálásnak vannak sötét oldalai is, például nem engedi, hogy kapcsolódjunk érzelmeinkhez. A túlgondolás következtében hajlamosabbak leszünk a mentális betegségekre, ráadásul kutatások szerint egyáltalán nem válunk tőle jobb problémamegoldókká, sőt a fejünkben lévő kis hangtól álmatlanok lesznek az éjszakáink is. A fejünkbe bújás ugyan látszólag védelmet nyújthat például nagyobb érzelmi megterhelések, problémák, traumák elől, ám hosszú távon megfoszt az élet megtapasztalásától, „elválaszt” minket a környezetünktől, fizikai testünktől, érzelmeinktől.

A belső monológ gyakorlatilag elvág minket saját magunktól.

A női jóga gyakorlatai során azonban tudatosan figyeljük magunkat, mondhatni „visszaköltözünk” a testünkbe. Persze remek, hogy bizonyos ászanák felkorbácsolják libidónkat, stimulálják vagy épp megnyugtatják idegrendszerünket, friss vérrel látják el medencei szerveinket, de valami ennél is jobb történik: újra elkezdjük „belakni” magunkat. „Amikor ezekben a terekben járunk a figyelmünkkel, akkor valójában egy verbalitás előtti állapotban járunk. Azt tapasztaljuk, hogy ez a fókuszált figyelem tényleg egy egész-ségbe visz minket, és konkrét megélésünk lesz a jóllétről, a létezés öröméről. Nőként sok ismeretlen régiónk van, de amikor elkezdünk ezzel a figyelemmel gyakorolni, akkor ezek a régiók kitöltődnek, tudatosodnak, ezáltal pedig elindul valamiféle egyensúlyozódás. Egy idő után már nem akarjuk kidomborítani, nagyító alá helyezni a férfi-női minőségeket. Inkább ezeknek a harmóniába hozásáról, megértéséről és elengedéséről lesz szó” – mondja Sarolta, aki szerint nem kell furmányos és nyakatekert gyakorlatokat végeznünk ehhez, a figyelem maga teszi a dolgát.

Juhász Sarolta (fotó: Nyúl Zsuzsa)

„Úgy vagyok jó, ahogy vagyok!”

Sarolta szerint a női jóga egyik leghangsúlyosabb része az ítéletmentesség megtanulása, amit először magunkkal kezdünk. Ezt a vonását emeli ki Zsóka is, aki már 5 éve gyakorolja a női jógát: „A gyakorlás lágy, gyengéd és elfogadó.  Az órákon ítélkezésmentesen »megfigyeljük« a testünkben, a lelkünkben és a gondolatainkban lezajló történéseket is. Az ítéletmentességet segíti az is, hogy olyan »vegyes« közösségekben jógázunk, ahol vannak fiatalok, öregek, teltebbek, sportosabbak. Nők különböző élethelyzetekben: párválasztás, családalapítás előtt, szingliként, anyaként vagy időskorúként. Gyakran fordul elő, hogy olyan megéléseket, tapasztalatokat is meg tudunk osztani egymással, amiket ekkora őszinteséggel és mélységgel biztosan nem tudnánk máshol. Azt tanuljuk, hogy pont úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk: haragosan, fáradtan, idegesen vagy épp vidáman.”

Sarolta szerint ez az ítélkezésmentesség egyben azt is jelenti, hogy elfogadjuk azokat a válaszokat, amelyeket önmagunktól kapunk, még ha ezek nem is azok, amelyekre számítottunk. „Minden nőnek alapélménye lehet, hogy nem felel meg annak az ideának, amit a társadalom kér, a közgondolkodás sugall. Amikor ott állunk önmagunkkal szemben a gyakorlásban, átérezhetjük, hogy teljesen jó úgy, ahogy vagyunk, nem kell belepréselni magunkat egy konfekcióméretbe.” A jógaoktató úgy látja, a nők sajnos megszokták, hogy kívülről megmondják nekik, mit érezzenek vagy gondoljanak, ezért van egy „elvesztett kompetenciaélményük” saját nőiségüket illetően. „A női jógában nem kapunk konzervválaszokat. Akinél mégiscsak hívó szó lesz a női gyakorlás, azt valószínűleg az a szándék vezérli, hogy megtanuljon újra bízni önmagában. A gyakorlásban mindig önmagunknak válaszolunk” – mondja.

Fotó: iStock

Visszakanyarodva Alizhoz, a női jóga által ő is megtalálta saját válaszát problémájára. Azt mondja, a rendszeres gyakorlás során ráébredt, hogy bár nagyon szeretne a jövőben anya lenni, egyelőre még nem áll készen rá. „A gyakorlásból végül önismereti utazás lett, mely során rá kellett döbbennem, hogy egy csomó elfojtott, feldolgozandó érzés van bennem, amit szeretnék rendbe tenni, mielőtt gyereket vállalnék. Szeretnék meggyógyulni ezekből az érzésekből, felépíteni magam. Ezért már nem vagyok türelmetlen és sürgető magammal szemben, nem utálom magam azért, mert nem azt csinálom, amit megmondtak nekem. Arra is rájöttem, régebben nem tudtam eldönteni, hogy a hang a fejemben vajon tényleg a sajátom, vagy valaki másé, amit úgymond belsővé tettem. Amióta kapcsolódni tudok megint a testemmel, ez sokkal könnyebben megy. Sőt harag és dac nélkül tudom képviselni az álláspontomat a világban, akármit is várjanak tőlem – mondja. – A női jógában az a legnagyobb erő, hogy ráébreszt egy elég egyszerű igazságra: a saját problémáimra mégiscsak én tudom a legjobban a választ.”