Programok

Úton van az ország karácsonyfája Budapestre – fotók

Kivágták Sárszentmihályon az ország karácsonyfáját, amit hamarosan Budapestre szállítanak, és a Parlament előtt állítanak fel.

Már végeztek a tűzoltók Sárszentmihályon, ahol a Dózsa György út egyik telkén kivágták az ország karácsonyfáját. A 20 méternél is magasabb ezüstfenyő kivágásának idejére kikötötték az áramot és a telefont is a házból, hogy biztonságban kiemelhessék a kertből a monstrumot, amihez egy hatalmas darura is szükség volt.

A parlament elé került a húszméteres ezüstfenyő - MTI Fotó: Lakatos Péter
A parlament elé került a húszméteres ezüstfenyő – MTI Fotó: Lakatos Péter

A fenyőt 36 éve ültette Zsédely Istvánné Erzsébet lánya születésének alkalmából, azóta Sárszentmihály legszebb fenyőjévé nőtte ki magát, holnaptól pedig már Budapesten, a Kossuth téren áll majd egy ország örömére.

Honvédségi trélerrel, rendőri kísérettel utazik a fa az M7-esen
Honvédségi trélerrel, rendőri kísérettel utazik a fa az M7-esen

Erzsébet azért ajánlotta fel a fát, mert az elmúlt években a nagy viharok alatt végig attól félt, hogy rádől a házra. Tűzifának nem akarták felaprítani, mert annál többet érdemel. Végül összejött a kellemes a hsznossal:-)

MTI Fotó: Lakatos Péter
MTI Fotó: Lakatos Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top