Vanda az anyukájával érkezik az interjúra, ami ebben a korban így is van rendjén, de édesanyja nem ül mellé, hogy figyelemmel tartsa, hanem egy “majd hívj, ha végeztetek” mondattal magára hagyja lányát, aki ugyan még picit zavarban van, de állítása szerint egyre jobban megy neki az interjúzás.
– Pár hónapja már kint van a könyv. Eljutottak már hozzád a dicséretek és a kritikák?
– Kaptam rajongói leveleket, sőt a közösségi oldalon írt egy lány, aki megköszönte, hogy megírtam ezt a könyvet. Ez jólesett. Az interneten sok vélemény és komment megjelent, de azokra azt mondták, hogy ne olvassam el, mert még a végén még túlságosan befolyásolnának.
– Elolvastam pár netes véleményt, és többen is azt mondták, hogy Leiner Laura Szent Johanna gimis sorozatának hatása eléggé érezhető…
– Csak azután olvastam a Szent Johanna gimit, miután végeztem a könyvem megírásával. Vannak hasonlóságok, de szerintem ez elkerülhetetlen, mert ugyanarról a korosztályról szól. A hasonló korú gyerekeket hasonló problémák foglalkoztatják.
– Mennyiben hasonlítasz a szereplőidhez?
– Mindkettejükből van bennem egy kevés. Nem vagyok annyira laza, mint Zita, de nem is annyira komoly, mint Luca.
– A korosztályodban az emberek még vezetnek naplót?
– Nem sok ilyen gyereket ismerek magamon kívül. Én is csak azóta vezetek naplót, mióta befejeztem az ikrek történetét. Miközben dolgoztam rajta, érdekelni kezdett, hogy milyen lehet naplót írni. Rajtam kívül még egy barátnőmről tudom, hogy naplót vezet.
– Mivel hozzád hasonló korú lányok mindennapjairól írsz, nem érzed azt, hogy túlságosan kitárulkozol érzelmileg a könyveddel?
– Szerencsére elég jó a kapcsolatom a szüleimmel, így nem érzem azt, hogy bármit titkolnom kellene előttük. Az ikrek személyisége valóban hasonlít az enyémre, és olyan is volt, hogy anyukám is magára ismert, például a könyvbéli anyuka szófordulatainál.
– A saját naplód nagyon más, mint a lányoké? Az nem volna egy az egyben kiadható?
– Az nem publikus. (Nevet.) Nem szeretném, hogy a barátaim magukra ismerjenek benne.
– Egyike vagy a legfiatalabbaknak, akinek regénye jelent meg Magyarországon. Ez milyen érzés számodra?
– Még ma is alig tudom elhinni, hogy tényleg kiadták az írásomat. Miközben dolgoztam rajta, rengeteget álmodoztam arról, hogy “bárcsak egyszer könyvként foghatnám a kezemben, és egy könyvesboltban ülve visszaolvashatnám”.
– Amikor elküldtétek a kiadóhoz, akkor megírtátok nekik, hogy te még csak ennyi idős vagy? Vagy ez csak a személyes találkozón érte őket meglepetésként?
– Ezt a részét nem én intéztem, de szerintem a szüleim beleírták a levélbe. Ők voltak azok, akik felvették a kapcsolatot a kiadókkal.
– Te erősködtél otthon, hogy keressenek kiadót a könyvednek, vagy a szüleid győztek meg arról, hogy ki kéne adni?
– Először oda se akartam adni, hogy mások elolvassák. Sokáig rajtam kívül csak a húgom olvashatott bele. Amikor készen lettem, akkor anyáék erősködtek, hogy hadd olvassák már el, mert látták, hogy fél éve ezen dolgozom. Elolvasták, és odaadták közeli ismerősöknek is. Végül ők mondták, hogy ezzel próbálkozni kéne.
– A könyvednek klasszikus értelemben vett története nincs, inkább csak az ikerpár mindennapjairól szól. Nem akartál történetet belevinni?
– Mivel ez egy napló, így pont az a lényege, hogy a mindennapjairól és az érzéseikről szóljon.
– A könyv megjelenése után változott a megítélésed az iskolában?
– Nem a diákok néznek rám máshogy, hanem a tanárok. Úgy néznek rám, hogy ez a lány már csinált valamit.
– És ez tetszik neked vagy inkább zavar?
– Az előnye az, hogy ismernek és tudnak hová rakni. A hátránya meg az, hogy sajnos sok irigye lesz az embernek a diáktársai között.
– Az elvárások nem nőttek az irányodban?
– Nem nagyon, mert már korábban is jó tanuló voltam, és mindig sokat vártak tőlem. Inkább a magyarórán látszik meg, amikor például fogalmazást kell írni, és azt mondja a tanár, hogy “Vanda, te már megírtál egy könyvet, akkor a fogalmazás is menni fog”.
– Az osztálytársaid mind elolvasták a könyvet?
– Nem mind, de sokan. Nálunk is klikkesedés van, szóval főleg azok olvasták, akikkel jóban vagyok.
– Tervezel folytatást?
– Igen, beszéltünk róla a kiadóval. Dolgozom rajta. Nálunk könyveket főleg tavasszal és ősszel adnak ki, és mivel a tavasziba már nem férnék bele, így valószínűleg ősszel fog megjelenni. Persze ehhez azért nemsokára el kellene készülnöm vele.
– A suli és az egyéb dolgaid mellett hogyan szakítasz időt magadnak az írásra?
– Esténként mindig próbálom úgy intézni, hogy legyen egy kis időm írni. Néha a könyv háttérbe szorul a tanulás mellett. Szerencsére nem kaptam határidőt a kiadótól, így a magam tempójában dolgozhatok.
– Változtatsz valamin az első részhez képest?
– A hangvétele egy kicsit komolyabb lesz. Én is növök, és egyre érettebb leszek, ahogy az ikerpár tagjai is.
– Hány részesre tervezed a sorozatot?
– Pontosan nem tudom, de nem akarom túlhúzni, az biztos. Egy csomó író csak a pénzre hajt, és addig húzza, amíg lehet. Nem akarom, hogy unalmassá váljon.
– A szerkesztőd mennyire szólt bele a könyvedbe?
– A szerkesztőm Vasvári Judit volt, aki egy nagyon aranyos nő. Sokszor találkoztunk, hogy átbeszéljük a könyvet. A cselekményen egyáltalán nem változtatott, inkább csak a nehezebben értelmezhető mondataimat és a helyesírásomat javította, és feltűnt neki az is, amikor nem stimmeltek a dátumok. Azt mondta, hogy jól megírtam, mert egy jó naplóregénytől nem hosszú tájleírásokat várnak az olvasók, csak azt, hogy hitelesek legyenek a szereplők.
– Akartál üzenni valamit a könyveddel? Vagy csak szórakoztatni?
– Ha valaki megtalálja benne azt a karaktert, aki a legjobban hasonlít hozzá, akkor a könyv talán előrevetíti azokat az eseményeket, amik vele később történni fognak. Ha ezek rosszak, talán a könyv által megakadályozhatja, hogy megtörténjenek.
– Az írás csak egy jól menő hobbi, vagy később szeretnél íróként dolgozni?
– Inkább egy hobbi, de ha az ikerlányos sorozatom után lesznek más ötleteim is, akkor azokat is nagyon szívesen papírra vetem, de nem baj, ha nem ebből fogok megélni. Az újságírás azért vonz, ahogy a forgatókönyvírás is, de egyelőre inkább idegen nyelvi irányba szeretnék elmenni. Apai ágon nálunk a gyógyszerészet és a kémia megy, és az utóbbi nekem is jól megy a suliban, de nem érdekel annyira, hogy ezzel akarjak foglalkozni.
