A hagyományos flódni receptje és különleges flódnivariációk karácsonyra

G.P. | 2021. December 21.
A flódni egyesít mindent, ami igazán jól esik karácsonykor: sok mák, sok dió, sok lekvár és alma, mindez puha tésztarétegek között. Munkás, de megéri!

A flódni az az ünnepi sütemény, amit jó eséllyel szinte minden szomszédos országban ismernek, de mindenki egy kicsit (vagy nagyon) másként. Talán, azt gondolnád, hogy a flódni egy hihetetlen nagy múlttal rendelkező sütemény, pedig a most ismert változatára nem is olyan régen bukkantak rá a szakácskönyvekben.

Ahány ház, annyi flódni

A flódni német eredetű szó, a fladen, azaz lepénykenyér szóból származik. Persze, a lepény lapos, és nem emeletes, pláne nem sütemény, de rövid idő alatt mégiscsak eljutott odáig, hogy a bélesfélét, vagyis a tésztarétegek és töltelékek váltakozását felvonultató süteményt is fladennek hívják külhonban. Valójában azonban inkább mondanánk rokonnak a baklavával, mint a vastag tésztájú bélessel.

Mennyei rétegek (Fotó: Getty Images)

A flódni egyébként nem olyan régi keletű sütemény, mint gondolnád: először 19.-20. századi szakácskönyvekben tesznek róla említést – legalábbis a ma ismert formájában. Ha a lapos formájú süteményt vesszük alapul, amit ugye, eredetileg is jelent a neve, akkor viszont már a 12. században is megörökítették az írásos emlékek, mint egyfajta sajtos ételt. Aztán idővel képbe került az alma, a szilva és a mazsola is, mint töltelék.

A flódni a környező országokban is népszerű, Erdélyben éppúgy, mint Ukrajnában. De tény, hogy a recept nem egységes: van, ahol a tészta a réteshez hasonlóan vékony, máshol vastagabb, és persze,a töltelék meg a rétegek száma sem egyezik mindenhol. Sőt, a külcsínben is eltér: van, ahol klasszikus négyzet alakúra sütik, majd felvágják, máshol feltekerik, mint a bejglit.

Itthon a flódni kultdesszert lett a városi zsidóság körében, aztán felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki elkezdett hinni a flódniban, mert annyira finomra sikeredett a mi receptünk itthon.

A hagyományos flódni receptje

A hazai flódninál szerintünk jobb nincs, úgyhogy meg is osztjuk veletek a receptet, hogy ti is el tudjátok készíteni. Sokat kell vele törődni, de megéri!

Hozzávalók a tésztához:

Hozzávalók a mákos töltelékhez:

Hozzávalók a diós töltelékhez:

Hozzávalók az almás töltelékhez:

50 dkg szilvalekvár

Elkészítés:

A lisztet, a libazsírt, a cukrot, a tojássárgáját és az egy csipet sót keverd el, és alaposan dolgozd el, közben pedig adagold hozzá a vizet – annyit, hogy lágy tésztát kapj. Ha megvagy, akkor oszd 5 részre, és nyújtsd ki akkorára a tésztákat, mint a tepsid, és hagyd 4-5 órát állni.

Közben bőven lesz időd elkészíteni a töltelékeket, ugyanis a lekvár kivételével mindegyikkel lesz egy kis dolgod. Elsőként készítsd el az almás tölteléket! Pucold meg, és reszeld le az almát, add hozzá a fahéjat, a mézet, a cukrot, a szegfűszeget és a bort, majd tedd fel főni kis lángon. Ha kész, szűrd le, nyomkodd ki az almát, hagyd, hogy a leve lecsepegjen. Ezután keverd el zsemlemorzsával, és tedd félre hűlni, majd a hűtőbe 1-2 órára.

A flódnit egyszerűen nem lehet megunni! (Fotó: Getty Images)

Ezután jöhet a mákos töltelék: alaposan mosd meg a narancsot, vágd ketté, és az egyik felének a héját reszeld le. Add hozzá a mákot, a cukrot és a vizet, főzd addig, amíg a cukor felolvad, és besűrűsödik a krém. Ennek is adj időt, és hagyd állni.

Végül keverd el a diót a cukorral és a mazsolával, engedd fel vízzel, majd főzd meg, amíg a cukor fel nem olvad és krém állagúra nem sűrűsödik az egész. Arra ügyelj, hogy melegen inkább kenhető állaga legyen, mivel miután kihűlt, úgyis homogénebb lesz.

Amíg a tészta pihen, addig a töltelékek is összeállnak, majd indulhat a rétegezés! Béleld ki a tepsit egy sütőpapírral, majd jöhet egy réteg tészta, arra rá a diós töltelék, aztán még egy réteg tészta, majd a mákos réteg. Újabb tészta következik, aztán az almás réteg, majd még egy tésztalap, és a lekvár, zárásként pedig az utolsó réteg tésztával fedd be az egészet.

Arra ügyelj, hogy amikor a tésztarétegeket ráteszed a töltelékekre, nyomkodd le, hogy ne legyen levegős. Miután mindennel megvagy, a tojássárgáját keverd el a tejjel, és kend meg a tészta tetejét, majd irány az előmelegített sütő! Először süsd magas lángon, 190 fokon 10 percig, majd vedd lejjebb a hőfokot 180-ra, és süsd körülbelül 40-45 percig. Miután megsült, hagyd kihűlni, de várj a felszeleteléssel: tedd egy éjszakára a hűtőbe, és csak másnap szeleteld fel!

Variációk flódnira

Ha a hagyományos flódni mellett más verziókat is kipróbálnál, akkor a gibanica tortát készítsd el! Összetettségében nagyon hasonlít a flódnira, de a mák mellett itt nem dió, alma és lekvár alkotja a többi réteget, hanem meggy és túró.

Ha még különlegesebb karácsonyi édességet szeretnél készíteni, akkor a flódni-guba torta tetszeni fog! Elsőre talán furcsának tűnik, de hidd el, érdemes kipróbálnod, milyen az, amikor a két nagy klasszikus barátságot köt. Ráadásul jóval egyszerűbb is elkészíteni, mint a flódnit.

Süss velünk együtt az ünnepekre!

Exit mobile version