nlc.hu
Életmód
Éjszakánkét tízezer forintért a lépcső alatt alhatott a turista Brooklynban

Éjszakánkét tízezer forintért a lépcső alatt alhatott a turista Brooklynban

Először szörnyülködött, majd inkább jót nevetett rajta.
alvás tévhit tanács

Zoe Reeve elvileg egy szobát foglalt le egy Airbnb-ben Brooklynban, ám amikor megérkezett, elég nagy meglepetésben volt része.

A szoba ugyanis nem szoba volt, hanem a lépcső alatti kis ficak, ahova éppen hogy befért egy matrac. Az alvóalkalmatosság ráadásul nagyon vékony volt, és koszos. Zoe meg is mutatta a hálóját Twitteren, amit éjszakánként 30 fontért, vagyis körülbelül 10 ezer forintért bérelt:

A „szobában” még egy elektromos konnektor sem volt. Zoe azt mondta, végül maradt, kalandnak fogta fel, amit majd elmesélhet az unokáinak.

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top