Advent első vasárnapján délután 5 óra előtt gördült ki először a sínekre a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. varázslatos szerelvénye. Ez a 12. alkalom, amikor útjára indul a miskolci fényvillamos. Idén azonban nagy meglepetéssel készült utasainak az MVK Zrt., mivel egy kívül-belül megújult ünnepi szerelvény álmodtak és valósítottak meg. A boon.hu tudósítása szerint jelentősen eltértek a kezdeti tervektől, de az eddigi legszebb adventi villamost sikerült megalkotniuk.
December 3-ig titkos volt a teljesen új külső, a végeredményt meglepetésnek szánták, és igazából csak aznap láthatta meg a nagyközönség teljesen kész állapotában az elkészült csodát.
A miskolci villamos idén is versenybe száll Európa legszebb villamosa címért, amit már hatszor nyert el Miskolc a MHD86 nevű cseh portál évente megrendezett versenyében.