Klaudia bántalmazó kapcsolatban élt, a férje rendszeresen verte, elég volt hozzá annyi, ha nem volt meleg az étel, amit elé tett az asztalra. Hat évig élt félelemben, de nem volt ereje felállni és elhagyni a bántalmazóját. Mind tudjuk, hogy a fizikai bántalmazás mellett mindig ott a lelki tényező is: annyira leépíti az áldozat önbizalmát a bántalmazó, hogy végül már elhiszi, hogy életképtelen egyedül. Klaudia végül kilépett ugyan a házasságából, de a bántalmazástól nem teljesen sikerült megszabadulnia.
„A házasságom alatt annyi lelki és testi sérülés ért, hogy egy élet is kevés lenne hozzá, hogy feldolgozzam és elengedjem mindet. Ezért mondom azt, hogy soha többé nem akarok párkapcsolatot, és nem bírok ránézni sem egy férfira, mert annyira bizalmatlanná váltam a sok bántás miatt. És én még szerencsés vagyok, mert az exférjem talált másik nőt magának – remélem, őt nem bántja –, ami végül a váláshoz vezetett, de amennyi önbizalmam maradt, lehet, hogy örökre beleragadtam volna én is a bántalmazásba, mint sok sorstársam.
Nem úgy kezdődött a mi kapcsolatunk sem, hogy rögtön lekevert egy pofont, és utána megkérte a kezemet.
Először a tenyerén hordozott, imádott, kedves és gyengéd volt velem. Máig nem értem, hogy ennyire ügyes színész, vagy csak a házasságunk alatt kattant meg, amitől ilyen brutális lett. Nem akart ő megverni, csak mindig olyat csináltam, amivel kihoztam belőle az állatot. Egyszer azért tépett meg, mert szelektáltam a ruháink között, és egy szakadt, lyukas, foltos pólóját is kidobtam. Máskor meg elég volt annyi a pofonhoz, hogy nem sült át rendesen a csirkecomb.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
A házasságunk első két évében még nem volt semmi baj, akkor kezdődött a bántalmazás, amikor kiderült, hogy nem lehet gyerekünk az ő hibájából. Addigra már túl voltunk sok hónap próbálkozáson, orvosi vizsgálatokon, mindkettőnket alaposan megnéztek, mire megkaptuk a diagnózist, hogy terméketlen a férjem. Emlékeim szerint ettől a hírtől vesztette el a fonalat, és kezdődött a terror, mintha minden az én hibám lenne.
Engem okolt az egész életéért, kudarcokért, amikhez semmi közöm sem volt, még azért is én voltam a hibás, ha csúnyán nézett rá valaki a munkahelyén.
Persze utána mindig térden állva kért bocsánatot, elhalmozott ajándékokkal, de nem lehet minden sebet begyógyítani egy bocsánattal.
Mindez együtt okozza azt, hogy nem akarok többé pasit a közelemben. Tíz éve egyedül vagyok, nem is tervezem, hogy valaha újra együtt éljek valakivel. Nincsenek futó kalandjaim sem, inkább teljesen elzártam magam minden lehetőségtől, így érzem magam biztonságban.
Mert azt hiszem, bennem van a hiba, és tuti megint egy bántalmazót vonzanék csak magamhoz. Biztos van bennem valami, ami jó áldozatot csinál belőlem az ilyen emberek számára.
Amíg ezt nem fejtem meg, addig nem mehetek bele kapcsolatba, és nem kockáztathatom meg, hogy a történelem megismételje önmagát. Így is nehezen raktam össze újra az életem, rengeteg munkám van abban, hogy most ennyire önálló és kiegyensúlyozott vagyok. Az önbizalmamat a nulláról kellett felépítenem, nagyon törékeny, ha egy újabb bántalmazóhoz kerülnék közel, pillanatok alatt semmivé oszlana az egész.
Nem kell engem sajnálni emiatt, teljesen jól érzem magam párkapcsolat nélkül. Elfogadtam, hogy nem lesznek gyerekeim, nem lesz férjem, most már egyik sem szomorít el. Inkább igyekszem a legjobbat kihozni az életemből, csak épp párkapcsolat nélkül.”
