Téged is bántottak gyerekkorodban az iskolában? Mert ha igen, akkor érteni fogod, mit érez Niko, Stefanie Höfler Velem nem lehet járni című könyvének főszereplője.
A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni ebben a korosztályban. A könyv olvasása közben én is át tudtam érezni Niko helyzetét, mivel az iskolában töltött éveim alatt engem is rengetegszer piszkáltak az osztálytársaim. Szerencsére ez mára már megváltozott.
Ha kövér vagy, beszólások célpontja leszel
Niko egy túlsúlyos srác, akinek mindennap szembe kell néznie osztálytársai gonosz beszólásaival. Mint a legtöbb osztályban, itt is van egy sportos, vezető személyiség, azaz Marko, akinek különösen sok problémája van Nikóval. Szerintem a bántalmazásra soha nem indok valakinek a kinézete, engem is ezért piszkáltak, és nagyon rossz érzés volt.
Az asztalomon fekete alkoholos filccel felírva: Kövér paraszt, bőven aratsz, mellette pocakos szmájli. Úgy látszik, az osztálytársaim felfedezték a közmondásokat. Nem Marko ötlete lehetett, ahhoz túl kicsi a szókincse.
Ebből következhet, hogy a célpont elhiszi, amit a többiek mondanak, hogy túl kövér, vékony vagy csúnya, és ő is változtatni akar magán, néha annyira, hogy az egész gyerekkorát kíséri az érzés, hogy nem elég jó. Folyamatosan próbál megváltozni, átalakul az önképe, esetleg elkezdi utálni magát. Ezért is mutat jó példát ez a könyv azzal, hogy főszereplőnk elengedi a füle mellett a sértő megjegyzéseket, és igyekszik a dolgok jó oldalát nézni. Persze van, ami rosszul esik neki, de próbálja azt is figyelmen kívül hagyni.
Elég pár igaz barát
Az is nagyon tetszik a történetben, hogy van egy lány, Sera, aki minden külsőség ellenére elkezd barátkozni Nikóval, néha el is felejti, hogy kövér. Niko legjobb barátja, Little végig segíti főszereplőnket, vele mindig mindenről lehet beszélni, és persze ott van Osman is, az iskola gondnoka, aki segít leszedni a srác táskáját a fáról, és mindig van nála limonádé. Anno nekem is voltak ilyen barátaim, akik szerint vicces voltam, és csak ez számított. Néhányukkal még most is jóban vagyok.
Niko és Sera életük első osztálykirándulásán kínos helyzetbe kerülnek, a lány megijed, hogy később ezért piszkálni fogják a többiek, és a pillanat hevében megkérdezi a fiút, hogy megszöknek-e. Végül megteszik, de szerencsére csak egy éjszakára tűnnek el, aztán a bűntudat hazakergeti őket. Akárhogy is, örülök, hogy nekem nem voltak ilyen vad kalandjaim, és nem vetemedtem ilyesmire a piszkálódás miatt.
A túrát elnevezik vészhelyzeti szökési tervnek, és közben szépen összebarátkoznak. Sera rájön, hogy sokkal több jó tulajdonsága van Nikónak, mint rossz, és valamiféle vonzalmat is elkezd érezni iránta, amit majd csak sokkal később vall be magának.
Részlet a Fat Kid Rules the World című filmből (Forrás: IMDb)
A lány, aki nem is tudja, mit akar
A vicceseken kívül a könyvben vannak olyan jelenetek is, amiken egészen meghatódtam, például amikor a végén Serával ketten elmennek a tóhoz, ahol a vészhelyzeti szökésnél jártak, beleugranak, és arra gondolnak, hogy ennél nem lehetne jobb. Sok olyan rész van benne, amin meglepődtem, vannak nagyon frappánsak is, amikor Niko teljesen kiszámíthatatlan, és szerintem ez teszi különlegessé ezt a könyvet.
Mikor riadtam meg utoljára a saját tükörképemtől? Ez a másik, lehetséges énem annyira eltávolodott tőlem a valóságban, hogy egy elképzelt gépezetet természetesebbnek találok? Egyszer csak áll az ember a tükör előtt, és megrémül, mert nem azt a képet látja, ami önmagáról él benne, amikor éppen nem a tükör előtt áll.
Sokszor Sera sem tudja, hogy mit akar, kedveli Nikót, de nem tudja, hogy mit kéne tennie. Ő egy nagyon szép és népszerű lány, épp ezért az osztálytársai véleménye eléggé megváltozik róla, miután tudomást szereznek a szökésről. Sera tehetetlennek érzi magát, de végül rájön, hogy igazán csak Nikóval érzi jól magát, szóval a külsőségeket félretéve úgy dönt, vele marad.
Mi húzódik meg a háttérben?
Nikónak sem könnyű, ugyanis miután a szülei elváltak, és őt hátrahagyták a nagymamájával, elkezdte felszedni a kilókat, amik miatt később a nevetség tárgyává vált. Senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy barátkozzanak vele, pedig sokat hangoztatták, hogy a kinézet nem számít, amikor a népszerűségről van szó. Dehogynem számít, ezt mindenki tudja, mégsem mondja ki senki.
[…] kivételesen már huszonnégy órája nem gondoltam arra, hogy el kéne hagynom a testemet, vagy meg kéne változtatnom, vagy le kéne cserélnem. Talán más testem lenne, ha nem az volna a szüleimmel, ami. De akkor nem kötöttem volna ki a nagymamánál, és nem lenne péntek délutáni disznósültünnep. Nem ismertem volna meg Osmant, hanem undorítónak találnám. Sportolnék. Talán még Marko barátja is lennék, és mindennap piszkálnám a kövéreket az osztályban. És Sera lenne a barátnőm. De nem úgy, mint most. Fogdosásra és dicsekedésre kéne, nem beszélgetésre.
Ezt Sera is pontosan tudja, épp ezért eleinte ő sem barátkozott Nikóval, viszont nem is nézett rá rossz szemmel. Először azt gondoltam, hogy ez a lány nem olyan okos, valószínűleg őt is elvakítják a sztereotípiák, de egy idő után megtetszett, ahogy gondolkodott. Mindig észrevette, hogy Niko szeme milyen szép zöld, a haja milyen puha, sokszor arra gondolt, milyen jó lenne megsimogatni. Feltűnt neki, hogy a kezei milyen elegánsak, én meg arra gondoltam, hogy mennyire király, hogy egy úgymond tökéletes lány így félre tudja tenni az előítéleteket, amiket kezdettől fogva vertek a fejébe.
Aki számít, az nem fog csúfolni
Kép: Pagony
Furcsa, hogy a tanároknak nincs sok szerepük a történetben, főleg azért, mert legtöbbször észre sem veszik a verbális bántalmazást. A gyerekek nem fordulnak bizalommal a tanárokhoz, mert őket láthatóan nem érdeklik ezek a problémák, pedig sokkal nyugodtabbak lehetnének a diákok, ha az iskolában is fordulhatnának valakihez.
Ami még nagyon megfogott a könyvben, hogy Niko közeli barátainak, Little-nek és Osmannak egyáltalán nem jut eszükbe megjegyzéseket tenni Niko testére, sosem hozzák fel ezt a témát a beszélgetéseik alatt, és teljesen normálisan kezelik a fiút, egyenlő félként. Ez kéne, hogy természetes legyen, nem az, hogy ferde szemmel nézünk azokra, akik „mások”.
Szerintem ez a könyv egészen más szemszögből közelíti meg az iskolai bántalmazás témáját, beleláthatunk az áldozat és a kívülállók fejébe is, és nagyon jól leírja, hogy ítélkezés és bántalmazás helyett sokkal jobban jár mindenki, ha megismerik az illetőt.
Elszédülök a gondolkodástól, hogy mi lenne, ha nem az lennék, aki vagyok, és hirtelen csodálatosnak érzem az életem úgy, ahogy van.
