Mindig lehet újrakezdeni

Elmélyült a testvéri kötődés

Klausz Margit Lea (29) és Klausz Georgina (26)
Mi is állhat két egymást szerető lánytestvér közé? Naná, hogy egy férfi. Gina és Lea sokáig nem állt szóba egymással, mert egyikük eszét elvette a szerelem, miközben a másik hiába mondta neki, hogy a vesztébe rohan.

Amikor Lea szerelmes lett egy másik városban élő fiúba, úgy döntött, hozzáköltözik, annak ellenére, hogy húgának rossz érzései voltak, és hiába kérlelte, először ismerje meg jobban a férfit.
“Unszimpatikus volt, és sunyi, a körülményeit homály fedte – meséli Gina. – Hiába könyörögtem a nővéremnek, hogy ne menjen el vele, ő mégis megtette, amivel olyan fájdalmat okozott, hogy szóba sem akartam vele állni. Másrészt pedig éreztem, hogy ennek rossz vége lesz, és rettenetesen féltettem őt.”

“Mivel a húgom akkor már több éve boldog párkapcsolatban élt, nem érthette, miért vágyom olyan eszelősen a boldogságra, hogy szemet hunyok bizonyos intő jelek felett – veszi át a szót Lea. – Nagyon fájt, hogy nem érti, én is szeretnék végre saját, felnőtt életet egy férfival, akit szeretek. Így hát jól beolvastam a családnak, mindent feltettem egy lapra, és elköltöztem otthonról.” A lányok édesanyját úgy megviselte Lea távozása, hogy Gina egy időre hozzáköltözött, amit a saját párkapcsolata sínylett meg. Ez pedig tovább fokozta a két testvér közötti feszültséget. Dacból, sértettségből csaknem nyolc hónapig nem beszéltek egymással. Lea csak akkor telefonált haza, amikor már nem számított a büszkesége: az őt rendszeresen megcsaló, lelkileg bántalmazó férfi mellől, harminchárom kilósra lefogyva, lelkileg megbetegedve kért segítséget. “Anyával azonnal kocsiba ültünk, és érte mentünk – mondja Gina. – Nem kérdeztünk semmit, csak hazahoztuk. Amikor megérkeztünk, perceken át ölelkeztünk, és végre mindannyian tudtunk sírni. Abban a nagy bánatban örömünk is volt: az, hogy nem veszítettük el egymást, és ismét együtt vagyunk.”

“Akkor fogtam fel csak igazán, hogy Gina mennyire hiányzott – mondja Lea. – A kapcsolatunk szép lassan, fokozatosan, ahogyan az én lelkem is gyógyult, visszaállt a »normál állapotba«, sőt még jobban elmélyült. Ha pedig pasikról van szó, ma már jobban odafigyelek a húgom megérzéseire, adok a véleményére, ugyanis sajnos azok közé az emberek közé tartozom, akik mindig a saját kárukon tanulnak. Nagyon jó, hogy tisztáztuk a félreértéseket, elengedtük a haragunkat, és felül tudtunk emelkedni a problémán. Egy biztos: néha le kell söpörnünk a büszkeségünket, mint egy kellemetlenkedő bogarat a konyhaasztalról, hogy képesek legyünk megbocsátani vagy bocsánatot kérni.”

Apa és fiú egymásra talált

Vincze István (47), ifj. Vincze István (19), Vincze Ildikó (43) és Jávorszki Juliette (24)
István és fia között öt éven át tartott a harag. Szülei válása után ugyanis édesapja ellen fordult Pisti, aki a menyasszonyának köszönheti, hogy újra közel került az apukájához.

Gyakran előfordul, hogy a válás megviseli a gyermek és szülő közötti kapcsolatot, ám ami Istvánt és fiát illeti, esetükben mindez egészen extrém módon történt.

“A volt feleségemmel teljesen tönkrement a kapcsolatunk, és nem láttam más kiutat, mint a válást. Magamra, a saját boldogságomra is gondolnom kellett – meséli István. – Sajnos a fiamat a későbbiekben annyira ellenem hangolta a volt feleségem, hogy Pisti végül már látni sem akart, nemhogy beszélni velem. Nagyon bántott, és fájt, hogy így alakult. Csak az nyújtott vigaszt, hogy megismertem a jelenlegi páromat, Ildikót, aki két gyerkőccel érkezett a kapcsolatunkba.”
“Én már nem emlékszem pontosan, miket mondott apukámról anyu, de az biztos, hogy nagyon eltávolodtunk egymástól az évek alatt. Hiányzott, de úgy éreztem, már túl késő, és én is a kedvesemnél, Juliette-nél próbáltam gyógyírt keresni” – mondja Pisti, akit nemrégiben épp a menyasszonya beszélt rá arra, hogy újra vegye fel a kapcsolatot az édesapjával. Sőt a lány
maga is a tettek mezejére lépett: jelezte Istvánnak és a feleségének, hogy szeretnék meglátogatni őket. “Láttam a páromon, hogy nem boldog, és egyre nehezebben jön ki az édesanyjával. Úgy éreztem, az apukájának is adnia kell egy esélyt – mondja Julie. – Már az első találkozás is kellemes és igen megható volt, Ildikó és István nagy szeretettel fogadtak bennünket.”

“Sikerült átbeszélnünk a fiammal a vélt és valós sérelmeket, és tudjuk, most még hosszú út vár ránk, hogy ismét közel kerüljünk egymáshoz, hiszen ezek a dolgok nem mennek egyik napról a másikra – véli István. – A feleségemmel szeretnénk úgy kialakítani az új otthonunkat, hogy abban Pistiéknek is bármikor legyen helyük, ha úgy döntenek, nálunk szeretnének lenni.”

“Mivel nekem is vannak gyerekeim, a szívem szakadt meg a páromért éveken át, amiért nem láthatja Pistit. Nagyon örültem, hogy Julie bele mert avatkozni a helyzetbe, és fordított egyet a családunk sorsán. A mai napig vannak nehézségeink a párom volt feleségével, aki mindent megtesz azért, hogy mi ne legyünk boldogok. Ám nekünk, nőknek, adott esetben Julie-nek
és nekem össze kell tartanunk, és meg kell tennünk azt is, amihez a férfiak lelke talán nem elég erős. Tudjuk, nekünk is komoly szerepünk lesz abban, hogy a fiúk ezek után mennyire lesznek képesek igazán egymásra találni. István egy kiskamasztól költözött el, és egy felnőtt férfit kapott vissza: gyakorlatilag újra kell ismerkedniük egymással! És mi ebben maximálisan támogatjuk őket” – mosolyog Ildikó Juliette-re kacsintva.

Véget ért a házastársi hidegháború

Balogh-Balázsi Zita (37), Balogh Tamás (36), Gergő (8), Dorka (5) és Flóra (2)
A szürke hétköznapok annyira szétforgácsolták Zita és Tamás közös életét, hogy minden feszültségüket egymáson vezették le. Bár egy fedél alatt éltek, hónapokig szótlanul teltek napjaik.

A fiatal pár már a második évtizedét tölti együtt, és egyikük sem csinál titkot abból, hogy kapcsolatukban bizony voltak hullámvölgyek. A legkomolyabbat három évvel ezelőtt az váltotta ki, hogy Zita felőrlődött az állandó, gyerekek körüli teendőkben, a felnőtt társaság hiányában, a monotonitásban. “Tamás korán reggel elment, délután fáradtan ért haza – meséli Zita. – Egyedül voltam az akkor még pici Dorkával és Gergővel, ha túlóráznia kellett, nem szólt haza, nem tudtam tervezni, borult minden. Ebbe nagyon belefáradtam, és esténként nemhogy erőm, de már kedvem sem volt ahhoz, hogy szexi legyek, és »díszbe öltöztessem« a lelkemet is a hazatérő férjem kedvéért. A nőiességem háttérbe szorult, és ettől kissé elsárkányosodtam. Nagyon idegesített az is, hogy a férjem mindennap elmehetett itthonról, még ha a munkahelyére is, kiszabadult a mókuskerékből, én pedig még a boltig se jutottam el. Felnőttekkel alig találkoztam, ingerült voltam, enyhén szólva nem voltam a topon. A mindebből fakadó feszültséget rendszeresen a férjem nyakába zúdítottam, aki természetesen nem tudott ezzel mit kezdeni.”

Tamás szemszögéből a dolog másként festett: hullafáradtan hazaesett a munkából, és otthon mindig csak a veszekedés, a panaszáradat várta. Mindennap ugyanaz a műsor ment, míg végül mindketten belefáradtak, és elkezdődött a hidegháború.
“Veszekedni már nem akartunk, mert már csak kiabálni tudtunk, ezért a gyerekekkel kapcsolatos és gyakorlati ügyeken túl nem is szóltunk egymáshoz – meséli Tamás. – Mindketten magunkban őrlődtünk, próbáltuk megoldani a belső konfliktusainkat. Borzalmas volt a hangulat itthon jó ideig. De a szörnyű szünet hatására észrevettük, hogy változtatnunk kell az életünkön, és akartuk is ezt a változást.

Így egy szép nap bevallottuk egymásnak, hogy oké, ez így rossz, nagyon rossz, és elgondolkodtunk, hogy megéri-e folytatni. Szerencsére komolyan egyikünkben sem merült fel, hogy ezek után külön éljük az életünket. És ami talán a legfontosabb volt a megoldáskeresésben: magunk miatt akarjuk a közös jövőt, ne csak a gyerekek érdekében.”

Végül abban állapodtak meg, hogy Tamás ezentúl jobban igyekszik haza a munkából, az otthoni feladatokat megosztják, és nemcsak neki, de a feleségének is lesz én-ideje, amit azzal tölt, amivel akar. És olykor lepasszolják a gyerekeket, és kettesben is kimozdulnak. Esténként pedig, legyenek bármilyen fáradtak, nem fordítanak egymásnak hátat az ágyban.

“Nem volt könnyű újrakezdeni, de sikerült, aminek a most kétéves kislányunk, Flóra az eredménye – mondja Zita. – Szerintünk ilyen válsághelyzetben a legfontosabb a türelem és a másik iránti tolerancia. De az is lényeges, hogy ne tartsuk magunkban a sérelmeinket, ne hagyjuk felhalmozódni, mondjuk ki, és ha másként nem megy, hát kiabáljuk ki magunkból. Az sem jó, ha mérgünkben egyből szedjük a sátorfánkat, időt kell adni önmagunknak és a másiknak is, hogy a folytatást illetően jó döntés születhessen.”

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.

Már kapható a magazin legfrissebb száma.
A tartalomból: 

• Az légy, aki vagy! – Szily Nóra beszélget Vad Katival és Karafiáth Orsolyával
• Az önmagunkra találás művészete
• Body art – Az ellentétek harmóniája
• A lélekbúvár hercegnő – Marie Bonaparte különös élete
• A viselkedészavar nem neveletlenség

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!