Kinek, mit és mekkora értékben illik ajándékozni? És mi van akkor, ha nem tetszik az ajándék? Most mindenre válaszolunk!
Milyen értékű ajándékot illik adni?
Ez családonként, baráti társaságonként eltér, az viszont tény, hogy hogy sem túl olcsó, sem túlságosan drága ajándékot nem illik adni. Persze, ha családon belül megbeszélitek, ki, mit szeretne, és van rá lehetőséged, vedd meg, amit a szüleid, gyerekeid szeretnének, de a távolabbi rokonoknál tartsd be az arany középutat. A barátaiddal pedig az lehet a legszerencsésebb, ha megegyeztek egy összeghatárban.
Ha túl drága ajándékot veszel, azzal akár kellemetlen helyzetbe hozhatod a másikat: nemcsak azért, mert esetleg úgy érezheti, ezt ő soha nem engedhetné meg magának, hanem az is bűntudatot kelthet benne, hogy ő klasszisokkal kisebb értékű ajándékot adott neked.
Ne felejtsd az ajándékon az árcédulát!
Akármilyen drága is az ajándék, ne hagyd rajta az árát. Tegyük hozzá, az sem dob a hangulaton, ha az árcédulát ugyan eltávolítottad, de azzal kérkedsz, hogy „nem volt olcsó”. Hidd el, attól, hogy a másik tudja az árát, nem fog jobban örülni, sőt inkább kellemetlen lesz a számára. Ha az ajándékon nem egyszerűen levágható, hanem ragasztott árcédula van, légy körültekintő az eltávolításával.
Ha üvegről, műanyagról szeded le, és ragacsot hagy maga után, körömlakklemosóval könnyedén eltüntetheted a foltokat. Arra azonban vigyázz, hogy a kényes anyagoknál ne kísérletezz alkoholos oldással, mert a színben is kárt tehet. A tollal felületesen átfirkált árcédulát felejtsd el: rontja az ajándék külalakját, és ugyanúgy látszik a toll alatt az ára.
Kinek, milyen ajándékot vegyünk?
Bár, sokáig tartotta magát az a nézet, miszerint használati tárgyat, ruhát nem illik ajándékozni, ez ma már nem feltétlenül van így. Régen úgy tartották, hogy aki például háztartási eszközt vesz a családon belül valakinek, az olyan, mintha egy rászorulót segítene ki, ami viszont rossz érzést is kelthet. Ma már ezt nyugodtan elfelejtheted, hiszen minden évben egyre modernebb kütyüket, háztartási gépeket, egyre szebb ruhákat dobnak a piacra, amik tökéletes karácsonyi ajándékok lehetnek. Általános szabályként elmondható, hogy családon belül bármit ajándékozhattok egymásnak, aminek a másik örülni fog.
Fontos, hogy amikor ajándékozol, ne a saját, hanem az ajándékozott ízlését, igényeit vedd figyelembe! Ne ajándékozz semmi olyat, ami a másik számára kellemetlen lehet, vagy amire valójában semmi szüksége sincs, nem fogja használni, és sem a ruhatárához, sem a lakásába nem illik. Ha praktikus használati tárgy mellett döntesz, az az ajándékozott számára valóban legyen hasznos, és ha dísztárgyat, ékszert veszel, az is az ajándékozott ízlését tükrözze, ne a tiedet!
És végül, egy alapszabály: pénzt lehetőség szerint ne adj. Akkor se, ha semmi ötleted nincs, és a szándékod valójában az, hogy az ajándékozott arra költse a pénzt, amire csak szeretné. Ha sehogy sem tudod kideríteni, mi az, aminek örülne, akkor inkább vegyél valami jelképes ajándékot (díszdobozos csokoládét, italt), és mellékelj mellé egy vásárlási utalványt (könyvesboltban, ruházati boltban felhasználhatót). Persze, a vásárlási utalványt se csak úgy, a maga naturális valójában add át: tedd egy szép borítékba, mellékelj mellé kísérőkártyát, és a csokoládéval együtt csomagold be. Így már egészen másként fog mutatni a fa alatt, mint a fehér borítékos készpénz.
Az ajándékba adott pénz alól egyedül az esküvő lehet kivétel, amikor a menyasszonytánc alkalmával eleve pénzt adunk az arának. De ilyenkor is légy stílusos: szerezz be olyan, kifejezetten, esküvőkre tervezett kísérlőlapot, amiben van egy külön kis tasak a készpénz számára.
Csomagold be!
Gondolj vissza azokra az alkalmakra, amikor ajándékokat kaptál: a szépen becsomagolt ajándékok még akkor is nagyobb örömet okoztak, ha az ajándék maga egyébként valami apróság volt. Egy szépen, ízlésesen becsomagolt ajándékkal azt üzenheted, hogy időt, energiát szántál arra, hogy a másikat megörvendeztesd.
Ha csak úgy, csomagolás nélkül adod át az ajándékodat, elveszíti a meglepetés jellegét, és attól a kellemesen bizsergető érzéstől is megfoszthatod az ajándékozottat, amit a csomagok kibontásakor átélünk. Ha ökotudatos vagy, válassz újrahasznosított csomagolópapírt, dísztasakot! A csomagoláson kívül gesztusértékű lehet, ha mellékelsz kísérőkártyát is. Sok papírtasakon üresen lifeg csak a kis kártya, pedig az illem úgy diktálja, hogy néhány szót rávéss, hiszen ezzel is mosolyt csalhatsz az ajándékozott arcára.
Hogyan ajándékozzuk meg a főnökünket?
Ha a főnöködet szeretnéd megajándékozni, a legjobb, ha a többi kollégával együtt teszitek. Az etikett legalábbis így diktálja. A külön ajándék kellemetlen helyzetet teremthet mindkettőtök számára, és ha kiderül, a te megítélésed sem lesz a legjobb a kollégáid körében.
Hogyan fogadjuk az ajándékot?
Az ajándékot illik rögtön az után, hogy megkaptad kicsomagolni, és megköszönni. Vagyis, az tiszteletlenség, ha megköszönöd, és félreteszed, mondván, majd később kibontod, sőt, ha mellékeltek hozzá kísérőkártyát, azt is olvasd el! De mi van akkor, ha nem örülünk az ajándéknak? Ha nem tetszik az, amit a csomagolásban találtál, akkor is mosolyogva köszönd meg.
Ne feledd: aki megajándékozott, egy gesztust tett feléd, jó szándék vezérelte, így ha csalódást is okozott az, amit kaptál, nem bánthatod meg a másikat azzal, hogy reklamálsz, elszontyolodsz, vagy esetleg kifogásolsz valamit. Azt sem illik megkérdezni, hogy mennyibe került: akár olcsónak, akár drágának nézed! Nagyon fontos, hogy semmiképp se dobd félre, ne bánj hanyagul az ajándékkal – lehet, számodra ez egy apró mozdulat, de az ajándékozónak rendkívül rosszul eshet.