Ezen a héten hétfőn adta ki legújabb jelentését az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), amely szerint egyre kevesebb esélyünk van a klímaváltozás elleni harcban, mivel ehhez most már a világ kormányainak körülbelül az ötszörösére kellene növelniük a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítását célzó vállalásaikat. Ez pedig nem történik meg, sőt a légkör szén-dioxid-szintje még most is emelkedik, a világ húsz leggazdagabb országából 15 pedig egyelőre azt sem tudja, mikorra tudnák nullára csökkenteni a kibocsátásukat.
Talán nem véletlen, hogy világszerte egyre több ország vezetése és város önkormányzata járja körül a lefelé építkezés lehetőségét. Ez nem újdonság, elvégre őseink is barlangokban éltek – de érdemes lehet Izland vagy a Feröer-szigetek félig a talajba süllyesztett, fűvel borított tetejű házaira is gondolni. A legjobb példa azonban kétségtelenül a törökországi Kappadókia föld alatti városa, amelyet időszámításunk előtt 1800 környékén hoztak létre a régió lakói, mivel a kegyetlen hőség – illetve az állandó háborús fenyegetés – miatt ez tűnt az optimális megoldásnak. A mai napig létező Derinkuyu földalatti városában húszezer ember élt, volt föld alatti iskolájuk, és voltak piacaik, templomaik is, amelyek hatalmas kőajtókkal szinte hermetikusan lezárható, külön emeleteken helyezkedtek el.
Kappadókiában pezsgő föld alatti élet zajlott időszámításunk előtt 1800 évvel (Fotó: iStockphoto)
Ugorjunk előre az időben szűk négyezer évet, és azt fogjuk látni, hogy a régi ötlet ma is remekül használható. A második világháborút követően a hidegháborús évek nukleáris paranoiája miatt sok helyen épültek óvóhelyek – elsősorban persze az Egyesült Államokban, ahol a mai napig szép hagyományai vannak a civilizáció összeomlására való felkészülésnek, az úgynevezett prepperségnek. A prepperek több kategóriáját különböztethetjük meg, a legelszántabbak azonban elképesztő összegeket ölnek a civilizációtól távoli, eldugott helyeken lévő bunkerjeik fejlesztésébe, ahol akár több hetet vagy hónapot is el tudnának tölteni önellátó módon.
Ezekre a létesítményekre eddig szerencsére semmi szükség nem volt, a föld alatti építkezésnek azonban vannak békés célú megoldásai is, már persze, ha a klímaválságot békésnek tekintjük. Finnország fővárosában, Helsinkiben például 2010-ben fogadta el a közgyűlés a hip-hop-albumcímnek sem utolsó Underground Master Plan elnevezésű tervet, amelyet épp idén fejeztek be. A javaslat lényege az volt, hogy a város teljes – agglomerációval együtt – 214 négyzetkilométernyi alapterületén föld alatti bunkerrendszert hoznak létre, amelynek segítségével energiát lehet megtakarítani, menedéket lehet nyújtani a rászorulóknak a kemény telek elől, az esetleges orosz agresszió esetén pedig óvóhelyként is funkcionálhat.
Nem csak a bunkerlakóké a világ!
A Helsinki-megoldás azonban nem csak ezekre a célokra lehet alkalmas, a föld alatti terjeszkedés ugyanis egyre vonzóbb alternatívának tűnik az egyre jobban benépesedő városok számára az égbe nyúló felhőkarcolókkal szemben is. A Wired magazinnak nyilatkozó Asmo Jaaksi, a Helsinki székhelyű JKMM építésziroda egyik tulajdonosa, egyben a finn fővárosban tavaly megnyitott, föld alatti Amos Rex Museum főépítésze szerint a mélybe telepített épületek hatalmas előnye a természetes hőszigetelés, amely ideálissá teszi az efféle építményeket a túlélésre, ha a klímaválság tovább eszkalálódna – márpedig ez fog történni, legalábbis a jelenlegi ismereteink szerint.
Az Amos Rex Museum a föld alatt van, de úszik a természetes fényben (Fotó: Amosrex.fi)
A finnek egyébként Európában a föld alatti építkezés pionírjainak tekinthetők, ugyanis már 1969-ben megépült Helsinkiben a Temppeliaukio templom, amelyet egy hatalmas, sziklába vájt gödörbe álmodtak a tervezői. A különleges rézkupola kialakításának köszönhetően az épület belseje úszik a természetes fényben – vagyis a föld alatti építkezés nem feltétlenül jelent egyet a sötétséggel vagy a mesterséges világítással –, emellett rendkívül jó akusztikája miatt hangversenyek, koncertek helyszíneként is szolgál.
Szintén Helsinkiben épült fel 1993-ban a lenyűgöző méretű Itäkeskus uszoda, amely naponta ezer látogató kiszolgálására is képes, de vészhelyzetben akár 3800 ember befogadására alkalmas óvóhellyé is alakítható egy pillanat alatt.
„Helsinki szilárd kőzetlemezre épült, ami kiváló alapot és nagyon stabil talajt jelent – magyarázta Jaaksi. – A város nagyon túlnépesedett, emellett hosszú, sötét és hideg teleink vannak. A föld alatti létesítmények pedig több helyet biztosítanak, és összekötik az embereket, akik így el tudnak menekülni a rossz idő elől.”
„A finnek emellett nagyon szeretik a nyílt tereket, még a belvárosban is, így a városi építmények föld alá helyezésével több helyünk keletkezik a felszínen” – tette hozzá Ilkka Vähäaho, a Helsinki városvezetés úgynevezett geotechnikai divíziójának vezetője.
2,5 milliárd ember otthona lehet a föld alatt
A világ népessége rohamos ütemben növekszik, ráadásul már most többen élnek városokban, mint másféle településeken, 2050-re pedig a világ lakosságának hatvan százaléka tartozik majd az előbbi csoportba, ami azt jelenti, hogy legalább két és félmilliárd embernek lesz szüksége lakóhelyre, miközben az erőforrásaink egyre inkább fogynak majd.
A finn Temppeliaukio templom egy kivájt sziklába épült (Fotó: Wikipedia)
Adná magát a magasba történő terjeszkedés, azonban a felhőkarcolókat sem lehet a végtelenségig emelni, a dubaji Burdzs Kalifához hasonló giga toronyházak pedig nem jelentenek gazdaságos alternatívát a tömegek számára, arról nem beszélve, hogy egy-két felhőkarcoló még akár jól is néz ki egy városban, ha azonban ezek elszaporodnak, élhetetlen mesterséges erdő jön létre. A nagyvárosok ráadásul – és itt elég akár Budapest példájára is gondolni – mesterséges hőcsapdaként működve megakadályozzák a természetes szellőzést is, így nyáron szinte elviselhetetlen forróság alakulhat ki ezeken a területeken; de a felhőkarcolókat azért sem lehet nyakló nélkül felhúzni mindenhová, mert minden városban akadnak műemléki vagy más szempontból védett épületek, kerületek, parkok, illetve a talaj adottságai sem mindenhol teszik lehetővé az ilyen kaliberű építkezéseket.
Földkarcolók, szevasztok!
Föld alatti járatok, barlang- és pincerendszerek azonban már most is sok helyen találhatóak, ráadásul ezek jelentős része ma kihasználatlanul, üresen áll. Párizsban például 2017-ben szervezték meg a Reinvent Paris 2 nevű versenyt, amelynek résztvevőit arra kérték, hogy találjanak új módokat a kihasználatlan, város alatti létesítmények alkalmazására. Ezek között ott vannak történelmi szempontból fontos épületek pincerendszerei, de akadnak régi, elhagyott parkolóházak, vágóhidak, víztározók, valamint olyan alagutak is, amelyeket ma már nem használnak az autósok, mivel a Szajna partjáról kitiltották a kocsikat. Ezek közül néhányat éttermekké, üzletekké alakítottak, de akad köztük például olyan különleges mikrofarm is, ahol étkezési célra tenyésztenek rovarokat.
Ennél jóval grandiózusabb tervet álmodtak meg Mexikóvárosban, ahol egy 300 méteres mélységbe lenyúló fordított piramist emelnének Earthscraper néven (a felhőkarcoló, azaz skyscraper mintájára: „földkarcoló”), amely a mexikói főváros főtere alatti minivárosként funkcionálna. Bár a tervek rendkívül jól néznek ki, a Wired értesülései szerint a megvalósítás költségei elérnék a 800 millió dollárt (több mint 244 milliárd forint), ezért jelenleg nem foglalkoznak érdemben az Earthscraper megvalósításával.
A világ harmadik legnépesebb városában, Szingapúrban ehhez képest a kormányzat már 188 millió dollárt költött föld alatti projektek tervezésére és kivitelezésére, emellett az ingatlantörvényeket úgy módosították, hogy az épületek pincéi, alagsorai, illetve az alattuk lévő terület automatikusan az állam tulajdonát képezik. Bár ez elsőre drasztikusan hangzik, a Budapestnél nem egészen másfélszer nagyobb városállamban nem igazán tudnak mást tenni, tekintve hogy 725 négyzetkilométer alapterületen (Budapest alapterülete 525 négyzetkilométer) a népsűrűség több mint kétszerese a magyar fővárosénak (Budapesten átlagosan 3388 fő él négyzetkilométerenként, Szingapúrban 7804).
Szingapúrban több kilométernyi alagútrendszer húzódik a város alatt (Fotó: iStock)
Felhőkarcolóból épült már jó néhány, a legmagasabbak között 70 emeletes toronyházak is akadnak, miközben a Malajziával határos sziget területét óriási befektetéssel igyekeztek valamelyest bővíteni a tenger irányába is. A prognózis szerint azonban az 5,6 milliós lakosság a következő 15 évben további másfél millióval gyarapodik majd, így egy irány marad a terjeszkedésre: lefelé.
Tervek már születtek, többek között az úgynevezett Underground Science Park ötlete, amelyet a felszín alatt 80 méterrel terveznek létrehozni, és ahol 4500 tudós és kutató dolgozhat majd. Ezt a létesítményt is föld- vagy talajkarcolónak képzelték el, amelyben helyet kapnának parkok, zöld városi infrastruktúra, de például autópálya, vasútvonal és a légkondicionálást lehetővé tévő csőrendszer is átszelné a henger formájú, a földrengéseknek emiatt remekül ellenálló építményt. Az anyagi dimenzió azonban itt is riasztó, ugyanis az amúgy sem olcsó szingapúri telekárak miatt eleve borsos építkezési költségeknek durván a duplájára lenne szükség a projekt megvalósításához.
„Ez már egy épület makettje esetén is így van: egyszerűbb farostlemezekből összerakni, mint kifaragni egy tuskóból – mondta Marcos Martínez Euklidiadas, a madridi Harmadik Károly Egyetem építészmérnöki szakának munkatársa. – Amikor a föld alá építkezünk, mindent úgy kell csinálni, mintha a felszínen építkeznénk, de rá kell számolni a kiásás és az extra alapozás költségeit is.”
A föld alatti építkezés élharcosai valószínűleg azok a városok lesznek, ahol a klímaváltozás miatt gyakoribbak lettek a szélsőséges időjárási körülmények, Szingapúr esetében pedig a kínai agressziótól való félelem is segítheti az ilyen projekteket. A hasonló létesítmények egyébként várhatóan csak részben lesznek a talajszint alatt, hogy a szélsőséges körülményektől védve legyenek, de kellő mennyiségű természetes fényt tudjanak a föld alá juttatni.
Drága, de környezetkímélő
A szingapúri kormányzat már az elmúlt években nekiállt bizonyos stratégiai fontosságú erőforrásokat a föld alá telepíteni: egy mélyen a város alatt található barlangrendszerben például lőszerraktárat, illetve óriási olajtartályokat alakítottak ki. Emellett létesítettek egy óriási földgáztározót is, amely száz méteres mélységben található, és közel nyolc kilométernyi alagútrendszer hálózza be – idén márciusban pedig bejelentették, hogy a Helsinki Underground Master Plan mintájára Szingapúrban is megvalósítanak hasonlót, igaz, egyelőre nem a teljes város, csupán három kerület alatt. Ezzel kapcsolatban Hwang Yu-Ning, a szingapúri főépítész a projekt indításakor tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tervek értelmében több hely jöhet létre jövőbeni hasznosításra, a város növekedési kapacitásának bővítésére és környezetvédelmi célokra egyaránt. Yu-Ning rámutatott, hogy a város új, központi hűtőrendszere – amely többek között a vízparti épületeket hűti a távfűtéshez hasonló, azonban forró helyett hűtött vizet keringető csővezetékkel – már most 40 százalékkal csökkentette a város energiafogyasztását, a szén-dioxid-kibocsátást pedig éves szinten 34.500 tonnával mérsékelte, ami azzal egyenértékű, mintha tízezer autó eltűnt volna az utakról.
A talajszint alá épített házak természetes hőszigetelése megóvja a lakókat az időjárás viszontagságaitól (Fotó: iStock)
Az energiatakarékosság a föld alatti építkezések egyik nagy vonzereje lehet. Ahogy Dale Russell, a Royal College of Art innovatív dizájnnal foglalkozó mérnöki karának professzora rámutatott: „A föld alatti építkezések helyet, ennek köszönhetően pedig energiát takarítanak meg. A felszín topográfiája energiatermelésre is alkalmas lehet, a sziklás talaj ugyanis elnyeli a nap hőjét, így nyáron hűvösen tartja a föld alatti városokat, míg télen hatalmas, természetes radiátorként képes ezt a hőt besugározni a talajkarcolókba. Az ilyen városok körülbelül 2069-re akár teljesen önfenntartóak is lehetnek, zárt utazási hálózattal és ökoszisztémával, ahol a hidropóniás mezőgazdasági megoldásoknak köszönhetően akár mesterséges fénnyel is megvalósítható a település élelmiszer-ellátása.”
Mennél a föld alá?
Asmo Jaaksi szerint a föld alatti projekteknél elsősorban nem az építkezés nehézsége jelenti a kihívást, sokkal inkább az, hogy komfortossá tegyék az ilyen épületeket az emberek számára. „Amikor az Amos Rex Múzeumban elkezdtek kifogyni a helyből, az egyetlen lehetőség a föld alatti terjeszkedés volt – magyarázta a szakértő. – Azt találtuk azonban, hogy az emberek számára elengedhetetlen, hogy valamilyen formában kapcsolatban maradjanak a felszínnel.”
A finn fővárosban található múzeum csak egy Helsinki föld alatti projektjei közül (Fotó: Pace Gallery)
A finn építész csapata ezt végül hatalmas világítóablakokkal oldotta meg, amely a gyalogosok szintjén található, de ez persze nem mindenhol megvalósítható. Londonban a Growing Underground nevű létesítmény a világ első föld alatti farmjaként üzemel, a hidropóniás gazdálkodással többek között salátát, fokhagymát, wasabit és retket termesztenek, amelyet olyan kereskedelmi láncoknak adnak el, mint például a Marks & Spencer – a növényeket természetes fény híján rózsaszín lámpákkal világítják meg, ugyanez azonban az emberek számára hosszú idő után irritáló lehet. Egy hasonló, kísérleti New York-i létesítmény, a Lowline Lab ezt különleges napkollektorok segítségével oldotta meg, amelyekkel „bevezették” a napfényt a föld alá.
Budapest Underground?
A külföldi példák után kíváncsiak voltunk arra, hogy Magyarországon mennyire lenne életképes a föld alatti építkezés, ezért Alföldi Györgyhöz, a Budapesti Műszaki Egyetem urbanisztika tanszékének tanárához fordultunk.
„Technikailag ez régóta működőképes módszer, de ha megfigyeljük a külföldi példákat, leginkább a népsűrűséggel vagy a földrajzi, éghajlati adottságokkal áll összefüggésben – mondta. – Budapest jelenleg még nagyobb, mint amennyi embert be tud fogadni, innentől a föld alatti építkezést csak a műkedvelők által megvalósított, vagy az energiafogyasztás csökkentése iránt mélyen elkötelezett építkezések esetén látom reálisnak. Egyébként Budapest talaja például itt az egyetem környékén is feltöltött mocsaras terület – erre utal Lágymányos neve is –, itt a már meglévő házakat is nagyon nehéz »megfogni«, hogy ne süllyedjenek, emiatt ez a környék annyira nem lenne alkalmas a föld alatti terjeszkedésre. Más helyeken, Pesten is sok a feltöltés: az 1838-as árvíz után a város szintje több métert is emelkedett, mert mindent sittel töltöttek fel, ezért a talaj is bizonytalan. Ezért ebből csak akkor lenne valami, ha megjelenne az a fajta gazdasági és társadalmi nyomás, ami azt mondja, hogy muszáj ezzel foglalkozni.”
Ami a hőmérsékleti viszonyokat illeti, Budapesten ez kevésbé probléma, mint például Finnországban vagy akár Szingapúrban; igaz, nyaranta most is sok panaszt lehet hallani a beépített területeken kialakuló hőszigetek miatti melegre. Alföldi György szerint azonban ezt a helyzetet Budapesten a város sajátosságai miatt csak nehézkesen lehet enyhíteni. Bár a lombos fák ültetése lenne a leghatékonyabb megoldás, erre főleg a pesti oldalon kevés a hely, különösen, hogy az utcák sok helyen olyan keskenyek, hogy még az alapvető közművek is nehezen férnek el: a mélybe nyúló fák telepítése ilyen körülmények között nehezen vagy egyáltalán nem megoldható. Igaz, például függőkertekkel vagy más, akár hidropóniás megoldásokkal lehetne kezdeni valamit, ennél azonban jóval hatékonyabb lenne a meglévő épületek korszerűsítése.
Az Itäkeskus uszoda több ezer ember elszállásolására alkalmas óvóhellyé alakítható (Fotó: Arkkitehtitoimisto)
„Budapest sajátossága, hogy a belső városrész nagyon sűrű, utána jön egy átmeneti gyűrű a Hungária körút környékén, ahol sok a felhagyott terület, a barnamezős zóna, vasúti vagy ipartelepekkel – magyarázta Alföldi György. – Ezután pedig hatalmas területen alacsony beépítésű, családi házas részek vannak, ami ugyan jó válasz a hőszigetek problémájára, mivel ott rengeteg a zöldterület, cserébe viszont nem jó fenntarthatósági szempontból, mert a közművesítés nem hatékony, csak komoly ráfordítással lehet megoldani a közlekedés, a vízvezetés vagy az energiaellátás kérdését. Ezért sokkal inkább a régi házak felújítása során kell megtalálni azokat a módszereket, amelyek oldják ezeket a helyzeteket – ez viszont megint összetett kérdés, mert a régi házak felújításánál azt is figyelembe kell venni, hogy sok szempontból ezek az épületek adják Budapest »ízét«, identitását, innentől pedig ezeknek a házaknak a hőszigetelése, energiahatékony, zöld homlokzattal, zöld tetővel való ellátása iszonyatos pénzeket igényelne. Ami a föld alatti terjeszkedést illeti, ez leginkább olyan helyeken jöhet szóba használható megoldásként, mint például Szingapúr, ahol más opció nem nagyon van.”
Budapesten sokszor a helyhiány miatt problémás az új fák ültetése (Fotó: iStock)
A szakember ellenpéldát is említett: az amerikai Detroitban hatalmas területek néptelenedtek el, ez viszont kiváló lehetőséget adott a helyi építészeknek, hogy a környezetet megfelelően tudják átalakítani; a nagy, széles utakat például nem kellett megőrizni, hanem új megoldásokkal, új technológiákkal lehetett belakni őket. „Hasonlóval mi is foglalkozunk az egyetemen, a Komplex tervezés nevű tantárgy keretében például egy-egy ilyen problémára próbálunk építészeti, statikai, szerkezeti és gépészeti megoldásokat találni – tette hozzá Alföldi György. – Ilyenkor pedig mindig arra próbálom rábeszélni a hallgatóimat, hogy először gondoljuk végig a házak és a lakók igényeit: például sokan mondják, hogy mennyivel kellemesebb volt gyerekkorukban a nagypapa vályogházában, ahol nyáron is hűvös volt. A régi anyagok a maguk helyén és idejében jók is voltak, egy faluban vagy kisebb városban egy 50-60 centi vastag vályogfal erre tényleg alkalmas. Nagyvárosban azonban kevésbé alkalmazható, habár vannak olyan hallgatóim is, akik ilyen fejlesztésekkel foglalkoznak. De azt is figyelembe kell venni például, hogy egyre több helyen van klímaberendezés, ha pedig ezeknek a hőcserélőjét kirakják az utcára, akkor a városi levegő tovább melegszik. Ehelyett a házak természetes árnyékolásával, hőszigetelésével lehetne javítani a helyzetet, így az elektromos igények is csökkenhetnek.”
De nem csak az építészek feladata lehet megoldani ezt a helyzetet. „Állítom, hogy egy kicsit azért el is vagyunk kényelmesedve – mutatott rá Alföldi György. – A nagypapáék ugyanis nem ültek ingujjban és nadrágban, hanem felöltöztek, ha fáztak, és csak akkor fűtöttek be, ha már így is hideg volt. De mai példát is tudok mondani: Párizsban a lakások normatív fűtése 16 fokra van beállítva, míg nálunk ez 21 fok, a házakat is erre méretezzük. Ehhez persze hozzájárulnak az eltérő klímaviszonyok és a hőingadozás is, de benne van az is, hogy a franciák is felveszik a pulóvert, ha fáznak, és máris jelentősen csökkentek a gépészeti költségek. A modern világban viszont megszoktuk, hogy mindent géppel oldunk meg, ahogy azt is, hogy beállítjuk a hőmérsékletet 21 fokra, és akkor annyi lesz, ha esik, ha fúj. Ez komfort szempontjából jó dolog, de úgy tűnik, mintha levenné a felelősséget az emberekről, hogy a saját klimatikus helyzetüket hogyan állítják be.”
Alföldi György úgy véli, a zöld, fenntartható városok koncepcióját sokkal nehezebb közelebb vinni a lakókhoz, mint például egy okosváros tervét. „Az okosvárost könnyebben megérti mindenki, mert mindenkinek van okostelefonja, laptopja, viszont a fenntarthatóságnál nincs ilyen személyes érintettség – nagyon tudatos hozzáállásra, ehhez pedig óriási gondolkodásbeli változásokra lenne szükség.” Összegezve a helyzetet, a föld alatti építkezésnek van létjogosultsága olyan területeken, ahol a földrajzi, éghajlati viszonyok miatt nem marad más megoldás, Magyarország esetében azonban – a szakember szerint – még rengeteg tartalék lenne a jelenlegi rendszereinkben, ha összehangoltabban, tudatosabban kezelnénk a városfejlesztések és építkezések kérdését.
