Véletlenül nyerte meg a felnőttek tíz kilométeres futóversenyét egy kilenc éves fiú a minnesotai Sartellben – írja a Guardian híre alapján a 24.hu. Kade Lovel eredetileg a Francis Franny Flyer futóverseny öt kilométeres ifjúsági futamán indult, de elnézte a kanyart, ami a célhoz vezette volna, és egyszerűen tovább futott.
Amint észrevette, hogy rossz távon versenyez, kicsit összezavarodott ugyan, de egy néző biztatására folytatta a versenyt – amit végül nagy fölénnyel meg is nyert: 48 perces eredményével több mint egy percet vert a második helyezett negyven éves atlétára.
Miközben fia a győzelemért futott, Heather Lovell, Kade édesanyja rémülten kereste eltűntnek hitt gyerekét. Az autójával visszament a futók mellett a rajtig, és kétségbeesetten kérdezősködött az arra járóktól, hogy nem látták-e a fiút. Csak akkor tudta meg, hogy Kade még mindig fut, amikor az egyik szurkoló felhívta a sógorát azzal, hogy a tíz kilométeres versenyben egy fiatal fiú fut az élen, méghozzá igen jó tempóban. A fiúnak persze fiatal kora ellenére nem ez volt az első versenye: hat éves kora óta tagja egy terepfutó klubnak.