nlc.hu
Mézeskalács

Mélyrepülésben a karácsonyi édesség forgalma

Alig vesszük idén a csokimikulást, a szaloncukor is rosszul fogy

Nagyon betett a koronavírus a csokimikulások és a szaloncukrok idei forgalmának.
csokimikulás

Tíz százalékkal, 9-9,5 milliárd forintra csökkenhet idén a karácsonyi szezonhoz köthető édességek forgalma, a belföldi édességpiacon pedig 5-6 százalékos visszaesésre számítanak idén az előző évek 250-260 milliárd forintos teljesítménye után.

A legnépszerűbb szezonális édességtermékek az év végi időszakban a Mikulás csokoládéfigura és a szaloncukor. Évente mintegy 3500 tonna szaloncukor és 8 millió darab Mikulás, továbbá 350 ezer adventi kalendárium megvásárlásával lehet számolni. A Magyar Édességgyártók Szövetségénél azt mondták, idén a kereskedők kicsit óvatosabban: mintegy 10 százalékkal kevesebbet rendelnek amiatt, hogy a járvány elején a húsvéti édességekre, üreges figurákra drámaian visszaesett a kereslet.

Egy magyar család átlagosan 1 kilogramm szaloncukrot vásárol és 2 ezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka 2 ezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmad 4 ezer forintig is elmegy, a vásárlók 7 százaléka pedig akár 6 ezer forintot is szán szaloncukorra.

A szezonális édességek árai nem változtak lényegesen, de a minőségi kereslet emelkedésével nőtt a minőségi kínálat is, utóbbi termékekért pedig az emberek hajlandóak többet is fizetni.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Hangolódj az adventre az nlc-vel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top