Az Ultrabalaton nem a meditatív szemlélődésről szól, ezzel tisztában vagyunk, mégis: ez az egyetlen esemény az országban, amely az egész Balatont érinti, mindenestül. Sőt nemcsak a Balatont, hanem a tíz-húsz kilométerrel távolabb fekvő vidékeket is, amelyeket turisztikai hajtóerő híján talán sosem látnánk, ha nem futnánk éppen át rajtuk. Éppen ezért megpróbáltunk keresztülnézni a boldogsághormonokon, az izzadságon, és végigfotóztuk az első ötven kilométert, függetlenül attól, hogy ciki vagy gyönyörű az elénk táruló táj és a hozzá tartozó emberi rombolás.
Fotó: Neményi MártonA rajt Füreden volt, amely minden szempontból nagyszerű helyszín, az Ultrabalaton azonban az első ötven méter után Monty Python-jelenetté változott a lepattant, mesterséges görög falunak hála, amelyet a futóknak érinteniük kellett. Már a neve is árasztja a mediterrán életérzést, az ember szinte érzi a tzatziki ízét, ahogy kimondja:
Sun City
Az egész a kilencvenes évek mediterránkultuszából indult: 1994-ben kezdték felépíteni, ekkor még csak éttermet, kávézót, üzletközpontot terveztek. A rendszerváltó svung hamar elapadt, ahogy a pénz is, az építkezést végül 2005-ben fejezte be az új tulajdonos, aki már egy egész kis falut húzott fel az eredeti épületek köré. Ez sem jött be.
Fotó: Neményi MártonÉjjel elvileg kevésbé lehangoló a hely, főleg most, hogy itt a szezon: lakossági diszkó, klubok, bungalók. Így azonban inkább arra volt jó, hogy a hangsúlyozottan mediterrán, göröngyös kőfelület rögtön kihívás elé állítsa a futókat: aki ezt megússza botlás nélkül, annak valószínűleg a következő 10-20 (220) kilométeren sem lesz baja.
Fotó: Neményi MártonAszófő
Az Ultrabalaton például azért nagyon menő, mert nem ragaszkodik szigorúan a Balaton-parthoz. Ez persze praktikus szempontok mentén dőlt el, nekünk azonban az a fontos, hogy olyan tájakat fedezhettünk fel, amelyeket egyébként simán elkerülünk, ha „csak úgy” megyünk a Balcsira. Aszófőt és környékét például azért láttuk, mert a szervezők nem hajtottak körbe minket a Tihanyi-félszigeten, amit ezúton is köszönünk nekik.
Fotó: Neményi MártonFüred után véget is ért az üdülőövezet, befutottunk az egyszerű, római korban alapított településekbe, ilyen volt Aszófő is, patakostul, templomromostul, borospincesorostul. Tökéletes béke, ha jól tippelünk, még szezon alatt is élhető, csodás környék, senkit ne tartson vissza, hogy egy pár kilométerrel messzebb van a tó!
Fotó: Neményi MártonAmely tó még megvillantotta magát egy pillanatra, hogy aztán hátat fordítsunk neki, és fussunk tovább északra. Innentől kezdve háborítatlanul futottunk a földöntúli, karsztos vidéken. Aki kezdő, vagy legalább annyira szeret gyönyörködni a tájban, mint a saját teljesítményében, annak itt a helye. Az északi parti normához képest (meg egyébként is) teljesen sík szakasz, nem véletlen, hogy ezt választották ezek a hősök is.
Fotó: Neményi MártonPécsely felé
Ez volt a legnagyobb élmény: futni a sík, de kis, egymást érő dombokkal övezett vidékeken, mint a Pécselyi-medence. Ha nem tudnánk, hogy tíz kilométerre mögöttünk a Balaton, tippünk sem lett volna, merre járunk – még arra sem, hogy egyáltalán Magyarországon vagyunk-e.
Fotó: Neményi MártonEgészen addig, amíg be nem futunk a nagyon-nagyon jellegzetes magyar falvakba. Az Ultrabalaton legviccesebb pillanatai azok, amikor találkozik a falusi lét és egy csomó adrenalinfüggő hosszútávfutó.
Fotó: Neményi MártonArról nem is beszélve, hogy építészetileg ez a Balaton környékének legmozgalmasabb része. Az obligát templomos-butikos-postás főtereken túl ugyanis egymást váltják a hatvanas évek óta (a festést leszámítva) érintetlen Kádár-kockák…
Fotó: Neményi Márton…és a kreatívan dekorált, turistacsalogató parasztházak.
Fotó: Neményi MártonCsak aztán jönnek a dombok.
Pécsely, Vászoly, Dörgicse
A szakértők azt javasolják, hogy ne féljünk az emelkedőktől, kezdő futóknak is fontos, hogy ezeket beiktatva növeljék az állóképességüket, és magabiztosabbá váljanak. Nyilván érdemes barátságos dőlésszögű és nem túl hosszú emelkedőkkel kezdeni, aztán fokozatosan növelni az adagot.
Fotó: Neményi MártonA helyzet azonban az, hogy az északi part domborzata magasról tesz a kezdő és a középhaladó futók igényeire. Már Pécselyről kifelé voltak szó szerint és metaforikusan is meredek helyzetek, a következő tíz-tizenöt kilométer viszont tényleg a hardcore arcoknak való.
Fotó: Neményi MártonHülye az ember, mindig azt várja, hogy a kemény munkáért arányos jutalom vár. Na, ez a szakasz nem ilyen: nemcsak arról van szó, hogy több a fel, mint a le, hanem arról, hogy szinte csak felfelé megyünk, nincs apelláta, a hegymenetet legfeljebb egy-egy rövid, cserébe kényelmetlenül meredek lejtő szakítja meg. Dörgicsén már kilóg a belünk.
Fotó: Neményi MártonAkali, Zánka
Kész felüdülés, mennyire eseménytelen a Balatonakali felé vezető út. Leszámítva azt, hogy végre újra megpillantjuk a névadó tavat.
Fotó: Neményi MártonZánkáig a déli tűző nap nehezít csak (már bocsánat, de nem felhőkről és szélről volt szó?!), aztán a szocreál díszletek terelik el a figyelmünket.
Fotó: Neményi MártonMeg a hidegháborús hadi kiállítás.
Fotó: Neményi MártonA vég
Jegyzeteink ezen a környéken lesznek zavarosak, diktafonra mondtuk például azt a mondatot, hogy:
Fotó: Neményi MártonValahol Kővágóörs környékén voltunk, a Káli-medence közepén, amikor a drogok hatni kezdtek.
Drogok alatt természetesen a sport okozta eufóriát értjük, meg azt, hogy átestünk a holtponton, és innentől kezdve mindegy volt, csak csináljuk végig valahogy – meg persze a Káli-medence földöntúli ürességét.
A tudósítást ezen a ponton el is engedtük, hagytuk, hogy átjárjon a saját képességeiket felülértékelő, így aztán magukat túlvállaló kezdő futók jellegzetes érzelmi hullámvasútja: a kétségbeesés, a düh, a fel-felcsillanó remény, a nihil és végül a félig-meddig öntudatlan előrefele haladás. (Itt már a futás szót sem használhatjuk, megsértenénk vele azokat, akik tényleg futottak.)
Fotó: Neményi MártonSalföldön pedig nemcsak a tudósítást engedtük el, hanem mindent. Az első józan gondolatunk az, hogy nem kell ez nekünk, inkább hagyjuk az egészet, nem is próbálkozunk hasonlóval soha többé.
Fotó: Neményi MártonTermészetesen jövőre találkozunk ugyanitt!
A súlyos, krónikus betegséggel, pszichoszomatikus zavarral küzdő gyerekek gyógyulásában segítő Mosoly Alapítvány speciális váltójával idén tizenkettedszer vesz részt az NN Ultrabalaton futóversenyen. A 2019. május tizenegyedikén reggel startoló monstre próbatétel egyúttal az alapítvány legnagyobb adománygyűjtő programjainak egyike. A Mosoly Váltóban a Balatont több szakaszban, az adott etap támogatójával párban egy-egy mosolyos gyerek futja körbe; olyanok, akiken korábban már segített az alapítvány, így a váltón gyógyultan futhatnak a többi, jelenleg is terápián résztvevő társukért.
A Centrál Média (vagyis mi) a Mosoly Alapítvány támogatója: Mosoly Centrálmédia nevű váltócsapatunkban a bő kétszáz kilométert mások mellett az NLCafé, a 24.hu és a vezess.hu újságírói teljesítik.
A korábbi évek mosolyos, centrálos ultrabalatonjairól itt találni izomlázas beszámolókat.