nlc.hu
Sztárok

Kínaiak százmilliói előtt lép fel az Attraction

A brit tehetségkutató műsor győztesét lépteti fel sztárvendégeként a kínai központi televízió (CCTV) hagyományos holdújévi gálaműsorában. A csapatot a londoni székhelyű JEM Artist művészeti menedzsment iroda vitte el Pekingbe.

Szűcs Zoltán társulatának fellépését a január 30-i műsorban egyelőre nem kíséri kínai médiaérdeklődés, mivel jelenlétüket, illetve szereplésüket nem hozták még hivatalosan nyilvánosságra. A fellépőket titoktartásra kötelezték – akárcsak a királyi családi előtti produkciójukat megelőzően –, a próbák és a felvétel helyszínén szigorú biztonsági intézkedésekkel igyekeznek megakadályozni, hogy illetéktelenek tudomására jussanak a meglepetésnek szánt produkció részletei.

A CCTV újévi műsorát évek óta hangos kritikával illetik a sajtóban és a közösségi médiában, aminek oka elsősorban a több száz milliós közönség túlzott elvárása. Évtizedekig ez volt a kínaiak legnagyobb családi ünnepét, a holdújév kezdetét köszöntő legnézettebb és legdrágább zenés, táncos televíziós program. A program szerkesztőin, rendezőin nagy a nyomás, s valószínűleg ezért is hívták meg sztárvendégnek az idén a londoni árnyékszínházas szerepléssorozat után nemzetközi hírűvé vált Attractiont. Tavaly Céline Dion kanadai énekesnő léphetett fel Pekingben, de nem volt egyértelműen pozitív a fogadtatása.

A CCTV idei gálaműsora a kínai holdújév előestéjén, január 30-án, csütörtökön, magyar idő szerint délután egy és öt óra között lesz látható és világszerte nézhető.

Kínaiak százmilliói előtt lép fel az Attraction

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top