Újabb haláleset pszichiátrián: a helyszín ezúttal egy egyelőre meg nem nevezett fővárosi kórház zárt osztálya, az időpont valamikor szerda éjjel és csütörtök hajnal között. A beteg, akinek az egyik keze és lába az ágyhoz volt rögzítve, a feltételezések szerint szabadulni próbált, a feje közben a rácsok közé szorult, és megfulladt. Ahogy korábban írtuk, bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel, de a tisztázatlan eset körülményeit a BRFK vizsgálja majd. Sok a kérdőjel: nem tudni például, hogy volt-e a beteg mellett valaki, vagy hogy az osztály dolgozói figyelték-e az állapotát.
Nem egyedi eset
Szintén múlt heti hír, hogy nem kell börtönbe mennie annak az orvosnak, aki a dunaújvárosi kórház pszichiátriai osztályán kezelte a huszonegy éves Árpádot, aki négy évvel ezelőtt halt meg. A fiatal férfi az édesanyja beszámolója szerint erős gyógyszereket kapott, a kezelése során le is kötözték. Pszichiátere az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint többszörös szakmai szabályszegést követett el, amiért felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Négy éve a Merényiben uralkodó állapotokról szóló jelentés sokkolta az országot, máshol előfordult, hogy a beteget a radiátor csövéhez kötözték oda. 2015-ben történt meg az is, hogy egy kisbaba a Szent Imre Kórház pszichiátriáján született meg: az édesanyja az ágyhoz volt rögzítve, és be volt pelenkázva, a vajúdást és a szülés megindulását nem vették észre a dolgozók. Mire beavatkoztak, már látható volt a baba feje és karjai. A kicsi már nem élt.
Csak néhány az elmúlt évek esetei közül: hogyan kerülhet ilyen helyzetbe egy beteg?
Jogi keretek
A pszichiátriai jogok kérdésében az 1997-ben meghozott egészségügyi törvény az irányadó, valamint azok a nemzetközi jogszabályok, amelyeket Magyarország is aláírt: az utóbbira példa a CRPD nevű ENSZ-egyezmény is, mely többek között a fogyatékossággal élő mentális betegek helyzetére is kitér.
Sorsukra hagyott betegek?
Értelmetlen veszteség (Profimedia)
„Egy mentális problémával küzdő beteg személyes szabadsága akkor korlátozható, ha az illető állapota másokra vagy saját magára nézve közvetlen, súlyos veszélyt jelent” – tudom meg Radó Ivántól, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnökétől. Még ha fenn is áll ez az eset, akkor sem lehet akárhogyan fellépni: a lekötözésnek is megvannak a szabályai. „Jogszerűen csak olyan nyomáspontokra lehet felhelyezni a kötést, ahol az nem akadályozza a vérkeringést, és nem szabad, hogy túl szoros legyen. A lepedő, istráng, radiátor nem alkalmasak arra, hogy a beteget biztonságosan lekötözzék. A beavatkozást alapvetően az orvos rendelheti el, de ha ő éppen nem elérhető, akkor szakápoló rendelkezhet így: a döntéséről haladéktalanul értesítenie kell a pszichiátert, szakápolói döntés alapján csak két órán át maradhat így a beteg. Az orvosi vizsgálatnak is meg kell történnie ennyi idő alatt. A lekötözött beteg állapotát folyamatosan felügyelni kell, meg kell igazítani a kötéseit – a törvény nem mondja ki, hogy pontosan milyen időközönként kell az ellenőrzést elvégezni. De mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy nem fullad-e a beteg, nem szorult-e el a vérkeringése, van-e valamilyen problémája, szükséglete. A felügyelet azért is elengedhetetlen, mert sokan, ha tudnak, fizikailag is tiltakoznak, küzdenek a lekötözés ellen, de van, aki annyira el van tompítva a gyógyszerekkel, hogy nem tud érdemben cselekedni, még akkor sem, ha érzi, hogy fullad. Ahogy a korábbi esetek is mutatják, ez az eljárás komoly veszély lehet a betegek számára. Fontos, hogy csak addig maradhatnak így, amíg az állapotuk ezt orvosilag indokolja” – magyarázza a szakértő, aki nem tagadja, hogy vannak esetek, amikor szükség lehet erre az intézkedésre, de hozzáteszi azt is, hogy sokszor azért fajulnak idáig a dolgok, mert nincs más eszköz vagy bevett gyakorlat a nehéz esetek kezelésére. Mint mondja, nemzetközi szinten a szakma már nem egészen és nem mindenhol így működik, de nálunk előfordulnak olyan állapotok és helyzetek, melyek múltbéli állapotokat idéznek.
Korlátok között
Ahogy arra a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke rávilágít, a lekötözés csak egy példa arra, hogy miként korlátozható egy pszichiátriai beteg személyes szabadsága. Tudnak olyan esetekről, amikor valakit verbálisan, pszichésen kényszerítenek bele helyzetekbe, például azzal, hogy szankciókat helyeznek kilátásba. De ismernek fizikai bántalmazásról szóló történeteket is. Mindezt úgy, hogy Radó Iván szerint a pszichiátria lényege a bizalom lenne: belátható, hogy ez elég súlyosan sérül akkor is, ha valakit akarata ellenére, bilincsben, szirénázva bevisznek egy kórházba. Az így beszállított betegeknek egyébként 72 órán belül kötelező bírói szemlén kell megjelenni: addig csak annyi gyógyszert kaphatnának, hogy ne tompuljanak el teljesen, mert „per- és jogképesnek” kell maradniuk.
A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy többszörösen nehéz helyzetben vannak ezek a betegek: számtalan stigma kapcsolódik az állapotukhoz. „Ráadásul a társadalom másképp ítéli meg a függőséggel küzdő embereket, mint azokat, akik valamilyen mentális problémával élnek: az alkohol- és drogfüggők tetteivel kapcsolatban elfogadóbbak, míg a pszichiátriai betegek esetében gyakran követelik a bezárást, korlátozást, gúzsba kötést, gyógyszeres kezelést.”
