Baba

Egy ismeretlentől lesz gyermekem?

Magyarországon a jogszabályok engedélyezik, hogy bizonyos esetekben ivarsejtet (hímivarsejt, petesejt), vagy preembriót adományozzanak donáció útján. Sok párnak csak ilyen módon nyílik lehetősége arra, hogy gyermekük szülessen.
Egy ismeretlentől lesz gyermekem?„Más szülők gyerekét nevelem”

„Nagyon nehéz volt azt a döntést meghozni, hogy egy spermadonor segítségével szülessen gyermekem. Őszintén szólva soha nem hittem volna, hogy ilyen módon válhatok csak édesanyává, de az idő sürget, és bár voltak komoly kapcsolataim, jelenleg nincs olyan férfi az életemben, akitől természetes úton megfoganhatnék. Nem így képzeltem kislány koromban, de úgy tűnik, hogy most ez az egyedüli lehetőségem, mert nincs időm tovább várni” – meséli Tünde.

A kérdés azért sem könnyű, hiszen a jövendőbeli szülők úgy vállalnak gyermeket, hogy genetikai állományuk fele, vagy akár teljes egésze nem öröklődik, és a donor személye sokszor ismeretlen marad. Az ivarsejt-donációról szóló cikksorozatunk első részében a gyermekre vágyók szemszögéből járjuk körbe a kérdést egy meddőségi szakorvos és egy pszichológus segítségével. A második részben pedig arra keressük a választ, hogy kik azok, akik ivarsejtet adományoznak, és van-e lehetőségük arra, hogy megismerjék gyermeküket.

Az ivarsejt-adományozást azok a párok, illetve egyedülálló nők kénytelenek igénybe venni, akiknek valamilyen oknál fogva donáció nélkül nem születhet gyermekük. Bár genetikai értelemben ez a lehetőség inkább az örökbefogadáshoz hasonlít, hiszen a jövendőbeli gyermek biológiailag legalább fele részben a donor genetikai állományát örökli, sokan mégis úgy döntenek, hogy megéri igénybe venni az ivarsejt-adományozás nyújtotta lehetőséget. A jövendőbeli szülők többnyire úgy vélik, hogy az örökbefogadástól eltérően már a várandósság időszaka alatt teljes értékű szülő-gyermek kapcsolat alakul ki köztük és a baba között, így a gyermek már a sajátjukként jöhet a világra.

Egy ismeretlentől lesz gyermekem?

 

– Ma már tudjuk, hogy a férfi meddőség ugyanolyan gyakori, mint a női, és ilyenkor gyakran külső segítségre van szükség ahhoz, hogy megfoganjon a baba. Hímivarsejt adományozására abban az esetben kerülhet sor, ha a pár férfi tagjánál valamilyen egészségügyi probléma, például súlyos spermiumképzési zavar áll fent, vagy esetlegesen egyáltalán nem találunk az ondóban spermiumot a spermavizsgálat során. Emellett előfordulhat, hogy olyan súlyos genetikai rendellenesség áll a háttérben, ami miatt nem jön létre a megtermékenyülés, illetve a férfi oldalhoz tartozik az is, hogy néhány esetben a pszichológiai, illetve testi okokra visszavezethető impotencia miatt a spermium el sem jut a petesejtig – mondja dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista. – Ezekben az esetekben még felmerülhet egy műtéti eljárás, amely során altatásban a herékből egy speciális operáló mikroszkóp segítségével szövettani mintákat veszünk, így korábbi fejlődési stádiumban levő spermiumokat nyerünk. Ezeket laboratóriumi körülmények között továbbtenyésztjük, és ilyen módon lehetőség nyílik érett spermiumok kinyerésére, melyek a lombikbébiprogram során felhasználhatóak. Az esetek nagy részében ez az eljárás sikerrel szokott végződni. Persze előfordul, hogy semmilyen beavatkozás nem segít, vagy pedig a reménybeli anyuka egyedülálló, ilyenkor merül fel a spermadonáció lehetősége.

Egy ismeretlentől lesz gyermekem?– A petesejt-adományozásra nagyon szigorú törvényi feltételek betartása mellett kerülhet sor. Ezt olyan esetekben végezhetjük el, mint például súlyos genetikai rendellenesség, korai petefészek-kimerülés szindróma, 45 év feletti életkor, több sikertelen lombikbébi-kezelés, illetve megelőző műtéti beavatkozások, például endometriózis, vagy más jellegű petefészekműtétek. Külön csoportot jelentenek azok a páciensek, akiknél rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak, majd a gyorsan elvégzett citosztatikum-, illetve sugárterápia következtében a petefészek működése leáll. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy pár évvel később, amikor a páciens már kigyógyult rákos megbetegedéséből, gyermeket szeretne. Sajnos az esetek nagy részében ilyenkor csak az ivarsejt-adományozás jöhet szóba. Külföldön már elfogadott eljárásnak számít a fertilitás prezervációja, vagyis az a módszer, ahol a citosztatikus kezelést megelőzően a petefészkeket vagy a petesejteket kriobiológiai eljárással lefagyasztják. Sajnos ez az eljárás Magyarországon még nem engedélyezett, de donorpetesejt segítségével a már gyógyult rákos betegek is jó eséllyel édesanyává válhatnak – magyarázza a szakember.

– Egy meddőségi intézetben dolgozó pszichológusnak nemcsak az a célja, hogy a sikerességi arányt növelje – veszi át a szót Higi Vera, pszichológus –, hanem az is ugyanolyan fontos, hogy megkönnyítse a párok számára ezt az időszakot. A mesterséges megtermékenyítés már önmagába véve is egy krízisnek tekinthető, hiszen ha választani lehetne, senki sem ilyen módon szeretne gyermeket, hanem természetes és intim körülmények között kettesben a párjával vágyik arra, hogy megfoganjon. Ha pedig még ráadásul ivarsejt-donáció is történik, akkor a pároknak azt is fel kell dolgozniuk, hogy a gyermekük ugyan közös lesz, de előfordulhat, hogy például az adományozóhoz fog hasonlítani a szeme, a testalkata, vagy akár az egész temperamentuma. Az egyik nagy félelem, ami felmerülhet ilyenkor, hogy tudják-e majd sajátjukként szeretni őt, ha nagyon különbözik tőlük. A másik félelmük pedig többnyire azzal kapcsolatos, hogy mikor és hogyan mondják meg a gyermeknek, hogy legalább egyikük nem a vér szerinti szülője, és ő hogyan fog reagálni rá. Ezek teljesen természetes félelmek, és mindenképpen érdemes foglalkozni velük már a baba születése előtt. Emellett azoknak az egyedülálló nőknek sem könnyű a helyzetük, akik nem tudják, hogy várjanak-e még az igazira, vagy inkább vegyék igénybe a spermadonációt.

A jövő héten a sperma- és petesejtdonorok szemszögéből ismerhetjük meg az ivarsejt-adományozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése