Dekor

3 csodaszép téli dekoráció óvodába

Három gyönyörű, ötletes és mégis egyszerűen elkészíthető téli dekorációt találtunk, melyekkel nemcsak az óvodák termeit, hanem akár a lakást is díszítheted.

Elismerjük, elsőre kissé bonyolultnak tűnhetnek téli dekorációs tippjeink, elkészítésük valójában mégsem az. Mindenképpen megéri a befektetett energiákat, mert káprázatosan mutatnak az óvodák csoportszobáiban vagy akár a lakásokban is. Ráadásul ezeket a dekorációkat a tél elmúltával elrakhatod, hogy jövőre ismét felhasználhasd.

1. téli dekoráció óvodába vagy otthonra: hóember

3 csodaszép téli dekoráció óvodába

A falra vagy ajtóra akasztható téli dekoráció elkészítéséhez két nagyjából azonos méretű deszkára, egy kisebb lécre, egy darabka zsákanyagra, fehér és fekete festékre, egy darabka színes kartonra és némi madzagra lesz szükséged.

A deszkákra fúrj egy-egy lyukat, majd egymás mellé illesztve, fesd ferdén feketére a felső nagyjából egyharmadot, a maradék részt pedig fehérre. Előbbi a kalapja, utóbbi a hóember teste lesz. A vékonyabb lécet szintén feketére fesd, majd szegezd fehér és fekete festés mentén a deszkákra.

A zsákdarabkából köss szép masnit, és rögzítsd szögekkel a hóember “derekára”. Masni helyett simán átkötve és szaloncukorral is díszítheted a téli dekorációt. Végül fekete festékkel rajzold meg a szemeket és a száj vonalát, a narancssárga kartonból kivágott orrot pedig ragaszd a két deszka közé. Madzagot fűzve a lyukakba, akaszthatod a kiválasztott helyre a hóembert.

2. téli dekoráció óvodába vagy otthonra: havas erdő

3 csodaszép téli dekoráció óvodába

A havas erdőhöz néhány hurkapálcát, háromféle méretű, kör alakú süteménypapírt és akkora lyukú gyöngyöket szerezz be, amelyeket fel tudsz fűzni a hurkapálcára. A téli fenyődekorációhoz mindhárom papírból használj fel egyet-egyet.

A papírokra vonalzó segítségével rajzold meg a kör egyik sugarát, majd a vonal mentén ollóval vágd be. Ernyőcske formában hajtsd a papír két szélét, a vágás mentén illeszd és ragaszd egymásra.

3 csodaszép téli dekoráció óvodába

Tekerj egy apróbb befőttes gumit a hurkapálcára, majd fűzd rá az első fagyöngyöt. A gyöngyöt a gumi rögzíti, így nem csúszik le a pálcáról. A következő lépés a legnagyobb papírból hajtogatott “ág”, melyet óvatosan húzz rá a hurkapálcára. Jöhet a következő a gumi és a következő gyöngy, majd a középső “ág”, végül ismét gumi, ismét gyöngy és a fenyő csúcsa.

Ha túl hosszú lenne a hurkapálca, méretre vágás után óvatosan igazgasd a megfelelő helyre a gumikat és a papírokat a téli dekorációkon. Állíthatod a fenyőket pohárba vagy vékony hungarocell lapon egymás mellé szurkálhatod.

3. téli dekoráció óvodába vagy otthonra: hópelyhek az ablakra

3 csodaszép téli dekoráció óvodába

A hópelyhes ablakdekorációhoz írólapokból vágj 8-12 centiméter átmérőjű köröket. A papírdarabkákat hajtogasd négyfelé, a széleken és a hajtogatás mentén ollóval vágj ki apró háromszögeket, félköröket, négyzetet, téglalapot. Hajtsd szét a papírt, és máris elkészült az első hópehely. Az ablak méretétől függően készítsd el a kisebb-nagyobb dekorációkat. Pici celluxdarabkákkal rögzítheted az elkészült hópelyheket az ablaküvegen.

További téli dekorációs ötlet az NLCafén

Fotók: Pinterest

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top