„Életem egyik legnagyobb terhétől szabadultam meg, amikor levágattam a hajamat”

A fenti mondat Balázs Pali szájából hangzik el az nlc podcast sorozatában. És valóban, az énekes soha nem látott mélységekben és témákról nyilatkozott a hangfelvételen. Hallgasd meg a beszélgetést, amely más oldalról mutatja meg Balázs Palit.

„Életem egyik legnagyobb terhétől szabadultam meg, amikor levágattam a hajamat”

Sokáig tényleg csak az álmaiban létezett a reflektorfény, és sokan nem is tudják, de az érettségi vizsgáját követően két évig leltárellenőrként takarmányboltokat látogatott az egyetlen munkahelyén.

De már akkor is, a gabonatároló mellett ülve kézzel másolta a Máté Péter-kottákat, mert tudta, hogy semmi másra nem vágyik jobban, minthogy profi zenész váljon belőle.

Az álmaiért rengeteg áldozatot hozott, a lelkét pedig folyamatosan erősítette. Arra azonban ő sem volt felkészülve, hogy az országos siker mivel jár, és a sikernek bizony árnyoldalai vannak. Mindkettőből kijutott neki bőven.

Volt olyan év, amikor Madonnát is megelőzve neki fogyott a legtöbb lemeze Magyarországon, és akkor azzal az emberi tulajdonsággal is találkozott, amivel szülőfalujában hírből sem ismertek: méghozzá az irigységgel.

Hallgasd meg a beszélgetést, amely minden eddiginél más oldaláról mutatja meg az énekest.

„Életem egyik legnagyobb terhétől szabadultam meg, amikor levágattam a hajamat”A sorozat többi része:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top