Az orlandói egyházmegye (egészen pontosan: római katolikus egyházmegye), a Dioecesis Orlandensis elég nagy: összesen csaknem 25 ezer négyzetkilométeren, szóval nagyjából egynegyed magyarországnyi területen terpeszkedik el Florida állam közepén, ahogy az például ezen a képen is jól látható. Orlando püspökének fennhatósága alá kilenc megye, több száz város, 81 plébánia, 37 iskola, egy szép hosszú óceánparti szakasz, a Walt Disney World és körülbelül 400 ezer katolikus hívő tartozik, valamint különös módon még egy égitest is, nevezetesen a
a Hold.
Utóbbi talán igényel némi magyarázatot. Az orlandói egyházmegye alig több mint fél évszázada, 1968-ban vált le a St. Augustine-i püspökségről, és aztán egy évig nem is történt arrafelé semmi rendkívüli: a papok miséztek, a hívek buzgón gyóntak és imádkoztak, összességében pedig valószínűleg mindenki igyekezett jó katolikusként viselkedni. 1969 júliusában azonban nagyot fordult a világ, ugyanis az Egyesült Államok (kicsit nagyvonalúbban: az emberiség) végre-valahára meghódította a Holdat – vagy legalábbis tett rajta néhány bátortalan lépést. És hogy mi köze van ennek az orlandói egyházmegyéhez? Csupán annyi, hogy az Apollo–11 missziója a Cape Canaveralon található Kennedy űrközpontból indult dicsőséges útjára, ami történetesen Orlando püspökének illetékességébe tartozik, és egy 1917-es kánonjogi törvény értelmében minden újonnan felfedezett terület automatikusan annak a megyéspüspöknek a joghatósága alá kerül, akinek az egyházmegyéjéből az expedíció elindult.
50 évvel ezelőtt tehát William Donald Borders, Orlando első megyéspüspöke lett egyúttal a Hold első püspöke is (valamint a Walt Disney Worldé, de az csak 1971-ben nyílt meg), egyházmegyéjének területe pedig hozzávetőlegesen 38 millió négyzetkilométerrel gyarapodott, azaz alig pár nap leforgása alatt a Naprendszer valaha volt legnagyobb püspökségévé vált. A jó hírt Őexcellenciája aztán egy vatikáni látogatása alkalmával még magának VI. Pál pápának is elújságolta, habár az anekdota szerint a Szentatya először nem egészen értette, hogy miről is van szó. Talán másodszorra sem.
1969 óta összesen öten töltötték be a holdpüspöki tisztséget, a jelenlegi főpásztor, John Gerard Noonan meg már csaknem tíz éve szolgálja a földi és a holdi híveket. Érdekesség egyébként, hogy az Apollo–11 legénységéből senki sem volt katolikus; Buzz Aldrin olyannyira nem, hogy úrvacsorát is vett magához a Holdon. További érdekesség, hogy nemcsak holdpüspök van, hanem tengeri püspök is, bár ez utóbbi nem egy tiszteletre méltó idősebb úr, hanem egy tintahalszerű mitikus lény.
Forrás: aleteia.org
Kiemelt kép: catholicism.org