nlc.hu
Aktuális
Szakmai gyakorlat közben meghalt egy 16 éves diák Nagykátán

Szakmai gyakorlat közben meghalt egy 16 éves diák Nagykátán

Egy CNC gépen dolgozott egy külső vállalkozásnál. Már nem tudták megmenteni.

Meghalt egy 16 éves diák, amikor egy külső vállalkozásnál szakmai gyakorlaton vett részt Nagykátán – számolt be az ATV.

A 10. évfolyamos Norbi gépi forgácsolónak tanult. A középiskola első évében a diákok az iskolai tanműhelyben gyakorolnak, a második évtől azonban tanulószerződéssel külső vállalkozásoknál töltik a gyakorlati időt.

A tragédia napján Norbi és két osztálytársa reggel 7 óra körül érkezett a munkahelyre, és szinte azonnal megtörtént a baj. A régi telefongyár területén, egy hátsó épületben dolgozott a fiú egy CNC gépen, amikor megsérült. Mentőhelikopter, rohammentő érkezett, hosszan küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.

A baleset körülményeiről senki nem akart beszélni, de az ATV úgy tudja, hatalmas ütés érte a fiú testét, valami kirepülhetett a gépből.

Ferenczi Norbert, a Ceglédi Szakképzési Központ kancellárja hangsúlyozta, hogy a baleset nem az intézményben, hanem külső képzőhelyen történt. Az érintett vállalkozás egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

A baleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja. Ez azt jelenti, hogy a tragédia a fiú saját hibájából történhetett, másnak nem volt köze a balesethez.

A fiú halála megrendítette az egész iskolát, osztálytársainak pszichológus segít feldolgozni a tragédiát.

(Kiemelt kép: ATV)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top