nlc.hu
Ünnepi menü

Műfenyő-árak 2021

Nagyon elszállt a műfenyő ára, de még így is sokan veszik

Idén is hatalmas a választék műfenyőkből, ám sokat drágultak.

Idén jócskán felment a műfenyő ára. Tavaly a kisebb fák 4-5 ezer forintba kerültek, a nagyobbakért pedig 60-80 ezer forintot kértek, most azonban sok helyen csaknem a duplájába kerül egy műfenyő. Mint a Tények riportjából kiderül, az egyik áruházban egy 210 centist 213 ezer forintért árulnak. Sokak szerint drága, ám a vásárlók azt mondják, még így is megtérül az ára az évek alatt.

műfenyő

Az utóbbi években sokan már műfenyőt vesznek az igazi helyett (Fotó: illusztráció, iStock)

Ma már egyre élethűbb és különlegesebb műfenyőket gyártanak. A legújabb termékek már szilikonból készülnek, ami abból a szempontból előnyösebb, hogy csak ki kell venni a dobozból és már kész is. Nem igényel különösebb összerakást, hajtogatást, mint a korábbiak, valamint nagyon könnyen tisztán tartható, könnyebben kezelhető. Sőt még jobban hasonlít az igazira.

Olvass még a műfenyőkről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top