Az amerikai MIT kutatói egy mesterséges intelligenciát tanítanak be arra, hogy kizárólag a jellegzetes ételeket ábrázoló fotókból képes legyen megalkotni az adott pizza receptjét – írja a 24.hu.
A PizzaGAN nevű rendszer akár egyetlen fotó alapján képes kitalálni, hogy a rajta látható pizza milyen összetevőkből áll, így annak reprodukálására is képes lenne.
A GAN betűszó a generatív ellenséges hálózatok (generative adversarial networks) rövidítése: egy ilyen rendszer lényege, hogy két mesterséges intelligencia „küzd” egymással. Amíg az egyik például egy kiskutyát ábrázoló élethű fotókat próbál előállítani, a másik elemzi a beérkező képeket, és megpróbálja eldönteni, hogy valódi fotót lát, vagy a másik hálózat által kreált hamisítványt.
A mesterséges intelligencia várhatóan a jövőben sem veszi majd el a pizzaszakácsok munkáját, a kutatók ehelyett arra használják majd a rendszert, hogy összetett, több szakaszból álló feladatokat hajtson végre.
A 24.hu példája szerint például egy digitális vásárlássegítő alkalmazás hátterében dolgozhatnak majd az így kifejlesztett algoritmusok, amely képes akár több, egymáson viselt ruha között is különbséget tenni. Így elég lehet csak besétálni az intelligens próbafülkébe a kiválasztott szettben, a rendszer pedig egy kamera segítségével meg tudja állapítani, hogy melyik ruhákat emeltük le a bolt polcairól, így akár ott helyben ki is fizethetjük a portékát.