Szűcs Zoltán: “Azt hiszem, ezt nevezik elégtételnek”

A formáció kitalálóját, alapítóját és egyben motorját, Szűcs Zoltánt – vagy ahogyan minden ismerőse nevezi, Szücsit – gyerekkorom óta ismerem. Gyakorlatilag végigasszisztáltam mellette az egész Hip Hop Boyz-időszakot. Különös játéka a sorsnak, hogy nem közös szülővárosunkban, Salgótarjánban találkoztunk, hanem már Budapesten. Aztán teltek-múltak az évek, és jött a hír az angol tehetségkutatóban való menetelés sikereiről, a győzelemről.

Azt a bizonyos júniusi szombat éjjeli diadalt magam is élőben követtem a világháló segítségével. És rettentően büszke voltam rá, rájuk. Pontosan tudtam, mennyi munka volt ebben, hány és hány megszenvedett óra, elszenvedett kudarc a korábbi érdektelenség miatt. Fene sem gondolta volna, hogy néhány órával később Szücsi magától fog jelentkezni a Facebookon. Immáron nemzetközi ünnepelt sztárként. Ezt írta: „soha nem felejtem el, hogy te voltál az egyetlen, aki annak idején a magyar médiában segíteni próbált, ezért szeretném, ha együtt dolgoznánk”. És azóta együtt dolgozunk…

Előtte azonban várt még ránk egy nagy beszélgetés…

Ezt megcsináltad.
– Meg. De ez nem az én érdemem egyedül, hiszen nyolcan vagyunk a csapatban.

Pontosan tudom, mennyien vagytok, de jól emlékszem, hogy a kezdetek kezdetén – sőt utána még sokáig – egyedül te voltál az, aki igazán hitt abban, hogy egyszer sikerülhet egy ilyen áttörés. És a feleséged. Ketten mindig nagy hittel meséltetek a tervekről.
– Bizony, a feleségem, Évi nélkül ez nem sikerülhetett volna. Az Attraction Peformances látványszínház tulajdonképpen egy családi vállalkozás.

„Hogy kárpótolnak-e a történtek az elmúlt évekért? Nehezet kérdezel. Esküszöm, még arra sem volt időm, hogy elgondolkodjak ezen. De akárhogy is nézzük, igen, azt hiszem, ezt nevezik elégtételnek…”

Amikor jöttetek haza a repülőn, eszedbe jutott a múlt? A kilenc esztendő minden kínja?
– Dehogy jutott. Kit érdekel már a múlt? Csak a jelen számít! Igen, voltak nehézségek a múltban, de ezek mind kellettek ahhoz, hogy ide eljussunk. Azok nélkül talán magam is más ember lennék.

Honnan ez az alázat? Még a salgótarjáni időkből?
– Is. Te tudod a legjobban, hogy mindig alázatos voltam, soha nem szédített meg a siker. Mindig kitűztem egy-egy célt, és azért kitartóan dolgoztam.

Magam is ott lehettem veletek a Sándor-palotában, ahová Magyarország köztársasági elnöke invitált benneteket vacsorára. Amíg az elnököt vártuk, elcsendesedett a terem, a mindig hangos és fegyelmezetlen sajtómunkatársak is lélegzet-visszafojtva várakoztak. Akkor szívem szerint megkérdeztem volna ott mindenki előtt, hogy annak idején, Salgótarján főterén a kis táncos fiú gondolta volna, hogy egyszer eddig eljut?
– Furcsa, hogy ezt mondod, mert ott, abban a pillanatban mindez nekem is eszembe jutott. A régi nógrádi időszak, amikor csak álmodoztam arról, hogy nagy színpadokon egyáltalán felléphetek. Most pedig az államfő azt mondja, igenis nagy dolog, hogy odakint megríkattuk a közönséget, és szurkolóvá tettük nemcsak a magyarokat, hanem a briteket is.

Kevesen tudják, hogy ez már a második tehetségkutató volt, amit megnyertetek. 1993-ban a Ki mit tud?-on is a képzeletbeli dobogón álltál akkori csapatoddal.
– A Ki mit tud? volt az első impulzus, ami óriási visszaigazolás volt – pláne abban az időben, a rendszerváltás után. Az is egy fontos lépcső volt az életemben, amikor 1993-ban az Enemy Squad breakcsoporttal megnyertük a Ki mit tud?-ot, az legalább olyan nagy dolog volt, mint most a Britain’s Got Talent győzelem. Hiszen az utcagyerekek, akiket soha, senki nem ismert el, legyőzték a standard latin táncokat. No, meg a Botafogó Táncegyüttest. Akik korábban mélységesen lenéztek minket, utána ott hajlongtak előttünk, és gratuláltak. A Madách Színházban volt a gálaműsor, amit Antal Imre vezetett. Imrussal nagyon jó barátságot ápoltunk. A nyereményútra is együtt mentünk Thaiföldre, a többi kategória nyerteseivel.

Minden versenyen – még világversenyen is – örök probléma volt, hogy elismerik-e a breaket, vagy sem. Minket valóban utcagyerekeknek tartottak. Amíg nem voltunk tagjai semmilyen táncegyesületnek, esélyünk sem volt arra, hogy versenyt nyerjünk. Mindig azok nyertek, akik mögött állt valamilyen szervezet, hiszen őket preferálták. Ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk, nekünk is be kellett állnunk a ritmustánc egyesületbe. Auer Pál volt az elnök. Miután csatlakoztunk, a versenyeken is jobb helyezéseket értünk el. Majd amikor 1993-ban jött a Ki mit tud?-os diadal, az egyesült büszkén verte a mellét, hogy tőlük indultunk. Rájuk is szóltunk, hogy ne beszéljenek butaságokat, mert mi utcagyerekek vagyunk, csak azért mentünk hozzájuk, hogy fedél legyen a fejünk felett.

Később jött A dzsungel könyve?
– Igen. Ott a koreográfia egy bizonyos részét dolgoztam ki a musicalben.

Azt is sokan elfelejtették már, hogy a Nox együttesnek alapító tagja voltál.
– Ez volt a Nox legelső formációja. Az első lemezt együtt készítettük. Szerettem azt a korszakot, mert egy roppant progresszív, előremutató dolog volt. Eredetileg külföldre készült, így vállaltam el, de aztán Magyarországra került ez a történet. Aztán jött újabb kihívás, és léptem.

Úgy érkeztetek haza a verseny után, mint a világsztárok. A sajtó a reptéren várt, a szakértők szerint az olimpikonok hazaérkezése óta nem volt akkora érdeklődés, mint az Attractionnél, azóta pedig egymást érik a hazai közméltóságok gratulációi. Ez elégtétel neked az elmúlt évekért?
– (maga elé néz, hosszan gondolkodik) Nehezet kérdezel. Esküszöm, még arra sem volt időm, hogy mélyebben elgondolkodjak ezen. De akárhogy is nézzük, igen, azt hiszem, ezt nevezik elégtételnek. Ha nincs ez a győzelem, nyilvánvalóan akkor sem lettem volna elkeseredett ember. Van két gyönyörű gyerekem, a feleségem igazi szövetséges és társ, aki nélkül már létezni sem tudnék. Miattuk soha nem adtam volna fel. De lám, a mi példánk a legjobb bizonyíték arra, hogy van igazság a földön. Az élet előbb vagy utóbb mindent helyre tesz, a legyőzendő akadályok csak erősítenek.

Mi a jövő?
– Utazás utazás hátán. Rengeteg a felkérés a világ minden tájáról. De tényleg minden tájáról. Nem is tudunk mindnek eleget tenni.

Az interjút teljes terjedelmében elolvashatjátok a Mélyinterjúk 3. részében. Rendeld meg innen!