nlc.hu
Egészség
„Borzasztó, amikor azt látod, hogy a gyerek nem tudja beszívni a levegőt” – mindent a kruppról

„Borzasztó, amikor azt látod, hogy a gyerek nem tudja beszívni a levegőt” – mindent a kruppról

Minden előjel nélkül egyik éjszaka arra ébred a gyerek, hogy nem kap rendesen levegőt. A légzése szapora, köhögése ugatáshoz hasonlatos. Ez bizony a krupp. Egy ijesztő tünetekkel járó, komoly kockázatot jelentő betegség, ami ötéves kor alatti gyerkőcöket érint.

„Luca csupán egyéves volt, amikor először kruppos rohamot kapott. Azért is ijesztett meg annyira a dolog, mert a nagyobb lányomnál sosem találkoztam a betegséggel, teljesen ismeretlen volt számomra” – meséli Anita, Luca édesanyja. Bár az anyuka gyógyszerész hivatásánál fogva ismerte a betegséget, azt meséli, mégis ijesztően hatott rá, amikor arra ébredt egy téli hajnalon, hogy az egyéves Luca „ugató” köhögést produkál, és nehezen vesz levegőt. „Borzasztó, amikor azt látod, hogy a gyerek nem tudja beszívni a levegőt. Sípolt, fütyült, mindent csinált, nagyon ijesztő volt maga a köhögés és az is, ahogy a levegőt vette. Annyi ugrott be hirtelen a kruppról, hogy ki kell nyitni a fagyasztóajtót, és odaállni elé a bebugyolált gyerekkel” – idézi fel az emlékeit Anita.

Bár a hideg, párás levegő enyhített Luca tünetein, kihívták az ügyeletes gyermekorvost, aki majdhogynem az ajtóból diagnosztizálta a kruppot, majd beadott a kicsinek egy adag gyulladáscsökkentő szteroidot, és beutalta őket a kórházba. „Ilyenkor a szteroidkezelés után 24 órán keresztül megfigyelik a gyerekeket, de mivel rutintalan első kruppos gyerekesek voltunk, nekünk két-három napot kellett bent maradnunk. Még arra is emlékszem, hogy egy hatéves kisfiú volt a szobatársunk, amin a kórházban is meglepődtek, mert addigra ezt ki szokták nőni” – emlékszik vissza az édesanya. Ahogy hazaengedték őket, Anita első útja egy inhalátorért és egy hideginhalátorért vezetett.

Legközelebb csak akkor lett rosszul Luca, amikor bölcsődébe kezdett járni, abban az évben két rohama is volt, de a szteroidos kezelés után már hamarabb hazamehettek – addigra igazán rutinosak lettek a szülők, és a kislány is. Lucának óvodás korában még egyetlen alkalommal kellett kórházba mennie, amire már csak ennyivel reagált: „Anya, ne izgulj, bemegyünk, és majd kiengednek.”

Anyaként, szülőként egészen ijesztő találkozni a kruppal. De mi mindent mond róla az orvostudomány? És mi okozza a gondot, a nehézlégzést? A betegségről szóló kérdéseinket dr. Kovács Tibor csecsemő- és gyermekgyógyász, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója segített megválaszolni.

A semmiből érkezik a kruppos roham

A krupp, vagyis a gége gyulladásos betegsége leggyakrabban az őszi és téli időszakban jelentkezik. A gyerekek kicsivel több mint 10 százaléka életében egyszer elszenved egy ilyen gégegyulladást, de a betegség lefolyásának súlyossága eltérhet: enyhébb esetben nem igényel semmilyen kezelést, de ha súlyosabb a helyzet, kórházi megfigyelés vagy ellátás is szükséges lehet. Kruppot nagyobb gyerekek és felnőttek is kaphatnak, viszont súlyos tüneteket leginkább ötéves kor alatt okoz, mivel velejárója, hogy a gége nyálkahártyájának duzzanata nehezíti a levegő útját a tüdő felé. A kicsik légútjai szűkebbek, ezért a nyálkahártya megduzzadása náluk jobban nehezíti a légvételt.

A betegség jellegzetessége, hogy éjszaka, a „semmiből” tör rá a kicsikre. A gyerkőc belégzéskor húzó, elnyújtott légvételt produkál (stridor), mintha szorítanák a nyakát, köhögése száraz, mély hangú, ugatásszerű. Gyakorta jelentkezik nehéz- és szapora légzés is – ezek mind olyan tünetek, melyek igazán ijesztők egy szülő számára. Habár a krupp lefolyása sok esetben enyhe, és pár nap alatt enyhülnek a tünetek, ha szülőként nyugtalan vagy, netán egy kicsit is bizonytalankodsz, inkább vidd el orvoshoz a csöppséget, mintsem hogy nagyobb baj esetén ne kapjon ellátást!

A krupp leggyakrabban az őszi és téli időszakban jelentkezik (Fotó: iStock)

Milyen tünetekkel kell azonnal orvoshoz fordulni?

Ha a gyerek légzése nem kielégítő, szapora, levegőért kapkod, netán elkezd kékülni, lilulni az ajka, a szája körül a bőre, azonnal mentőt kell hívni, mert sürgős ellátásra szorul. Ha lázas, fáj a torka, nehezebben nyel, rekedt a hangja, de nincs nehézlégzése, akkor nem kell azonnal mentőt hívni, de a házi gyermekorvosnak vagy ügyeletes orvosnak mindenképpen meg kell mutatni a gyereket, ő majd eldönti, hogy elegendő-e otthon kezelni a problémát, vagy kórházba kell menni.

Nagyon fontos a kruppos gyermek folyamatos nyugtatása, mert heves vagy elhúzódó sírása a tüneteket tovább fokozhatja!

Mit tegyek, ha kruppos a gyerek?

Ha kórházi ellátást nem igényel a gyerkőc állapota, mégis megjelennek a tünetek, először lehet egy kis levegőztetéssel próbálkozni: jól betakarva vidd a nyitott ablakhoz vagy a friss levegőre, a hideg, párás levegő ugyanis segíti a megduzzadt, kiszáradt nyálkahártya lelohadását. Ha a betegség újra és újra visszatér, a lakásban elhelyezett hidegpárásító készülék segíthet a tünetek enyhítésében. Amennyiben korábbi kruppos roham miatt ellátták gyógyszerrel (sprayvel, kúppal) a gyereket, azokat az elrendelt módon lehet használni.

Náthából lesz a krupp?

A krupp betörése előtt jelentkezhetnek náthás tünetek orrfolyással, torokfájással, de nem feltétlenül előzi meg a betegséget enyhe megfázás, akár nappali tünetek nélkül is kialakulhat. A legtöbb esetben vírusfertőzés okozza, vagyis az antibiotikum ezekben az esetekben teljesen hatástalan és szükségtelen. Ritkán allergia vagy irritáló gőzök és gázok belélegzése, valamint baktériumfertőzés is lehet a krupp kiváltója, ennek megítélése azonban orvosi feladat.

A vírusos fertőzések miatt járványszerűen is terjedhet a betegség – érdemes már előre figyelni a tünetek megjelenését, ha a gyerek által látogatott közösségben, bölcsődében vagy óvodában sorozatos kruppfertőzések alakulnak ki. A frontok tovább fokozzák a betegség kialakulási kockázatát, azonban emiatt nem kell rettegni az időjárásváltozásoktól. Vannak olyan kisgyerekek, akik életükben többször is átesnek súlyos lefolyású kruppon, tehát valamiféle egyéni „adottság” kérdése is a betegség kialakulása.

Mit ad az orvos?

Szteroidos sprayt, kúpot, súlyos esetben injekciót szoktak adni a kruppos rohamokra. Az orvos receptre felírhat további szteroidos kúpot, amellyel a betegség megjelenésekor a szülő otthon megkezdheti a kezelést. A kórházba került gyerekek csupán 0,5 százalékánál van szükség a légutak elzáródása miatt sürgős, életmentő beavatkozásra, de ez korántsem jelenti azt, hogy a krupp ne lenne veszélyes. A tünetek megjelenésétől kezdve mindig komolyan kell venni a betegséget, a gyermek szoros felügyeletet igényel, és a panaszok erősödése esetén minél előbb orvoshoz kell fordulni.

Lehetséges a krupp megelőzése?

Mivel a legtöbbször felső légúti vírusfertőzés okozza a betegséget, a tünetek kialakulása megelőzhető lenne, ha a vírus bejutását meg tudnánk gátolni. A klasszikus higiéniai alapelveket érdemes betartani a vírusok terjedésének nehezítése érdekében, például gyakori és alapos, folyóvizes kézmosással sokat tehetsz a betegség ellen. A krupp a legkisebbek számára jelenti a legnagyobb veszélyt – ha látogatók érkeznek a babához, próbálj ügyelni arra, hogy a lehető legkisebb mértékben érintkezzenek a picivel. Bár mindenki pátyolgatni és puszilgatni szeretne egy kis jövevényt, és nem is szükséges a gyereket elzárni mindenkitől, az őszi-téli vírusos időszakban fokozott figyelem szükséges.  

Nem lehet rá felkészülni

Az, hogy a legidősebb gyerek kruppos volt, nem jelenti azt, hogy a második is biztosan érintett lesz. Gyakori orvosi tapasztalat viszont, hogy asztmatikus hörghurutra, asztmás rohamra hajlamos gyereknél a kezdeti tünetek a kruppra jellemzőek, majd ahogy a gyulladás átterjed az alsó légutakra, 12–36 órán belül megjelennek az asztmatikus tünetek is. Szerencsére a krupp nem okoz hosszú távú szövődményeket (a szülők rettegésén kívül).

A krupp és az asztma nem ugyanaz

Mind a két betegség légzési nehézségeket okoz, és mindkettőnek a sípoló nehézlégzés az elsődleges tünete, ezért sokan összekeverik őket. Laikusként valóban nehéz is eldönteni, melyikkel állunk szemben – a lényegi különbség, hogy amíg a krupp belégzésnél, az asztma kilégzésnél okoz nehézséget, továbbá a krupp esetében a mély hangú, „ugató” köhögés olyan egyedi tünet, amivel minden egyéb betegségtől könnyen megkülönböztethető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top