nlc.hu
Életmód
Még csak 11 éves, de most kezdi az egyetemet

Még csak 11 éves, de most kezdi az egyetemet

Kétéves korában tanult meg írni és olvasni, most pedig alig várja, hogy beüljön kvantumfizika-előadásra.

A napokban kezdte meg az egyetemi tanulmányait egy 11 éves minnesotai kisfiú. Elliott Tanner kétéves korában tanult meg írni-olvasni, négyévesen pedig már törtekkel számolt.

A középiskolai tanulmányait kilencéves korára letudta, most pedig azért válhatott a University of Minnesota nappali tagozatos hallgatójává, mert két év alatt lediplomázott a Normandale főiskolán.

A zseni kisfiú nem szeretne kitűnni a többi diák közül, azt szeretné, ha az egyetemen a tíz évvel idősebb évfolyamtársai elfogadnák, önmagáért kedvelnék, nem a csodagyereket látnák benne.

Elliott még nem döntötte el, hogy mi lesz belőle, ha végez a tanulmányaival. Egyelőre azt várja nagyon, hogy beülhessen élete első kvantumfizika-előadására.

(24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top