nlc.hu
Egészség
„A kisfiam elernyedt a kezemben, akár egy rongybaba, aztán rángani kezdett” – lázgörcs testközelből

„A kisfiam elernyedt a kezemben, akár egy rongybaba, aztán rángani kezdett” – lázgörcs testközelből

A láz olyan tünet, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy valami nem stimmel a szervezetben. Sokan mégis nehezen hiszik el, hogy megjelenésének inkább pozitív hatásai vannak, mintsem káros következményei vagy komoly veszélyei.

Alig múlt egyéves a kisfiam, mikor egy nyári reggelen éreztem, hogy hőemelkedése lehet. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert jókedvűen játszott, és jött-ment a lakásban. A helyzet délutánra valamelyest romlott, kicsit belázasodott. Ez önmagában még nem a világ vége, később mégis bonyodalmat okozott. Mivel a mi gyerekorvosunk is kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy ne kezdjek azonnal lázat csillapítani, ha melegnek érzem a gyereket, vártam a közbelépéssel. A délutáni alvás után világossá vált, hogy nem aprózza el: 39 fokot mértünk, így adtam neki lázcsillapítót.

Amikor nem beteg, ébredés után mindig akad valamilyen halaszthatatlan teendője, most viszont fel sem kelt, csak bánatosan nézelődött. Hiába bíztam abban, hogy a gyógyszer végre megteszi a hatását, a láza töretlenül 39 fokos maradt, az ereje pedig egyre inkább elhagyta. Felhívtam a gyerekorvost, aki azt mondta, hogy folytassam a lázcsillapítást, holnap reggel pedig ejtsük útba a rendelőjét. Ez egy kicsit megnyugtatott, de továbbra is aggasztott, hogy a láz nem tágított.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a kisfiam meredten bámul egy pontot a plafonon, és hiába szólok hozzá, hajolok fölé, nem reagál… Felemeltem, és a teste olyan ernyedt volt, mint egy rongybabáé – valószínűleg elveszítette az eszméletét –, majd egy szempillantás múlva először lassan remegni, azután rángatózni kezdett a kezemben.

Ekkor hasított belém, hogy minden bizonnyal lázgörcse van – bár a látvány és a tudat is rendkívül ijesztő volt, igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétemet. Figyeltem az órát, mert az beugrott, hogy a normál lefolyású lázgörcs magától elmúlik három-öt percen belül.

lázas kisfiú

Képünk illusztráció (Fotó: iStock)

Szüntelenül rángatózott, fura hangok kíséretében vette a levegőt, és a nyála is folyt, közben pedig végig egy pontra meredt a plafonon, és továbbra sem reagált semmire, hiába beszéltem hozzá. Nagyjából négy-öt perc után a roham továbbállt, a remegés és a rángatózás abbamaradt, és a légzése is normalizálódott. Ami számomra akkor a legmegnyugtatóbb volt, hogy újra volt közöttünk szemkontaktus. Egy kicsit pihegett, majd hangos sírásba kezdett, aminek ezúttal jobban örültem, mint valaha, hiszen azt jelentette, hogy „visszatért”.

Azonnal felhívtam a kórházat, ahol azt mondták, hogy vigyük be, és mutassuk meg a kis beteget, aki időközben mély álomba zuhant. Miután megérkeztünk, az orvos feltett jó pár kérdést, majd megvizsgálta, és megállapította, hogy be van gyulladva a torka. A biztonság kedvéért vért is vettek a kisfiamtól, és éjszakára bent tartották megfigyelésre. Egy egyágyas szobában kaptunk helyet, és óránként jött valaki lázat mérni. Időközben a laboreredmények is befutottak, minden tökéletesnek bizonyult. Reggel vidáman ébredt, jól volt, és a láza sem ment föl, így hazaengedtek bennünket. Kaptunk egy kétoldalas leírást a lázgörcsről, néhány jó tanácsot egy újabb roham esetére, és egy receptet, amivel a speciális görcsoldó gyógyszert is kiválthattuk egy esetleges újabb rohamra számítva.

Persze a lázgörcs egy szélsőséges eset, de gyakorló édesanyaként azt tapasztalom, hogy sok szülő nem tudja, mikor kell komolyan aggódni a gyerekért, mi az a testhőmérséklet, ami már haladéktalan beavatkozást igényel, ezért alaposan körüljártam a láz témáját.

Nem mindig gáz a láz

Először is érdemes tisztázni, hogy mit is értünk pontosan láz alatt. Kevesen tudják, hogy a hajunk színéhez hasonlóan az alap-testhőmérsékletünk is különböző, ráadásul a nap folyamán is meghatározott íve van a testhő alakulásának. Alvás közben, az étkezéseket követően vagy megerőltető fizikai munka után például a megszokottnál magasabb lehet, éppen ezért a WHO ajánlása szerint a testhőmérséklet 37,5 °C-ig normálisnak tekinthető.

A legtöbb fertőző betegség lázzal jár együtt, testünk ugyanis – nagyon okosan – azt akarja elérni, hogy a kórokozók számára kedvezőtlenné váljon a környezet, vagyis egy jól megtervezett védelmi reakcióról van szó. Az átlagos lefolyású fertőzéseknél tehát a láz megjelenése semmiképp nem jelent problémát, a gyerekorvosok például újabban már nem is azt javasolják a szülőknek, hogy elsősorban a láz csillapítására koncentráljanak, hanem inkább az azzal együtt járó tüneteket próbálják enyhíteni – mint amilyen a fejfájás, a végtagfájdalom, a nyűgösség vagy az elesettség. 

A láz mérésére ma már számos eszköz áll rendelkezésre, a hozzáértők szerint mind közül a digitális lázmérő a legmegbízhatóbb, ráadásul az alkalmazása is gyerekjáték. Az infravörös lázmérők nagy előnye, hogy pár másodperc alatt tájékoztatnak az aktuális testhőmérsékletről, itt azonban már nagyobb a tévedési lehetőség – nem mindegy például, hogy mekkora távolságra tartjuk őket a bőrtől. A gyorsaságuk miatt nagyon praktikusak (főleg kisgyerekek esetében, hiszen nem kell őket a lázméréshez levetkőztetni, és az sem okoz gondot, ha izegnek-mozognak), viszont érdemes egymás után több mérést is végezni biztos, ami biztos alapon. A klasszikus higanyos lázmérők használatát balesetveszély miatt 2010-ben betiltották.

És ha már a lázmérésnél tartunk: a testhőmérséklet megméréséhez a hónalj az ideális, ez azonban nem mindenki számára magától értetődő. Aki a nyelv alatt méri a testhőt, annak számításba kell vennie, hogy a végeredményt befolyásolhatja például a közelmúltban fogyasztott ételek és italok hőmérséklete. A végbélben és a fülben kellemetlen a lázmérés – sőt még sérülésveszély is fennáll –, arról nem is beszélve, hogy ha a lázmérőt több személy is használja, nem valami higiénikus. 

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Bár elég ijesztő lehet, ha magas lázat mérünk, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy komoly betegség áll a háttérben, hiszen egy gyorsan múló fertőzés is kiválthatja ezt a reakciót. Abból sem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hogy milyen gyorsan reagál a szervezet a lázcsillapítóra – attól, hogy rövid időn belül lemegy a láz, számos kellemetlen tünetet okozhat még a fennálló betegség. Fontos tudni azt is, hogy azért, mert sikerül csökkenteni a testhőt, a beteg még nem tekinthető gyógyultnak, és sok esetben még a fertőzésveszély is fennáll.

Ha kisbabák lázasodnak be, mindenképpen érdemes legalább telefonon konzultálni a gyerekorvossal, felnőttek esetében viszont nem kell azonnal segítséget kérni. Van azonban néhány figyelmeztető jel, amit semmiképp sem szabad félvállról venni. Mindenképpen fordulj orvoshoz, ha a láz négy-öt nap alatt sem múlik el, illetve ha kellemetlen panaszok is társulnak hozzá. Nem szabad halogatni a szakember felkeresését akkor sem, ha a láz zavartsággal vagy túlzott aluszékonysággal jár, erős fej-, illetve nyakfájás is társul hozzá, ha szűnni nem akaró hasfájás kíséri, ha légzési nehézség lép fel, ha bőrtünetek is megjelennek, ha a beteg hány, illetve lábdagadást tapasztal.

lázas kisgyerek

Fotó: iStock

Ahhoz, hogy az orvos mielőbb megtalálja a láz okát, több kérdést is feltehet. Ne lepődj meg, ha tudni akarja, hogy

  • mikor jelentkezett először a láz,
  • milyen kísérőtünetekkel jár együtt,
  • jártál-e a közelmúltban külföldön,
  • allergiás vagy-e valamire, 
  • milyen korábbi betegségeid és operációid voltak,
  • milyen orvosságot vettél be, és van-e állandóan szedett gyógyszered,
  • használtál-e drogokat,
  • kapcsolatban állsz-e fertőző betegekkel,
  • létesítettél-e a közelmúltban védekezés nélkül szexuális kapcsolatot.

Mikor csillapítsuk?

Ahogy dr. Király Balázs gyermekorvostól megtudtuk, a lázat napjainkban még mindig sokan tartják veszélyesnek, a legtöbben a lázgörcs kialakulásától, illetve a magas láz okozta maradandó károsodásoktól tartanak. A köztudatban elterjedt az a tévhit, hogy a magas testhőmérsékleten fehérjék csapódhatnak ki az agyban, ettől azonban szerencsére nem kell félnünk. Való igaz ugyanakkor, hogy a 40 fok körüli lázat nem szabad félvállról venni és csillapítás nélkül hagyni, már csak azért sem, mert az ilyen magas testhőmérséklet mellett erőteljesebben jelentkezhetnek a betegség kísérőtünetei.

„A hozzám forduló szülőknek mindig azt javaslom, hogy a betegség első napjaiban ne arra törekedjenek, hogy a 39 fokos lázat 36 fokra csökkentsék, hanem a többi panaszt próbálják megszüntetni. Ebből is jól látszik, hogy napjainkban már – eltekintve a szélsőséges esetektől – nem a lázmérőn megjelenő értékekre fókuszálunk, hanem arra, hogy hogy van a kis páciens” – hangsúlyozza dr. Király Balázs, majd hozzáteszi, hogy a 38,5-39 fok körüli testhőmérséklet sok gyereknek szinte meg sem kottyan, főleg akkor, ha a háttérben egyszerű vírusfertőzés áll. 

A rettegett lázgörcs

Sok szülőt tölt el félelemmel, amikor dr. Király Balázs elmondja nekik, hogy a lázgörcs kialakulását sajnos nem lehet megelőzni. „Vannak olyan úgynevezett neurotrop vírusok, amelyek az idegrendszer működésére is kedvezőtlenül hatnak, és növelhetik a rettegett lázgörcs kialakulásának kockázatát. Tudni kell, hogy gyermekkorban a lázgörcs tekinthető a leggyakoribb görcstípusnak, ami mind a szülők, mind a gyerekek számára ijesztő tünetekkel járhat együtt, az esetek többségében azonban ártalmatlan jelenséggel állunk szemben.” 

Az úgynevezett nem komplikált lázgörcsöt sem örömteli végigkísérni a szülőknek, hiszen rángással jár együtt, ám megnyugtató, hogy magától múlik, nem tart tovább három-öt percnél, és nem hagy maga után semmilyen aggodalmat keltő utótünetet, mint amilyen például a bepisiléssel és bekakilással járó tudatzavar vagy az epilepsziához hasonló roham.

Bár a legtöbb lázgörcs szerencsére nem okoz károsodást, a problémát komolyan kell venni, olyannyira, hogy az első alkalommal még a mentők riasztását sem tartom indokolatlannak. Az első pár percben nem látható előre, hogy szimpla lázgörcsről van-e szó, vagy valamilyen idegrendszeri eltérés első jeléről, ezért lényeges, hogy minél hamarabb lássa szakember a gyereket

– nyomatékosítja a szakértő.

Jó, ha minden szülő tudja, hogy a gyerekeknél akár többször is előfordulhat lázgörcs. Király doktor szerint a szülők ilyenkor rutinossá válnak, és ügyesen kezelik a helyzetet, hiszen megismerik a lázgörcs lefolyását, és tartanak is otthon olyan görcsoldó szert, ami segít a vészhelyzetben. Ilyenkor nem szükséges mentőt hívni, de a gyerekorvosnak mindenképpen érdemes beszámolni az újabb esetről. A gyerekorvos elmondta azt is, hogy bár megfigyelhető családi halmozódás a lázgörcsben érintetteknél, azért, mert valakinél előfordult, még nem kell attól félnie, hogy a gyerekénél is jelentkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top