Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy várakozásuk szerint az év végi szezonális édességforgalom az idén mind mennyiségben, mind pedig értékben meghaladja majd a 2016-ost néhány százalékkal. Tavaly 400 tonna csokimikulás fogyott az ünnepek alatt.
Az emberek háromnegyede vásárol Mikulásra csokoládéfigurát, átlagosan 5 darabot. A közepes méretű Mikulások a legkeresettebbek, a legkevesebb pedig az óriásfigurákból fogy. A vásárlásakor a legfontosabb szempont, hogy a termék valódi csokoládéból készüljön, másodlagos szempont az ízesítés, harmadlagos az ár.
A szövetség fogyasztói kutatásából az is kiderült, hogy a magyar háztartások 93 százaléka vásárol szaloncukrot, azonban a mennyiség enyhén csökkenő tendenciát mutat. Becsléseik szerint az éves forgalom 3500-4000 tonna, értéke körülbelül 6 milliárd forint. Tájékoztatásuk szerint tavaly az azt megelőző évhez képest a figurás szezonális édességek átlagára enyhén csökkent, a szaloncukor kilogrammonkénti ára 2500 és 6000 forint között mozgott, a Mikulás figuráké pedig néhány száz és másfél ezer forint között volt. Idén is a tavalyi évhez képest a figurás szezonális édességek átlagárának enyhe csökkenése figyelhető meg.
Nyolcmillió csokimikulás fogyott
A Nielsen piackutató adatai szerint a magyarok szezonális édességre több mint 3 milliárd forintot költöttek tavaly, ez összesen 616 tonna és közel 11 millió tétel. A szezonális édességek értékben 64 százalékát, mennyiségben 66 százalékát a csokimikulások hozták, amelyekből a tavaly október–decemberi időszakban 400 tonna súlyban több mint 8 millió darab fogyott. Télapó-figurákból tavaly ugyan mennyiségben 6 százalékkal kevesebbet értékesítettek, mint a 2015-ös szezonban, azonban 100-ból 77 értékesített szezonális édesség ez volt.
A piackutató felméréséből kiderült, hogy a karácsonyi édességek közül a második legnagyobb részarány értékben az egyéb csokoládéfigurák szegmensére jut, azok piaci részesedése 10-ről 12 százalékra nőtt a vizsgált időszakban. A hagyományos ajándékcsomagok piaci részesedése értékben az ünnepi édességszezon egytizedét adta, amely a tavalyelőtti ünnepi időszakhoz képest egy százalékponttal nőtt 2016-ban. Mindezek mellett továbbra is népszerűek voltak az adventi naptárak, tavaly 280 millió forintért közel félmilliót adtak el.