Nem mondhatni, hogy hosszú ideig uralkodott VII. Eduárd, aki anyját, Viktória királynőt követte a brit trónon, de botrányai, nagy szexuális étvágya és diplomáciai lépései miatt így is bőven találunk feljegyzéseket a sokszor csak Dirty Bertie gúnynéven emlegetett királyról. Ha meg szeretnénk érteni a személyiségét, egészen a gyerekkoráig kell visszaásni.
A szülők, akiknek semmi nem elég jó
A majdani VII. Eduárd király Viktória királynő és Albert herceg második gyermeke volt, ám elsőszülött fiúként ő lett a trón várományosa. A királynőnek összesen kilenc gyereke volt, akiket sorban kiházasított Európa nemesi családjaiba – ezért is nevezték Európa nagyanyjának –, de közel sem volt egy mintaanya, ugyanis azt vallotta, hogy ha szigorúan fogja őket, a hercegek és a hercegnők megértik, hogyan kell viselkedni, és milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ennek jegyében pedig azt is hagyta, hogy a nevelők megüssék a gyerekeket.
Albert (Eduárd Albertként született, csak királyként vette fel az Eduárd, vagy angolosan az Edward nevet) nem volt figyelemreméltóan okos gyerek – bármennyire is szerették volna a szülei, a legkevésbé sem hasonlított éles eszű, erkölcsös apjához. Nehezen tudott koncentrálni, és kifejezetten rossz tanuló volt, amit akkoriban úgy fogalmaztak meg, hogy visszamaradt a fejlődésben. „Bertie módszeresen tétlen, lusta gyermek. Semmi nem érdekli. Kétségbe ejt a gondolat, hogy rá marad a trón” – írta naplójában Viktória a saját gyerekéről. Még hivatalos szakvéleményt is kértek a kamasz hercegről, melyben az állt, hogy agya mérsékelten fejlett, és valószínűleg ennek tulajdoníthatók a dühkitörései is. Mindezt nem titkolták a trónörökös előtt sem, sőt anyjától gyakran megkapta –testvéreivel egyetemben –, hogy csakis csalódást okoz a szüleinek.
Románc a színésznővel
Viktória őrült módjára telepedett rá saját gyerekeire: irányította őket, nem engedte, hogy saját döntéseket hozzanak, aki pedig fellázadt, arról lekezelő és méltatlan bejegyzéseket írt naplójába. Mindeközben férjével már-már rögeszmésen szervezték a hercegek és hercegnők házasságait, kizárólag a politikai érdekekre koncentrálva, ami különösen furcsa húzás volt két olyan embertől, akik – az ő köreikben akkoriban igencsak szokatlan módon – szerelemből házasodtak. Miután legidősebb csemetéjüket, Viktóriát férjhez adták, az egyre többet betegeskedő Albert a trónörökösnek kiszemelte Alexandra dán királyi hercegnőt. Bár a fotókkal és a sajtóban megjelent írásokkal igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy a brit trónörökös szerelemből házasodik, erről egyáltalán nem volt szó. Apja azt kérte fiától, hogy a nászig gyakoroljon önmegtartóztatást, és viselkedjen úgy, hogy saját és családja hírnevén ne essen csorba, a koronaherceg azonban még az esküvő előtt Dublinba utazott a hadsereggel, ahol többször is egy Nelly nevű színésznő ágyában kötött ki.
A románcról tudomást szerzett a királynő és a férje is. Albert nem tudta elégszer hangsúlyozni a fiának írt levélben, hogy micsoda szégyen, amit elkövetett, hisz egy kétes erkölcsű nő vezette a legszentebb, legintimebb dologba a világon, de természetesen ennél is fontosabb volt, hogy az uralkodói pár rettegett egy esetleges balkézről született gyermektől, illetve attól, hogy Alexandra eláll a násztól. Míg Viktória azzal nyugtatta magát, hogy fiát rossz emberek vitték rossz utakra, és a trónörökös ártatlan, addig a betegeskedő férje éjszakákat virrasztott át aggodalmában, és egyik dorgáló levelet írta a másik után Bertie-nek. Végül Cambridge-be hívatta a fiút, és odautazott ő is, hogy aztán órákig sétáljanak a szakadó esőben, és – legalábbis látszólag – rendezzék a viszonyukat. Az utazás után azonban a királynő férjének állapota hirtelen romlani kezdett, és néhány héttel később, 42 évesen elhunyt, amiért neje több naplóbejegyzésében is a gyerekeit okolta. A temetés után Viktória egy politikailag fontos közel-keleti útra küldte fiát, majd másfél évvel Albert halála után a trónörökös feleségül vette Alexandrát a Szent György-kápolnában, ahol nemrégiben Harry herceg is oltár elé vezette színésznő menyasszonyát.
Így lett belőle Dirty Bertie
A 21 éves hercegnek és 18 éves feleségének két birtoka is volt, ezeken kezdték meg a közös életüket. A pár mintha nem is ismerte volna a pénz jelentőségét – erről Viktória is említést tett naplójában, úgy fogalmazva, hogy a fiatalok pazarló életmódja még halott férje nyugalmát is megtöri, a nép ellenszenvét pedig egészen biztosan kiváltja. Ugyanakkor persze a „drága mamát” sem kellett félteni: a királynő nemcsak a szalonban található függöny színeibe akart beleszólni, hanem a születendő unokái nevébe is – míg Bertie több, addig Alexandra kevesebb sikerrel tudott nemet mondani neki ilyenkor.
A pár nem vitáktól hangos házasságban élt, de a herceg így is más nők ágyában kereste a boldogságot. Egyes feltételezések szerint legalább 55 szeretője volt a házassága alatt: több színésznőt, grófnét, énekesnőt és
még Winston Churchill anyját is sikerült elcsábítania, sőt szeretője volt Károly walesi herceg második feleségének, Camilla hercegnének a dédanyja, Alice Keppel is.
Emellett rendszeres látogatója volt a párizsi bordélyházaknak, és egyes hírek szerint készíttetett magának egy olyan „széket” is, amelynek segítségével a lehető legtöbb pozícióban tehetett magáévá egy nőt úgy, hogy az ízületeire nehezedő nyomást a minimálisra csökkentse – így már érthető a Dirty Bertie név. Alexandra egyébként tudta, hogy férje más nőkkel hál együtt, ám ahogyan teltek az évek, egyre jobban beletörődött helyzetébe, mert azt is tudta, hogy egyszer úgyis ő lesz a királyné.
A házasság hatodik évében aztán kipattant a botrány: egy parlamenti képviselő megvádolta a trónörököst, hogy viszonyt kezdett a nejével, és a nő lányának is ő az apja. Eduárd kénytelen volt tanúskodni a tárgyaláson, és bár tagadta a vádakat, az üggyel napokig tele volt a sajtó – ám ez sem ejtett csorbát a népszerűségén. A fiatal herceget imádták az emberek, sőt valóságos divatdiktátorként tekintettek rá: ő tette népszerűvé a tweedszövetet, a Norfolk-kabátot és a fekete nyakkendővel viselt szmokingot is.
Gyász az elsőszülött miatt
Eközben Alexandra nemcsak a népet, de az idős királynőt is lenyűgözte: rengeteg nemzetközi eseményen vett részt, számos kórházat látogatott meg, sok jótékonysági bazárt szervezett, és minden ilyen tevékenységével kivívta anyósa tiszteletét. Alberttel kötött házasságából összesen hat gyermeke született, köztük a következő trónörökös, Albert Viktor herceg, aki azonban 28 évesen váratlanul elhunyt, öccsére, V. Györgyre (II. Erzsébet nagyapjára) hagyva az uralkodói posztot.
Előbb azonban még az apuka volt soron: Bertie már 60 éves volt, amikor anyja 1901-ben bekövetkezett halálát követően felvette a VII. Eduárd nevet, és trónra lépett. Uralkodása első éveiben igazán népszerű volt – mintha csak azoknak üzent volna ezzel, akik már gyerekkorában leírták őt, mondván, pocsék király válik majd belőle. Számos, a szülei által építtetett vagy lakott kastélyt az államnak adományozott – bár ezekhez a nagylelkű lépésekhez az is hozzájárult, hogy anyja után adósságok nélkül lett uralkodó –, és kifejezetten jó diplomatának is tartották; a halála előtti évben például ő lett az első brit uralkodó, aki Oroszországba látogatott. Nem volt azonban népszerű amiatt, hogy ellenezte a nők választójogát és az ír önkormányzatok létrejöttét is.
Hedonista életvitel
A mindig is hedonista életet élő, erős dohányos Eduárd utolsó hónapjaiban már több betegséggel is küzdött: miközben a sajtó azzal támadta 1910 tavaszán, hogy a belpolitikai harcok idején ő külföldön üdül, a valóság az volt, hogy állapota miatt nem tudott visszatérni. Végül áprilisban megérkezett a Buckingham-palotába, ám ekkor már az ágyat sem volt képes elhagyni, így felesége azonnal hazaindult hozzá Görögországból, ahol szintén beteg testvérét látogatta meg. Alexandra május 5-én ért Londonba, és mivel tökéletesen tisztában volt vele, hogy Eduárd akkoriban már évek óta viszonyt folytatott Alice Keppellel, az udvarba hívatta az ágyast is, hogy ő is el tudjon búcsúzni az uralkodótól. A király másnap többször szívrohamot kapott, majd éjjel elhunyt.
Eduárd egész életében igyekezett úgy nevelni a gyerekeit, hogy az mindenben szöges ellentéte legyen annak, amit ő kapott a szüleitől. Fiát, V. Györgyöt megtörte apja halálának híre. Így írt róla: „A legjobb apát és a legjobb barátot veszítettem ma el. Egész életemben soha nem volt hozzá egy ingerült szavam. A szívem összetört, és lesújt a gyász.”