nlc.hu
Dekor
Otthon elkészíthető adventi naptár

Csináld magad adventi naptár egyszerűen 

Az adventi időszakban nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szeretnek adventi naptárt nyitogatni a meglepetések miatt. Hoztunk egy könnyen elkészíthető, otthoni verziót!

Akik ismerik a gyerekek lelkének rejtelmeit, jól tudják, hogy kevesebb izgalmas dolog van a kicsik számára a világon, mint az apró meglepetések. Ezeket csak azok az ajándékok múlják felül, amelyeket még bontogatni is kell. Nem is csoda hát, hogy a karácsony közeledtével népszerűek az adventi naptárak. A visszaszámlálós, 24 napon át ajándékot kínáló varázslatnak ugyanis senki nem tud ellenállni, valljuk be, még mi, felnőttek sem.

Az adventi kalendáriumok – amiket mi is könnyen nyomtathatunk otthon – története azonban mégsem olyan régi, mint gondolnánk. A 19. század közepére teszik a kitalálásukat. Az első naptárak sem fülecskéket, sem édességet nem tartalmaztak. Vallásos képeket viszont igen, azokat kellett mindennap a helyükre akasztani. Állítólag azért született a játék, mert a gyerekek türelmetlenül várták a karácsonyt, ezzel pedig a szülők leköthették a figyelmüket, és az ünnepi visszaszámlálás is nyomon követhető volt.

naptár karácsony

A vallásos képek ugyan eltűntek a naptárakból, a szokás megmaradt: talán nincs is olyan gyerek, akinek ne lett volna legalább egy adventi kalendáriuma. A csokis változatoktól a menő játékokat tartalmazókon át a saját késztésűig egyre több változat közül válogathatnak azok, akik meg akarják lepni a szeretteiket, vagy éppen magukat egy naptárral. Mi most olyan egyszerű és nagyszerű csináld magad módszert hoztunk, amellyel akár az ügyetlenebb, ám lelkes kezek is nagyon biztosan boldogulnak. A kivitelezéshez nem kell semmi más, csupán néhány dolog, amiket elsősorban kreatív hobbiboltokból érdemes beszerezni.

adventi naptár karácsony

Szükséged lesz:

  • 24 darab kisebb méretű papírzacskóra (Ha úgy gondolod, fő a biztonság, és előfordulhat, hogy elrontasz néhányat, vegyél inkább többet.)
  • 1 olyan ollóra, ami mintát vág a papírba, hogy a zsákok széleit szebbé tedd. Használhatsz összenyomható papírvágót is, azok között is sok szép mintát találsz.
  • néhány színes papírra, hogy azokkal díszítsd az adventi zacskókat. A karácsony jegyében érdemes az ünnepi alapszínekben gondolkoznod, jöhet a piros és a fehér, esetleg a zöld, és ha a csillogásra vágysz, választhatod az ezüstöt és az aranyat is.

advent naptár ötlet

A natúr színű zsákokat feldobhatod papírcsipkével, de saját ihletésű mintákat is kitalálhatsz. Ha a gyerekeket is bevonod a munkába, nemcsak izgalmasabb lesz a készülődés, hanem meghittebb is. A számokat nem muszáj külön ráragasztani a zacskókra, elég, ha egy szép színű filccel ráírod azokat. Ha eddig nem használtál ezüstöt vagy aranyat, az ilyen színű toll jó választás lehet. Szükséged lesz egy madzagra, lehetőleg természetes anyagból, amelyre felfüggesztheted a zsákocskákat. Vagy kilyukasztod és szépen sorban felfűzöd azokat, vagy apró csipeszekkel is rárakhatod a madzagra. Hogy mik kerüljenek a zacskókba, neked kell eldöntened. Ha az egészséges életmód jegyében nem szeretnéd édességgel bombázni a családot, választhatsz apró játékokat is. Esetleg kedves idézetekkel tűzdelt papírokat is rejthetsz a tasakokba, vagy bármelyik kreatív ötletedet kiélheted. 

Ezek után pedig nem is csodálkozunk, hogy az adventi naptár népszerűbb lassan, mint a csokimikulás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top