Egy óvó néni már lassan képzett gasztroenterológus is egyben, annyiféle ételallergiával találkozik a kicsiknél. Már egy ideje megfigyelhető, hogy egyre több az ételallergiás gyerek, ezért is készítették el a Nápolyi Egyetemen azt a tanulmányt, amelyben azt találták, hogy összefüggés van a gyerekkori ételallergiák és a feldolgozott készételek között. Ide tartoznak a mikróban melegített dobozos vacsorák, a popcorn, a csokik és minden, amire a junk food kifejezést használják.
Mi itt, Magyarországon még talán nem is állunk olyan rosszul, a tanulmányban külön kiemelik Amerikát, ahol állítólag a cukor és a mikrós étel a fő tápanyagforrás a gyerekek számára. De a britek sem állnak jobban, itt 1990 óta 500 százalékkal lett több az ételallergiás gyerekek száma.
A tanulmány szerint a gyerekek kalóriabevitelének a felét teszik ki a feldolgozott élelmiszerek, melyekben olyan összetevők vannak, amiket már összekötöttek a cukorbetegséggel, veseproblémákkal és az Alzheimer-kórral. A kutatók még további vizsgálatokkal szeretnék igazolni a hipotézisüket, és remélik, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy a világ döntéshozói megelőzésképpen szigorítsanak a készételek árusításán.
Addig is rajtunk, szülőkön a világ szeme: amennyire lehet, hanyagoljuk a készételeket, feldolgozott, tartósított élelmiszereket, túlcukrozott ennivalókat, és ne tálaljuk fel ezeket a gyerekeinknek. Nekik teszünk jót vele, ha egészségesebben, friss hozzávalókból készítjük el az ételeiket.