nlc.hu
Ünnepi menü

December 24-i boltnyitvatarások

Nagyon eltérő boltnyitvatartásokra kell készülni december 24-én

Így alakulhat az ünnepi nyitva tartás.

Komoly egyeztetések zajlottak a boltláncokkal a december 24-i nyitva tartásról, ahogy már fél évtizede minden év novemberében – írja a Magyar Nemzet.

„Évről évre kezdeményezte az érdekképviseletünk, hogy a jogszabály szerinti zárórát december 24-én 14 óráról 12 órára módosítsák a boltok saját hatáskörben. Korábban főként a krónikus munkaerőhiány miatti leterheltség, míg újabban a pandémia okozta szokatlan munkakörülmények miatt év végére ez a kérdés jelentősen befolyásolja a dolgozók egészségét fizikai és mentális értelemben” – mondta el a lapnak Bubenkó Csaba, az Együtt.hu munkavállalói érdekképviselet elnöke.

bevásárlás

Listával intézzük el a bevásárlást, hogy gyorsabban végezzünk (Fotó: illusztráció, iStock)

Mint kiderült, idén a nemzeti kereskedelmi cégek elsőként jelezték, hogy hajlandók a korábbi zárással kifejezni tiszteletüket az alkalmazottak egész éves megfeszített munkájáért, ám ebben a kérdésben nem tudott megegyezésre jutni az összes iparági szereplő.

Ezért ahogy a korábbi években, most is lesz olyan üzlet, amelyik délig lesz nyitva szenteste napján, lesz, amelyik délután kettőig és olyan is akad majd, amelyik ki sem nyit aznapra.

Maszk + bevásárlólista

Ahogy egyre közeledünk a karácsonyhoz, úgy fokozatosan számolni kell a tömegek jelentette kockázatokkal a jelenlegi járványhelyzetben. A bevásárlásoknál ezért rendkívül fontos a megfelelő távolságtartás, a családonkénti egyszemélyes, gyors beszerzés (azaz minél rövidebb időt töltsünk zárt helyeken) az előre megírt bevásárlólista alapján.

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top