Anna átlagos kislány volt. Szülei beíratták egy sportfoglalkozásra, ahol a kislány edzője rendszeresen a kiskamasz külsején “viccelődött”. Annának, bár ma már kifejezetten csinos fiatal felnőtt, aki nem küzd súlyproblémákkal, mégis önértékelési zavarai vannak, még mindig kövérnek látja magát.
Kinga teljesen átlagos lány, az édesanyja azonban különlegesen csinos nő, olyan, aki sokat foglalkozik a külsejével, és erre akarja tanítani a lányát is. Sokszor együtt diétáznak, méregetik magukat, a derekukat, együtt járnak tornázni, futni.
Petra nővére igazi modellalkat, míg Petra inkább nőies idomokkal rendelkezik. Bár még mindketten csak kamaszok, édesapjuk minden alkalmat megragad arra, hogy Petrát az evési szokásaival szekálja. Tizennégy évesen Petra már több komoly fogyókúrán van túl, gyakran mások előtt visszautasít bizonyos ételeket apja megjegyzéseitől tartva. Néha titokban, elbújva élvezi a “tiltott” finom falatokat. Az önértékelését módszeresen zúzza szét a sok apai kritika.
Csak néhány esetpélda arra, hogy ha egy gömbölyded lányt a súlyával piszkálnak, attól nem fog lefogyni. A kritika ahelyett, hogy javítana, vagy csupán figyelmeztetésként szolgálna, csak tovább ronthatja a helyzetet, és nem ösztönzi a lányokat arra, hogy egészségesebbek legyenek – állítja egy tanulmány. A kövérség stigmája, vagy az állandó piszkálódás szakemberi segítség nélkül akár orvosi kezelést igénylő, súlyos táplálkozási zavarokhoz is vezethet.
A kutatás
Kilenc éven át, tízéves kortól egészen a fiatal felnőttkorukig követtek nyomon amerikai lányokat a vizsgálat során, és többek között azt is megkérdezték tőlük, mondta-e nekik bárki (apa, anya, testvér, a legjobb barátnő, más lány, fiú aki tetszett nekik, tanár…), hogy túlsúlyosak.
A több mint kétezer megkérdezett és követett lány közül 1188 válaszolt “igen”-nel a kérdésre. Vagyis a lányok több mint felének tízéves korára volt már olyan élménye, hogy egy hozzá közelálló ember kövérnek nevezte. Valószínűleg itthon sem lenne ez másképp.
Bár nem állítják, hogy ha kövérnek neveznek egy lányt, az emiatt lesz később elhízott, az kijelenthető, hogy a kövérnek csúfolt fiatal lányok nagyobb valószínűséggel lesznek valóban elhízottak fiatal felnőttként, mint mások.
A kövérnek bélyegzett gyerekeknek ráadásul akkor van a legnagyobb esélyük valóban túlsúllyal küzdő fiatallá válni, ha a testükkel kapcsolatos negatív kritikákat a családtagjaiktól kapják – fedezték fel a kutatók. A tanároktól és barátoktól jövő kritika nem számít olyan nagyon, bár a negyvenszázalékos elhízási esély sem kevés. Ezzel szemben tízből hat lány túlsúlyos lett tizenkilenc éves korára, ha a családja piszkálta.
Már óvodáskorban kezdődhet
Korábban egy ausztrál kutatás is arra hívta fel a figyelmet, hogy gyakran már az óvodás gyerekeket is kritika éri súlyuk, külsejük miatt a szülők és nevelők részéről. Emiatt a kicsikben már egész fiatalon kialakulhat a “tökéletes test” eszményképe.
Melbourne-i kutatók még 2008-ban négy óvodából 53 gyermeket vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a felnőttek akaratlanul is negatív üzeneteket közvetítenek a gyerekek felé a saját testükről és a gyerekek testéről is. Elsősorban a lányokat érinti a probléma, de a fiúk is szenvedhetnek ettől. Ausztrál kutatók szerint őket azért kritizálják elsősorban, mert “nem elég” izmosak, erősek.
Na és ha tényleg túlsúlyos?
Lányos anyákat kérdeztünk arról, ők milyen technikákat alkalmaznak.
Kata: “Annyi mindenért meg tudom dicsérni a lányomat, ezért szem előtt szoktam tartani, hogy bár szerintem csodaszép, ne a külsejét dicsérjem, hanem az eszét, ügyességét, kitartását. Szerintem nem jó, ha egy kislányt csak csinosnak, kedvesnek, szépnek, karcsúnak nevezünk, ha jót akarunk mondani róla, mert ezeknek a tulajdonságoknak egy részére nincs befolyása.” Emellett szerinte a szülői példa is fontos a testünk elfogadásában: “Soha nem »fogyókúrázom«, nem mondom egyes ételekre, ha megeszem, hogy »bűnözöm«. Szerintem az anya saját testéhez való viszonya is kulcskérdés.”
Cili lánya nem filigrán alkat. Ő azt mondja: “Sosem jutna eszembe a külseje miatt piszkálni a gyereket. Igyekszem egészségesen élni, és erre rávezetni őt is. A legfontosabb pedig szerintem önmagunk elfogadása. Én erre próbálom tanítani őt is.”
Mit tehet a szülő?
|
