Egészség

Legyőztem az endometriózist!

Mónikánál petefészekcisztát diagnosztizáltak, majd a hasüregében gyulladásra utaló folyadékot találtak. Sok utánajárás után mára meggyógyult.
Olvass még több gyógyulástörténetet!

Gyógyulástörténet-sorozatunkban olyan emberek szólalnak meg, akiknek sikerült kilábalniuk egy kilátástalan helyzetből, egy súlyos betegségből, egy tarthatatlan egészségügyi helyzetből. Történeteink az élet sokszor váratlan fordulópontjairól és a gyógyulásban való hitről, erőről és szólnak…. Ha Te is megosztanád gyógyulásod történetét, hogy mások is erőt meríthessenek tapasztalataidból, ide várjuk leveled. Írj nekünk!

30 éves nő vagyok, Budapesten élek, multinacionális cégnél dolgozom napi 10–12 óra munka, gyakran túlhajszoltság, stressz mellett. Gyermekem még nincsen, de 1-2 éven belül nagyon szeretnék majd. Alapvetően nőgyógyászati vagy bármely más típusú fájdalmaim soha nem voltak. Néhány hónappal ezelőttig átlagos magyar ember módjára étkeztem, igyekeztem odafigyelni a mozgásra is: tánccal, úszással, futással.

4-5 évvel ezelőtt folyadékkal teli petefészekcisztát diagnosztizáltak ultrahangos vizsgálaton, ez azóta hol elmúlik, hol újra megjelenik. Kb. 2 évvel ezelőtt állapította meg az nőgyógyász, hogy a ciszta mellett más probléma is van: a hasüregemben gyulladásra utaló folyadék található, és a korábban normál helyzetű, előre hajló méhszájam elkezdett hátrahajlóvá válni, függőleges állapotba került. Tájékoztatott, hogy ez a teherbe esést nehezítheti, de erre nincs bizonyíték. Megijedtem. Nem értettem, ez hogyan lehet, kipróbáltam az intim tornát, hátha segít, de nem hozott valós eredményt.

Az endometriózis kialakulása és gyógyítása
A mozgás és a táplálkozás szerepe a nőgyógyászati és meddőségi problémák tükrében címmel az ARWEN torna „Női egészségért!” Közhasznú Alapítvány ingyenes részvételi lehetőséggel 2011. június 4-én, szombaton rendezvényt szervez több előadóval és ingyenes egészségbüfével.
További információ itt.

Közben kb. 1,5 évvel ezelőtt jelentkeztek bélrendszeri problémáim – néha vérzés székletürítés után (friss vér kis mennyiségben), ami miatt nagyon megijedtem. Az orvosok (proktológus) gyanakodtak aranyérre, majd aztán mondták, mégsem az, hanem érzékeny a bélnyálkahártyám, és sérül keményebb széklet esetén. A problémáim krémek, gyógyszerek és kis műtét ellenére sem szűntek, havonta 1-2-szer újra jelentkezett a vérzés. Nem voltam nyugodt, így 2010 decemberben elmentem gasztroenterológushoz, aki részletes vérképet csináltatott, melyből kiderült, hogy a szervezetem glutén ellen ellenanyagot termel – azaz valószínűleg gluténérzékeny vagyok, ami szintén okozhat vérzést, de ezt csak teljes gyomor-, vékony- és vastagbéltükrözés alapján tudják megállapítani – erre nem vállalkoztam.

Helyette utánanéztem, mi is a gluténérzékenység, és láttam, rengeteg embert érint, de ma nem ismernek rá gyógymódot. Találkoztam egy természetgyógyásszal, aki szerint nem vagyok gluténérzékeny, valószínűleg más gyulladás okozza a gluténellenanyag-termelést. Végigcsináltam egy 1 hónapos Candida-diétát és méregtelenítést. Azóta kiderült, hogy ez a probléma is összefüggésben lehet a később diagnosztizált endometriózissal.

2011. február elején mentem el az éves kontrollra nőgyógyászhoz, aki elmondta, hogy a méhem sajnos már teljesen hátrahajló (ultrahangkép alapján), és minden bizonnyal endometriózisom van (a hegesedések következtében a méhszalagok megrövidültek, és hátrahúzták a méhemet). Fogalmam sem volt, ez mit jelent, és mitől keletkezett. Az okokat az orvosok sem tudják, legfeljebb gyanakodnak immunrendszer hirtelen gyengülésére stb. Sok nőgyógyász laparoszkópiás műtét során bizonyosodik meg a problémáról, illetve távolítja el az összenövéseket.

Az én orvosom végül azt javasolta, keressek alternatív gyógymódot, és 6 hónap múlva menjek vissza kontrollra. Ha nincs javulás, csak a műtét van az ő eszköztárában, mivel az endometriózisra orvosi gyógymód nincs, műtéti úton lehet átmeneti javulást elérni, de a probléma rendszerint újra kiújul, és esélyes, hogy meddőséget okoz.

Remény a gyógyulásra!

Legyőztem az endometrózist!Teljesen elkeseredtem: egy gyógyíthatatlan betegségem van, amikor közben teljesen egészségesnek érzem magam. Bújtam az internetet, orvosi könyveket, olvasva az endometriózisról szóló fórumokat, cikkeket. Beszéltem kínai természetgyógyásztól kezdve csi-kung oktatóig, nagyon sok mindenkivel, de csak tüneti enyhülést ígértek (tüneteim pedig addig sem igazán voltak) – mígnem az interneten böngészve megtaláltam az ARWEN torna honlapját, és Németh Tündét. Telefonáltam, Tünde nagyon rendes volt, és elmondta, hogy teljesen meg tudok gyógyulni, és épp indul egy intenzív tanfolyam, amihez még tudok csatlakozni. A tanfolyamon megtanította a könnyűnek tűnő, de a valóságban  nem is olyan egyszerű tornát, és tájékoztatott a szigorú makrobiotikus étrendről és fontosságáról. Ez lényegében számomra azt jelentette, hogy gyakorlatilag semmit sem ehetek abból, amit korábban ettem (hús, kenyér, tejtermékek).

Nagyon idegennek tűnt, el sem tudtam képzelni, hogyan lehet étkezni ma Magyarországon ezen alapanyagok nélkül. De Tünde többször megerősített, hogy csak és kizárólag ez fog segíteni, a hús, a cukor mind táplálják az endometriózist (és a lisztérzékenység-tüneteimet, bélrendszeri vérzéseimet is az endometriózis indukálja) – és a tapasztalataim alapján igaza volt! Elkezdtem a tornát és a diétát, amire azért is hajlottam, mert mindig a természetes megoldások híve voltam, és bár nehéz a diétát betartani, ezzel a módszerrel egyetlen mesterséges étrend-kiegészítőt vagy tápanyagot sem kell magunkhoz venni! Sőt ez a makrobiotikában kifejezetten ellenjavallt, így minden korábban alkalmazott étrend-kiegészítőt (grépfrútmagcseppeket szedtem) elhagytam, gyógyszert pedig korábban sem szedtem. Gondoltam, ártani biztos nem árthat a módszer, ha pedig sikerül is meggyógyulnom, nagyon boldog leszek!

Az elején mind lelkileg, mind „fizikailag” nagyon nehéz volt, mert a diétával párhuzamosan Tünde tanácsára néhány hónapra lemondtam a táncról és a futásról is, amit korábban nagyon szerettem, és nagyon kikapcsolt (ezek a mozgások gátolhatják a gyógyulást).

Mindamellett a fárasztó napi munka után, esti kikapcsolódás helyett órákig tartó főzés volt a program másnapra – amíg bele nem jöttem az ételek elkészítésébe. Egyre rövidült az idő, megtanultam párhuzamosan készíteni az ételeket, és rájöttem, hogy milyen finomak a zöldségek fűszer nélkül, párolva, megtanultam új ételkészítési eljárásokat, pl. a blansírozást, és olyan ételalapanyagokkal ismerkedtem meg, amelyekről korábban soha nem hallottam (különféle algák, miszó, natto, tamari stb.). Az új kulinária elkezdett egyre jobban érdekelni, utánanéztem, melyik étel miért jó, és láttam, hogy az étrendem gyakorlatilag minden összetevője egy-egy természetes „csodaszer”. Megismertem a biopiacot, és az alapanyagok más beszerzési helyeit.

Időközben tapasztaltam, hogy a bélvérzéseim teljesen megszűntek, a hasamban is éreztem pozitív változást – ma pedig, amikor pontosan 2 hónap torna és diétázás után visszamentem kontrollra a nőgyógyászhoz (mert nagyon kíváncsi voltam, látszik-e a hatás), az orvosom diagnosztizálta, hogy annyira átalakultam „belül”, hogy nem találta a méhszájamat (!), mert hátrahajlóként kereste, de az már újra egészséges állapotban ott volt, pontosan ott, ahol 3 évvel korábban, előrehajlóan! A petefészekcisztám átmérője 1 cm-t csökkent, benne áttetsző, ártalmatlan folyadék. A korábbi gyulladásnak a hasüregemben jelenleg nyoma sincs, az orvos elmondta, hogy az endometriózisom jelenleg teljesen inaktív.

Tény, hogy a diéta alatt fogytam 4 kg-t, bár korábban sem voltam túlsúlyos, de mára a fogyás megállt, és a közérzetem sokkal jobb, az orvosi eredmények pedig magukért beszélnek! Magam sem hinném, ha nem láttam volna ma, hogy 2 hónap alatt, gyógyszerek nélkül ilyen látványos javulást lehet elérni (2 évig tartó folyamatosan gyulladás állt helyre 2 hónap alatt, az endometriózis inaktívvá vált) az étrendváltással és a tornával!

Az orvosom biztatott, és ezt is szeretném megosztani: „ha nehéz is, gondoljak arra, hogy minden nap, amikor így étkezem, fél nappal nyújtom meg az életemet, amellett hogy a problémák meggyógyulnak a szervezetemben!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top