Kezdjük az elején! Vegyél egy pohár bort. Erre szükséged lesz, ha először veszel a kezedbe ragasztópisztolyt. Apropó ragasztópisztoly! Akad néhány eszköz, amire bizony be kell ruházni, ha először készítünk otthon adventi koszorút (asztalra, vagy ajtóra kopogtatót). Ilyen a ragasztópisztoly, amit 1500-3500 forint között már megtalálhatunk a boltokba. A ragasztópisztoly mellett gyertyatüske sem árt, és ezernyi apró dísz, amit a koszorúra szánunk. Ezek kb. 400-500 ft/4 darab.
Akkor alapozzunk!
A koszorú alap az a kellék, amin nem spórolhatunk, és általában évről-évre ki kell fizetnünk. De mennyi az annyi?
- Hungarocell alapot 15-30 cm között vásárolhatunk, ráadásul választhatunk félbevágott verziót is, ami többnyire az ajtókopogtatónál lehet jó megoldás. Ezeknek az ára 300-1100 forint között mozog a kreatív boltokban.
- A szalma alapok 15-40 cm között elérhetőek. Előnyük, hogy jól teleszúrhatjuk az illatos fenyőágakkal, de akármilyen szalag is képes teljesen eltakarni az alapot. Vastagságtól és átmérőtől függően 330-1450 forintot kóstál.
- A vessző alapokat én inkább ajtóra ajánlom, de lehet, hogy valaki ezt szereti asztali koszorúnak is. Előnye, hogy több színben (fehér, gesztenye, natúr, olívazöld, halvány kék) is vásárolhatunk belőle. 15-30 cm-es verzióban találhatóak meg a boltokban. Az ára nemcsak a méretétől függ, hanem a vastagságától, vagy éppen attól, hogy vessző, vagy rőzse az alap. Így tehát 700-4000 forint között juthatunk hozzájuk.
Ha teljesen egyedi adventi díszt akarunk, akkor elszakadhatunk a koszorú alapoktól. Választhatunk karácsonyi fém, vagy kerámia kaspót, amibe egy gyertya fér, és több kisebb dekorációs elem. Vagy kerek doboz alapot, esetleg csillagot, melyek béleltek, s azokba lehet beleszúrni a boltok polcait elárasztó karácsonyi giccsfelhozatalt.
Még mindig népszerű a szőrös és a pamuttal bevont koszorú alap. Ezeket mi is könnyen elkészíthetjük egy régi pulcsi ujjából és hungarocell, vagy szalma alapból, de akár készen is megvehetjük. Ezeket a kreatív boltok 2500-3500 forint között árazzák be.
Ég a gyertya, ég!
Itt aztán csak a képzeletünk és a pénztárcánk szabhat határt. Az első lépés tényleg az, hogy kitaláld, milyen színű legyen idén az adventi koszorúd, Ha ez megvan, akkor ehhez illő gyertyát, majd apró díszeket és szalagokat kell keresned!
Az IKEA például minden évben kidob egy négydarabos adventi gyertyakészletet. Ez többnyire fehér alapon piros motívumos kiadás rénszarvassal és fenyővel. Kb. 1700 forintért.
Sima fehér, 4 darabos tömbgyertyát a szupermarketektől a lakberendezési áruházakon át a barkácsboltig mindenhol találhatunk. Ezeknek csak a mérete és a minőségi lehet a kérdés. A legkisebbeket már 800 forintért is megvehetjük, de nem kell többet fizetnünk a közepes darabokért sem 1000-1500 forintért is beszerezhetjük csomagban.
A színes gyertyákkal már más a helyzet. Bár én is felszálltam a spórolásvonatra, nézem a kuponokat, mint a Carol a TLC kupongyűjtögetős műsorában, de a színes adventi gyertyákon nem szabad spórolni.
Én idén egy virágárusnál szereztem be a nagyobb méretű, rusztikus gyertyákat (igazából csak azért, mert itt találtam a hagyományos 3 lila 1 rózsaszín felállást). Ezekért 2800 forintot fizettem összesen. De nem sokkal olcsóbb más üzletekben sem. Ha egy kicsit is „látványosabb” gyertyát szeretnénk, akkor a 9-10 centis henger gyertyák (színes) 700-800 forintba kerülnek (egy darab), ugyanez a méret, de rusztikus verzióban 800-900 forint között mozog, míg a 15 centis rusztikus oszlopgyertya 1000-1300 forintot kóstolnak. Valamivel jobb a helyzet a csavart gyertyákkal. A kissé retró, fenyő és arany színekben pompázó darabokat négyes csomagolásban már 1400 forintért is beszerezhetjük. De a kissé kidolgozottabb verziók akár 5000-6000 forintunkba is fájhatnak.
Akkor dekoráljunk, ameddig csak bírunk!
Felejtsük el a műfenyő ágakat, ha koszorúról van szó. Nem szép, nem is praktikus. Vágott fenyő ágat nagyobb barkácsáruházakban, virágpiacon, és virágárusoknál is vásárolhatunk. Többnyire csokorban, vagy kilósan árulják. Az ára változó, 500-2000 forintot között mozog.
És akkor jöjjön a giccsparádé! A szalaggal van a legkönnyebb dolgunk. Kivéve azt a részt, ahol az ember ujjait szétégeti a ragasztópisztoly, aztán a következő 3 hétben hólyagos ujjal veri a klaviatúrát. Visszatérve a szalagokhoz, ezekből kimeríthetetlen választék van a legtöbb üzletben, amiket a plázákban találunk. Ráadásul a hungarocell és a szalma alapokhoz is ideálisak.
Csak néhány példa, mi miket és milyen árban találtunk :
- 3 darabos piros (feliratos) szalag, 1.5 cm széles és 3 méter hosszú: 900 Ft. (Tiger)
- Piros alapon fehér csillagos szalag, 2.3 cm széles és 2.5 méter hosszú: 430 forint (Kik)
- Arany csíkos szalag, 2.5 cm széles és 3 méter hosszú: 320 forint (Pepco)
- Szatén piros/bézs/arany szalag. 2 cm széles és 10 (vagy 15) méter hosszú: 500 forint (Tiger)
- Bársony szalag, zöld, 0.5 cm széles és 7 méter hosszú: 500 forint (Tiger)
Szóval a szalag egy viszonylag olcsó megoldás, ráadásul korlátlan a felhozatal!
És akkor érkezzen a többi giccses alapanyag. A különböző szárított virág, toboz stb. díszeket érdemes a virágosoknál keresni. A legszélesebb felhozatal ott lesz. Ez nem annyira olcsó, ellenben, ha ügyesek vagyunk a bontásnál, akkor megmenthetünk belőlünk párat a következő évre is.
Vehetünk még egészen pici, mini gömböket. Ezekből 10-15 darab 800-2000 forintot kóstál. Választhatunk jutából készült csillagot, ami nem csak az ajándékokon mutat jól, de a koszorún is. Ráadásul 4 darab 1000 forint, és egy natúr, vagy arany koszorún igazán jól mutat a gyertya tövében. A fenyőfákon már sem a boa, sem pedig az arany és ezüst girland gyöngysors nem igazán divatos. Viszont a gyöngyök még beválhatnak a koszorút körbetekerve. Ezt is 400-500 forintos áron megvehetjük.
Az otthoni adventi koszorúk többsége: arany, piros és zöld színűek. Ha valaki szereti a dívás, igazán feltűnő asztaldíszt, akkor mindenképpen szerezzen be arany tollakat. Látványosak, az egyszer fix. Olyan lesz így a koszorú, mintha A nagy Gatsby forgatási kelléke lenne. Az már más kérdés, hogy elég macerás hozzátűzni az alaphoz.
Egy igazi adventi koszorúról két dolog NEM maradhat ki! Az egyik az állatok, a másik A diótörő figurák. Az állatokból hódít a rénszarvas és Bambi. Ne is kérdezd, ezt én sem értem. Bambit megvehetjük fekvő és álló pózban is. Általában 500-1200 forintig, attól függ, hogy miből készült. Fa Diótörőt már 400 forintért is megkaparinthatunk. Ha viszont ezt választjuk, akkor érdemes, egy kerek fa lapocskát is venni hozzá, mert arra könnyebb ráragasztani. A kerámia Diótörő figurák (kreatív boltban) mérettől függően 1200-3000 forint között mozognak. De az igazán szép darabokért akár 4-10 ezer forintot is kérhetnek.
Mit kapunk a virágosnál?
Senkit nem szeretnék lebeszélni arról, hogy a virágosnál vegye meg az adventi koszorút. A helyzet az, hogy amennyiben igazán szép, egyedi, harmonikus díszt szeretnénk, akkor mindenképpen maradjunk a profik által készített verziónál – hacsak nem vagyunk mi is profik. A házi adventi koszorú pedig azoknak való, akiknek nem a tökéletes hiányzik az életükből, hanem az az élmény és szeretet, amit annak az elkészítése ad.
Körbenéztünk azonban a virágosoknál kapható koszorúk között is.
Egy toboz és bársony alapú, fenyővel, mohával és téli növényekkel díszített, zöld, rusztikus gyertyás koszorúért például valamivel több, mint 13 ezer forintot kértek.
Egy igazán egyedi, bolyhos alapú arany és barna koszorú tökéletes választás azoknak, akik a meleg színeket keresik. Ehhez a koszorúhoz rusztikus, arany gyertyákat használtak, melyet filc anyaggal vontak körbe alul. A dekorációhoz felhasználták Rudolfot, fenyőfát, fahéjrudakat, apró gömböket és téli növényeket. Ezt 16 ezer forint környékén láttuk.
Tízezer forint alatt is meg lehet úszni az adventi koszorút, vagy inkább asztaldíszt. Aki nem ragaszkodik a négy gyertyás verzióhoz, annak kb. 6-9 ezer forintot kell fizetni (üzlettől függően).
A legtöbb ilyen dísz csavart gyertyával vásárolható, de rusztikus tömbgyertyásat is találhatunk. Akad olyan, amelynek az alapja egy antik csésze, és olyan is, ami fenyőből és mohából készült.
Ha pedig az átlagot nézzük az árakból, és kicsit jobban telepakoljuk a koszorúnkat, akkor a saját készítésű díszünkre 7-12 ezer forint között költünk. (+ az a fránya, forró ragasztópisztoly)
(*A cikk árai a november közepén tapasztalt, budapesti árakat jelentik.)