Két hét alatt jutott el Washingtonba a Capitolium karácsonyfája, Ruby – videón az égőgyújtás

F.C. | 2022. November 30.
Már ünnepi díszben pompázik a 23 méter magas vörösfenyő.

Meggyújtották az égőket a Capitolium karácsonyfáján, más néven az „emberek fáján” Washingtonban, az Egyesült Államok törvényhozási épületénél kedden. Idén 58. alkalommal rendezték meg az ünnepélyes ceremóniát, amelyre a fát, egy erdészek által gondosan kiválasztott vörösfenyőt, Észak-Karolina államból, a Pisgah Nemzeti Erdőből hozták.

A 23 méter magas, a vörösfenyő latin elnevezése alapján, Ruby névre keresztelt fát származásának államában kézzel készített díszekkel ékesítették fel. 1970. óta a fa kiválasztásában az Egyesült Államok Nemzeti Erdészeti Szolgálata működik közre.

A Capitolium karácsonyfája minden évben más állam erdejéből érkezik, tavaly Kaliforniára esett a választás, Észak-Karolina 1974 óta harmadik alkalommal adhatta a törvényhozás fáját, amely hagyományosan a Capitolium nyugati szárnyánál áll. Az „emberek fája” elnevezés onnan származik, hogy a fenyőt az ország lakói ajándékozzák a Kongresszus épületének, amelyet az „emberek házaként” is szoktak emlegetni.

Az idei fát november 2-án vágták ki, és két héten át szállították kamionnal a fővárosig, közben Észak-Karolina állam számos településén megállt, hogy a helyiek közelről láthassák.

Az Egyesült Államok törvényhozásának hivatalos karácsonyfáját január 1-ig mindennap szürkülettől késő estig tartják kivilágítva Washingtonban.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, Yasin Ozturk/Anadolu Agency/Getty Images

Exit mobile version