Karácsonyi sütidömping Kajári és Pácsonyi módra

Pácsonyi Daniella | 2013. December 07.
Hetente egyszer a Nők Lapja Cafén főznek, évente egyszer pedig nekiállnak és lesütnek egy csomó sütit, ők így ünnepelnek. Boldog karácsonyt kíván a két hobbiszakács, avagy jöjjön a Kajári és Pácsonyi duó adventi készülődése.

Az úgy van, hogy Zsazsival minden évben kitaláljuk, hogy megsütjük a karácsonyi süteményeket. Ő a Nők Lapjába és a Nők Lapja Konyhába is szokott gyártani, én pedig az NLC adventi oldalára. Megbeszéljük, hogy idén mi lesz az irányvonal, összeszedjük a recepteket, kiképezzük Lafinski (a Laci-pecsenye írója – a szerk.) idegeit, és áthívjuk Franciskát, aki nemcsak az NLC szerzője, de híres ínyencként muszáj előkóstolnia. Ilyen a mi karácsonyi sütésünk. Persze a receptek egyeztetése sem olyan egyszerű, az évek során ugyanis tisztán kiderült, hogy mindketten mást szeretünk: Zsazsi a szárazabb, kekszre hajazó sütiket, én pedig a krémes, nyúlós dolgokat. Ő utálja a marcipánt, én imádom. A mostani sütik között mindkettőnknek megvan a maga kedvence, úgyhogy fogadjátok szeretettel a karácsonyi pakkunkat, amit a szerkesztőség már természetesen befalt.

Lebkuchenherzen, vagyis az osztrák mézes puszedli – ahogy Zsazsi szereti

Ez egy töltött változat, aminek kimondottan jót tesz, ha almával együtt egy lezárt dobozba kerül néhány napra. 

Hozzávalók kb. 40 darabhoz:

A mézet, a cukrot és a vajat összeolvasztjuk, majd egy félórán keresztül hagyjuk hűlni. Ezután hozzáadjuk a tojást, a kakaóport, a fűszert és a sütőporral elkevert lisztet. Puha masszát kell kapnunk, de nem kell megijedni: 1-2 óra a hűtőben, és teljesen jól lehet vele dolgozni. A mézes süteményeknek egyébként a pihentetés a titka. 

A hűtőből kivett tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk 3-4 milliméter vastagságúra, majd szíveket szaggatunk belőle, s mivel tölteni fogjuk őket, így páros számúval dolgozzunk. Az egyik szívet megkenjük tojásfehérjével, majd kanalazunk rá egy keveset a töltelékből, és befedjük egy másik szívvel. 180 fokos sütőben 8-9 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, az olajjal megolvasztott csokiba mártjuk. 

Ragacsos mézes puszedli – ahogy én szeretem

Hozzávalók 20-25 darabhoz:

A marcipánt reszeljük le, majd a cukorral és a tojásfehérjével keverjük habosra. Adjuk hozzá a lisztet, amiben elkeverjük a darált magokat, a sót, a mézeskalács-fűszerkeveréket és a szódabikarbónát. Dolgozzuk jól össze, majd pihentessük hideg helyen egy órán át. 

Sütőpapírral kibélelt tepsibe kanalazzunk apró halmokat, de figyeljünk, hogy legyen köztük legalább 3-4 centi távolság, mert a tészta el fog terülni. 180 fokos sütőben 12-14 percig sütjük, majd várjuk meg, ameddig kihűl, és mártsuk az olvasztott csokoládéba. 

Mézeskalács, ahogy mindketten szeretjük – Ízbolygó receptje alapján

Hozzávalók:

A hozzávalókat egy keverőtálba tesszük és robotgéppel összegyúrjuk. Ha nincs szerencsénk, akkor marad a kezünk, de az se lesz akkora meló, mintha kenyeret dagasztanánk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, és másnap kisütjük. Gyerekbarát, gyurmázható verzió. 

Idén nudista verziót gyártottunk, mindenféle díszítés nélkül, de az ízén ez semmit sem változtat. 

Florentine omlós keksszel – Franciska kedvence

Aki a moszkauert szereti, az ezt is tuti fogja, mert kicsit hasonló műfaj…

Hozzávalók 25-30 darabhoz:

Hozzávalók a tésztához:

A tésztához a lisztet a vajjal, a porcukorral, a tojással, a hideg vajjal és a citrom reszelt héjával gyorsan összedolgozzuk, majd legalább 1 órára hűtőbe tesszük. 

A tejszínt, a vajat és a cukrot a mézzel együtt felmelegítjük, majd 3-4 percig főzzük. Hozzáadjuk a mandulát és a gyümölcsöt, majd jól elkeverjük és hideg helyen kicsit lehűtjük. 

A tésztát fél centi vastagságúra nyújtjuk, majd rákanalazzuk a tejszínes masszát. 180 fokos sütőben 8-10 percig sütjük. 

Brownie cookie – Mert kekszet muszáj

Hozzávalók nagyjából 20-25 darabhoz:

A lisztet elkeverjük a sóval és a szódabikarbónával, majd a vajjal, a tojással, a cukorral, a vaníliás cukorral és a kakaóporral, aztán jól eldolgozzuk. Igazából egyszerűen írva mehet minden egy tálba és robotgéppel összekeverni. Ha ezzel megvagyunk, a masszát 1-2 órára tegyük hűtőbe, majd fél centi vastagságúra nyújtsuk ki, szaggassuk ki, és 180 fokos sütőben süssük 8-10 perc alatt készre. Ha ennél vékonyabbra nyújtjuk, túlságosan ki fog száradni. Ha szeretnénk, akkor az olajjal felolvasztott csokiba márthatjuk. 

 

 

Exit mobile version