A 2013. november és 2014. február közötti időszakban lezajlott kérdőíves kutatásból kiderül, hogy míg a válaszadók 42 százaléka, azaz 126 cég esetében a kiválasztás kevesebb mint harminc napig tart, addig 53 százalék, vagyis 159 HR-szakember nyilatkozott úgy, hogy egy-két hónapra is szükség lehet a megfelelő új munkatárs felvételéhez. Ennél hosszabbra is nyúlhat a folyamat: 6 százalék, azaz 18 cég két-három hónap alatt választ új dolgozót. A kutatásból nem derül ki, hogy az akár 90 napra is elnyúló felvételiztetésre azért van-e szükség, mert ilyenkor közép- és felsővezetői állásra keresnek a cégek szakembert, vagy hiányszakmáról, esetleg ritka, speciális munkakörről van szó, mindenesetre az eredmény meglepő, tudva, hogy sokszor egy-egy meghirdetett állásra akár több száz önéletrajz is érkezik.
Érdekesség, hogy a keresés során a munkáltatók már itthon is értékként tekintenek a közösségi médiából nyerhető információhalmazra, amely a korábbi munkatapasztalatokat, tanulmányokat és az önéletrajzban sorolt készségeket egészíti ki. A jelentkezők internetezési szokásaiból modellezhető az alkalmazkodás képessége, a tanulási hajlam, a rugalmasság és az érzelmi intelligencia. A felvételiző aktivitása a közösségi médiában, internetes érdeklődési köre, keresési szokásai (Magyarországon szigorúan csak a jelentkező beleegyezésével ellenőrizhető tartalmak) pontosabb képet adnak a HR-szakemberek számára. Ennek tudatában az álláskeresők újabb hatékony eszközt kapnak a kezükbe, ha tudatosan használják ezeket a csatornákat.
“Életünk egyre nagyobb részét az interneten töltjük, kapcsolati hálónkat is a közösségi média segítségével ápoljuk. A Profession.hu ezeket a trendeket kihasználva teszi hatékonyabbá a munkakeresés folyamatát – nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. – A rendszerünkön keresztül a munkakeresők megnézhetik, dolgozik-e ismerősük egy adott cégnél, referenciákat kérhetnek korábbi munkaadóiktól és kollégáiktól. Hirdetőink pedig az ajánlásokat látva és saját dolgozóik tanácsait figyelembe véve könnyebben dönthetnek.”