nlc.hu
Szabadidő
Liam Neeson kiöregedett az akcióhős szerepből – Elrabolva 3. kritika

Liam Neeson kiöregedett az akcióhős szerepből – Elrabolva 3. kritika

Liam Neeson a nyugdíjkorhatárhoz közel, 56 évesen kezdett bele akcióhős karrierjébe az első Elrabolva mozival, és akkor még piszkosul jól állt neki az egyszemélyes igazságosztás. Azóta eltelt bő hat év, és emberünkön most először látszik, hogy kiöregedett a szerepből.

Megereszkedett bőr és lötyögő pocak

“Örülnél, ha így néznél ki 62 évesen” – íródna a jogos olvasói komment, és ez valóban így van. Mr. Neeson a korához képest még mindig piszkosul jól tartja magát (34 évesen sok szempontból rosszabbul festek nála), csakhogy megereszkedett bőre és izomzata, valamint az enyhén lötyögő pocakja most először szemet szúrt, ahogy az is, hogy a vágóknak a sztár akciókarrierje során először kellett piszkosul megdolgozniuk azért, hogy emberünk ne röhejesnek, hanem félelmetesnek tűnjön a verekedések és üldözések közben. A bravúr sajnos nem mindig sikerült, ugyanis ez az első olyan akciófilm a karrierjében, ahol a nagy mutatványokat egyáltalán nem láthatjuk, hanem például egy kocsi fél épületet lángba borító felrobbanása vagy egy másik autó szakadékba zuhanása után egyszerűen vágnak egyet, és Liam Neeson pikk-pakk ott áll sértetlenül, szúrós szemekkel nézve. Nyilván megvannak a CIA-nál szerzett különleges képességei, de az eddig egyáltalán nem volt világos, hogy teleportálni is tud.

Liam Neeson kiöregedett az akcióhős szerepből – Elrabolva 3. kritika

Egy kölcsönvett sztori

Persze ettől még lehetne jó mozi az Elrabolva 3. Az újítási szándék mindenesetre érezhető, mivel ez a széria első olyan filmje, amiben senkit sem rabolnak el. Csakhogy ahelyett, hogy írtak volna egy valóban ütős sztorit, egyszerűen kölcsönvették a Harrison Ford-féle A szökevény jól bevált történetét. Hősünk feleségét már a film elején meggyilkolják, ráadásul a lányán és a legközelebbi barátain kívül mindenki őt gyanúsítja. Nem elég, hogy ki kell derítenie, kik állnak a bűntény hátterében (annyit azért segítek, hogy ebben a sorozatban a rossz fiúk nagy része továbbra is szláv nyelven beszél), hanem közben folyamatosan túl kell járnia az őt üldöző rendőrhadsereg és a fifikás rendőrparancsnok eszén (Forest Whitaker álmából felkeltve is eljátszik egy ilyen szerepet). Harrison Forddal ellentétben Neesonnek mindez nem okoz különösebb gondot: mivel a film feszültsége a nullához közelít, egy percig sem gondoljuk komolyan azt, hogy a rendőröknek bármi esélyük lenne egy ilyen egyszemélyes hadsereg ellen. Ha pedig valaki látta A szökevényt, a film végi “fordulat” sem emeli meg különösebben a vérnyomását.

Liam Neeson kiöregedett az akcióhős szerepből – Elrabolva 3. kritika

Két szék között

Az első Elrabolva mozi egy őszinte, nyílegyenes, jó tempójú és ultraerőszakos akciófilm volt, és leginkább Neeson mindvégig hiteles színészi alakítása miatt válhatott klasszikussá. A második rész már egyáltalán nem hozta ezt a színvonalat, helyette azonban bevállalta, hogy egy tök egyszerű trash akciófilm, a műfajra jellemző összes marhasággal (annyi logikai baki, amit abban a filmben láthattunk, máskor tíz filmből jön csak össze), de pont ezért volt valahol mégis szerethető. A harmadik rész nagyjából az első kettő közé lőtte be magát: túlságosan sok marhaság van benne ahhoz, hogy komolyan vegyük, viszont a hangneme túl komoly ahhoz, hogy egyszerű trash moziként tekintsünk rá. Ráadásul Neeson öregedését az alkotók úgy próbálták leplezni, hogy az akciójeleneteket követhetetlenül gyorsra vágták. Pillanatnyi részmozdulatokból kellene kihámoznunk, pontosan mi is történik a vásznon, és ez bizony elég szemfárasztó élmény.

Liam Neeson kiöregedett az akcióhős szerepből – Elrabolva 3. kritika

A logika halála

A felsoroltak ellenére az Elrabolva 3. nem élvezhetetlen mozi, viszont pont azok benne a legszórakoztatóbb dolgok, amiket más filmek esetében hibaként szokás felróni: a logikai bökkenők. Miért üldözi a rendőrök vezetője minden erejével Bryan Millst (Neeson filmbéli neve), ha úgy húsz perc után számára is nyilvánvaló, hogy nem ő volt az elkövető? Miért nincs a fogolyszállító rendőrautóban biztonsági ablak, amikor a zsaruk a megbilincselt Millst szállítják be az őrsre? Miért mérgezi meg a saját lányát a főhős azért, hogy annak hasmenése legyen és kirohanjon vécére, amikor simán azt is üzenhette volna neki, hogy “óra közben várlak a női mosdóban”? Miért megy neki az autójával egy felszállni készülő repülőgépnek, amikor azon a saját lánya is rajta van? A gonosz maffiózó miért beszélget inkább a fél hadseregét legyőző Millsszel ahelyett, hogy az alkalmat kihasználva rögtön lelőné? A film egy pontján elengedtem ezeket a marhaságokat, és elkezdtem szórakozni rajta. Úgy, ahogy csak az igazán rossz filmeken lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top