Ha megkérdezném Sanyikát arról, hogy szerinte szegény-e, valószínűleg azt válaszolná, hogy nem. Vannak tyúkjai, nyulai, kutyája, sőt csüngőhasú malaca is: az édesanyjától kérte, és megkapta őket. Ráadásul mióta van tévéjük, s éjjel-nappal nézheti a kedvenc Piedone-filmjeit, azóta a mennyországban érzi magát.
Egy kisfilmet forgató roma lánycsoport megkérdezett a miskolci számozott utca felszámolásakor egy 5 éves kisfiút arról, hogy ők szegények-e. A kisfiú azt válaszolta, hogy nem, mert van családja.
Ezt a kisfiút nem láttam, de Sanyikát igen. Tudom, hogy egy kis lavórban fürdik, még jó, hogy 9 évéhez képest kis termetű, és ha jól összehúzza magát, belefér. Voltam a tanyájukon, ahol idén áprilisig áram sem volt, és már 6 óra után az orrunkig sem láttunk a vaksötétben, ha nem volt éppen gyertya. Ha volt, annak a fényénél betűzte az olvasókönyvet a gyerek. A vályogház egyik fala lassan bedől, de a szülőknek nem telik a havi 12 ezer forintból arra, hogy megerősítsék. A szülők szorgalmasak, dolgoznak, ahol csak tudnak, de ha vége a betakarításnak, munka sincs, vagy csak alig. Sanyika pedig kitűnő tanuló, és falja a betűket.
Gyerekek százezrei tengődnek nyomorban
Nem kell messzire menni ahhoz, hogy Sanyika sorstársaiba botoljunk. A Habitat for Humanity Hungary adatai szerint “a súlyos lakásminőségi problémák a gyermekes családokat, ezáltal a gyerekeket az átlagosnál jobban sújtják. 197 ezer 17 év alatti gyerek él és tanul sötét lakásban, és több mint 170 ezer gyerek otthonában nincsen zuhany vagy fürdőkád. Mintegy 620 ezer gyerek él olyan, a légzőrendszeri megbetegedések és allergiás tünetek kialakulásának esélyét megsokszorozó helyen, ahol beázik a tető, vagy nedvesek, penészesek a falak.”
Fotók: AFP/Kőhalmi Péter
A szegény gyerekeket szegény szülők nevelik. A KSH legfrissebb adatai szerint 3,3 millió embert sújt a szegénység és a társadalmi kirekesztettség Magyarországon. A magyarok egyharmadának havi 65 ezer forintos jövedelme sincs. Csak összehasonlításképp: míg Csehországban a lakosság 14,6 százaléka tekinthető szegénynek, addig nálunk ez 30 százalék fölé emelkedett – és a szakértők szerint egyre jobban emelkedni fog. Az ő gyerekeik azok, akik elnyűtt, vékony ruhában, agyonstrapált vagy éppen méretekkel nagyobb cipőben járnak iskolába télen is, éhesen, hiányos felszereléssel, és onnan analfabétán, a munkaerőpiacon hasznavehetetlen tudással jönnek ki, csak hogy újratermeljék a szüleik nyomorát. Ahol minden gond: az étel, a ruha, a fűtés, a tisztálkodás.
Ma más szegénynek lenni, mint korábban
Tévedés azt hinni, hogy a szegénység a cigányság problémája, a szegénység nem etnikai kérdés. Az sem igaz, hogy megáll a falvak határában. L. Ritók Nóra képzőművésztől, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjétől tudjuk: a mai szegénység képe furcsa, amiben a digitális forradalom is nagy szerepet játszik. A nélkülözőkhöz is elérnek a reklámok, az ingyenes hirdetési újságok, lehet tévéjük, tudnak internetezni. A szegény ember mobiltelefonnal a kezében realista kép.
Amire – már sokszor hallottam – jön a kérdés: “ha nyomorog, miért van telefonja? Ha éhezik, miért eszik chipset, miért cigizik, miért iszik? Nem kéne jobban beosztani a pénzt? Miért nem dolgozik? Miért élősködik?” Miért kényelmesebb megbélyegezni, ingyenélőnek, lustának, haszontalannak, ostobának, bűnözőnek tartani őket? Abban hinni, hogy biztosan megérdemlik a sorsukat, mert akinek nincs semmije, az annyit is ér? Mintha az, hogy valaki nincstelen, a személyes döntése lenne.
A szegénység ma az egyik legsúlyosabb stigma. Miközben nem kínálnak a szegényeknek elég lehetőséget a megkapaszkodáshoz. Például hová menjenek dolgozni, ha nincs munkalehetőség? Érdekes a szegények feletti ítélkezés is: Ferge Zsuzsa szociológus szerint a szegények gyűlölete önigazolás is, és különösen erős azok körében, akik szoronganak attól, hogy maguk is hasonló helyzetbe kerülhetnek. Akik rettegnek a lecsúszástól, veszélyben érzik magukat. Ezek után nem csoda, hogy – ahogyan az a Bertelsmann Alapítvány a társadalmi igazságosságról szóló jelentésében áll – Magyarország a szociális egyenlőtlenségi index szerinti rangsorban a lista végén kullog.
Nem tehetnek róla
Nem hiszem, illetve hiszem, hogy nem érv az, hogy mindig is voltak szegények, ezután is lesznek. Ezzel az érvvel elfogadjuk, hogy természetes, ha gyerekek kóvályognak az éhségtől, ha tinilányok lesznek anyák, ha már akkor eldőlt, milyen élet jut gyerekeknek, amikor megszületnek.
A szegénységgel foglalkozó szociológusok, szociális munkások, pedagógusok, civil szervezetek munkatársai és önkéntesek harsogják: a szegény emberek nem tudnak maguktól változtatni a helyzetükön. A lehetőségek erősen korlátozottak, a nyomor sajátos szabályai mélyen beléjük rögzültek, segítség – kitartó, akadályoktól vissza nem riadó, szigorú segítség – nélkül nem juthatnak előre.
Sanyika pilóta szeretne lenni. Ahogy most a dolgok állnak, örülhet, hogy 14 éves koráig iskolába járhat. Mert hogy utána miből lesz pénze a családnak arra, hogy bejárjon a városi középiskolába, nem tudják. És Sanyika milliónyi sorstársával csak alulról, a távolból nézi majd továbbra is a repülők kondenzcsíkját, ami úgy foszlik majd szét, mint az ő összes reménye egy jobb, emberhez méltó életre.
