Még a közeli család sem érti meg Anna döntését, sőt, többen azzal vádolják, hogy elhanyagolja a gyerekeit. Nem volt könnyű az első három hónap, amíg a család belerázódott az új helyzetbe, de a külföldre költözéssel már megedződtek ahhoz, hogy ezt is megoldják.
Elhanyagolt gyerekekről pedig szó sincs, ugyanis Annának sikerült olyan beosztást kiharcolnia a holland szemmel is magas fizetés mellett, ami lehetővé teszi, hogy két hetet Budapesten dolgozzon, egyet home office-ból Hollandiából, a negyedik héten pedig teljesen szabad legyen. A „holland” munkahéten a férje is otthonról osztja be a munkáját, így sokat együtt tudnak lenni, a negyedik, szabad hét pedig az igazi, minőségi időé. Azon is aggódtak, hogy a házasságuk távkapcsolat lesz ezentúl, vagy megmarad igazi házasságnak?
Öt évig gyesen külföldön
„Felső vezető voltam egy multinacionális cégnél, mielőtt teherbe estem az ikrekkel – meséli Anna. – Mivel veszélyeztetett terhes voltam, azonnal abba kellett hagynom a munkát, otthon maradtam. Így összesen hat évig voltam otthon, munka nélkül. Amikor az ikrek kétévesek voltak, megszületett a harmadik kislányunk is, de mire ő is betöltötte a hármat, úgy gondoltam, el kell mennem dolgozni, mert megőrülök otthon! Nem akarok panaszkodni, nagyon jó dolgunk van Amszterdamban, imádjuk a kinti életünket, az anyagi biztonságot és a nyugalmat is. De ennyi idő után úgy éreztem, ennél többre vagyok hivatott a két diplomámmal! Hiányzott a munka, a kihívás, a felnőtt társaság és a saját fizetés is. Nem azért, mintha a férjem valaha is beleszólt volna abba, hogy mire költök, de világéletemben független, erős nő voltam, aki eltartja magát.”
Nehéz döntést hozott a család (Fotó: Pexels.com)
A kézenfekvő, holland munkavállalás nem lett volna egyszerű, mert hiába beszélt Anna anyanyelvi szinten angolul, ha hollandul alig pár tucat szót sikerült megtanulnia.
Mivel Hollandiában szinte mindenki folyékonyan beszéli az angolt, egy kismama nem nagyon kényszerül rá a helyi nyelv elsajátítására. A gyerekorvos, az óvónő, a tanítónő, sőt a játszótéri szülőtársak és a szomszédok is mind angolul szóltak hozzá, ő pedig boldogan válaszolt nekik a jól ismert nyelven.
Anna volt munkahelyének Hollandiában is van leányvállalata, de egy középvezetői pozíció betöltéséhez is kötelezően elvárt nyelvismeret a holland. Anna elhatározta, hogy beiratkozik egy nyelvtanfolyamra, de csak minimum féléves tanulás után érte volna el azt a szintet, amivel már érdemes lett volna pályáznia.
„Épp elkezdődött a tanfolyam, amikor arról panaszkodtam a volt kolléganőmnek, hogy attól félek, soha nem sikerül majd rendesen megtanulnom hollandul, amikor viccesen megjegyezte, hogy pedig pont megüresedik a volt pozícióm, és akár meg is pályázhatnám az állást. Akkor nevettem, de két nap múlva a férjem biztatására beadtam a pályázatomat.”
Rengeteg dolgot végig kellett gondolnia a családnak, és nem mindenre született megnyugtató válasz. Abban teljesen egyetértett a házaspár, hogy Annának is joga van olyan munkát végezni, amiben kiteljesedhet, amiben örömét lelni, és ahol annyit kereshet, mint amennyit elvár.
A budapesti állás pontosan ilyen volt, de megoldhatatlan problémának tűnt a gyerekek ellátása. Bár az apuka délután minden feladatot el tudott végezni a vacsorától kezdve a játszótéren, fürdetésen és altatáson át, azért akadt pár kihívás. Ki viszi a gyerekeket reggel óvodába, és ki hozza el őket délben, ha Anna Pesten dolgozik? Ki fog mosni, amikor az édesapa még soha nem indította el a mosógépet? De a legfontosabb az volt, hogyan viselik a gyerekek az édesanyjuk nélküli napokat, és egyáltalán, túléli-e a családi béke ezt a kihívást?
Amikor az új álláslehetőség okozta eufória elmúlt, Anna elkezdett szorongani a gyerekek miatt. Még soha nem hagyta őket magukra öt napra. A terv ugyan arról szólt, hogy minden pénteken hazarepül az ötórás géppel, de vasárnaptól péntekig akkor is sok idő telik el, a hétvége pedig mindig nagyon rövid.
A hétvégék nagyon rövidek a családdal (Fotó: Pexels.com)
Úgy érezte, hogy a nagyszülőktől, rokonoktól távol még jobban összenőtt a család, mint ahogy Magyarországon tették volna. Bár voltak hollandiai barátaik, összejártak magyarokkal és hollandokkal is, öt év kevés volt ahhoz, hogy Hollandiát nevezzék a hazájuknak, annak ellenére, hogy nem szándékoztak visszaköltözni Magyarországra.
Hamar kiderült, hogy muszáj lesz felvenni egy bébiszittert, aki a reggeli rutint letolja a gyerekekkel, ebédet készít, és hazahozza a lányokat. A közösségi oldalon fel is adtak egy kis hirdetést, amit több ezren osztottak meg, a család pedig negyvenhét jelentkező közül hússzal beszélt is.
Jöttek a minden lében kanál megmondóemberek
Közben teljesen idegenek ítélkeztek felettük kommentben, hol Annát, hol a férjét szidták, amiért munkát mernek vállalni három gyerek mellett, hol a bébiszitternek felajánlott juttatást kritizálták, és arról érdeklődtek, hogy ha csak annyit tudnak fizetni, akkor miért megy egyáltalán vissza az anyuka dolgozni, miért nem marad inkább otthon, ahogy egy normális anyához illik?
Annánál ekkor egy kicsit elszakadt a cérna, és mielőtt elérhetetlenné tette a posztot, megírta a véleményét a kioktató ismeretleneknek.
„Úgy tűnik, még mindig ott tartanak Magyarországon, hogy a férfi dolga a pénzkeresés, a nőé viszont kizárólag a gyerekek ellátása, esetleg gondoskodhat a férjéről is, de leginkább maradjon csendben, és miután szült, főzzön, mosson, takarítson. A férj elmehet külföldre dolgozni a családja jobb életkörülménye érdekében, de ki hallott már olyat, hogy az asszony is megtegye ugyanezt? Rögtön a pénztárcánkban kezdtek turkálni, megpróbálták kitalálni, hogy mekkora az a fizetés, ami miatt nekem megéri hazajönnöm, majd hétvégenként ingáznom, illetve ehhez képest mennyit kereshet a férjem. Minden voltam, csak anya nem. Ijesztő volt, hogy mennyi gyűlöletet kaptam, pedig semmit nem tudtak rólam, csak azt, hogy havonta három hétre keresek segítséget a gyerekek mellé, mi lenne a feladat, és ezért mekkora fizetést tudunk adni, illetve, hogy milyen más juttatása lesz annak, akit kiválasztunk.”
Végül Annának sikerült megszereznie az állást, találtak egy szimpatikus bébiszittert is, aki a munkája mellett hollandul tanul, mert később kint szeretne elhelyezkedni, úgyhogy Anna belevágott a kétlakiságba.
„Az első hét nagyon jól sikerült, mindennap beszélgettünk, este pedig én meséltem a lányoknak távolból. De a közösen töltött hétvége után alig tudtam eljönni újra.”
Bármikor abbahagyható, ha nem működik
A család meg is beszélte, hogy ha nem megy a kétlakiság, akkor bármikor megvétózhatja a továbbiakat bármelyikük. Annának is joga van felállni egyik pillanatról a másikra, és a férje is bedobhatja a törölközőt, ha úgy érzi, hogy nem megy neki az ötnapos nonstop szingli szülőség.
Hetente ingázni Hollandia és Magyarország között nem könnyű (Fotó: Pexels.com)
„Az, hogy ezt ki mertük mondani magunknak, hatalmas biztonságérzetet adott nekem. Lassan negyedik hónapja dolgozom már, és régen voltam ennyire kiegyensúlyozott. Meglepően könnyű volt visszarázódnom a munkába, és a lányok is nagyon jól fogadták a változásokat. Amikor végre a home office hetem következett, úgy szerveztem az időmet, hogy az óvodaidő alatt, illetve hajnalban el tudjam végezni a munkám, így a délutánjaim közösek a lányokkal, a rákövetkező hetem pedig teljesen szabad. Nagyon megváltozott az együtt töltött idő minősége. Sokkal jobban megbecsülöm minden pillanatát, mint azelőtt. Nincs telefoncsekkolás, esti tévébámulás, sőt házimunka se! A házimunka is a gyerekektől venné el az időmet, így ezen a héten csak akkor főzünk, ha programként tekintünk a főzésre, és közösen csináljuk a gyerekekkel, különben étteremben eszünk. A mosogatógép bepakolása és a robotporszívó elindítása pedig belefér, mielőtt a lányok felébrednek vagy miután lefekszenek. Tulajdonképpen minden hónapban van egy hetünk, amikor kicsit nyaralunk. Sokkal jobb anya lettem, mint előtte voltam. Türelmem szinte végtelen.”
Anna úgy érzi, a házasságának is jót tett, hogy újra állást vállalt. Bár igyekezett nemcsak anyaként, de feleségként is helyt állni, az nem mindig úgy sikerült, ahogy szerette volna. Most a budapesti estéit sportolással és pihenéssel tölti, közben hollandul tanul, mert már az új karriercélt is kitűzte magának. Másfél éven belül szeretne megpályázni egy hollandiai állást cégen belül, ha lehet, egy kicsit magasabb pozícióban a középvezetőnél.
Péntekenként alig várják, hogy láthassák egymást a férjével. Kicsit úgy érzik, mintha újra randevúznának. Az apró-cseprő bosszúságok szóba sem kerülnek, sokkal jobb dolgokra kell kihasználniuk az együtt tölthető időt.
