nlc.hu
Baba
A hosszas cumisüveges táplálás gyerekkori elhízáshoz vezet

A hosszas cumisüveges táplálás gyerekkori elhízáshoz vezet

Nagy valószínűséggel csúnya kövér iskolás lesz az a gyerek, aki másfél éves kora után még cumisüvegből iszik, sőt azzal is megy az ágyba.
A hosszas cumisüvegtáplálás gyerekkori elhízáshoz vezet Kövérebbek lesznek a császárral született gyerekek?

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy az elhízás előszobája sok súlyos kórnak: a cukorbajnak, magas vérnyomásnak, koszorúér-betegségnek. Ráadásul már gyerekkorban kezdődhet a folyamat és több kutatás is rámutatott: a kövér gyermekből többnyire súlytöbblettel bajlódó felnőtt lesz. Az amerikai statisztikák szerint az utóbbi évtizedekben a gyermekkori kövérség előfordulása megháromszorozódott.

Amerikában egy nagy tudományos programot hívtak életre, melynek keretében Robert Whitaker és munkatársai 6750 amerikai kisgyerek táplálkozási szokásait elemezték Ohióban, 2001-től éveken keresztül. Ezeknek a kicsiknek 22 százaléka kétéves korában még cumisüvegből ivott, sőt az ágyba is magával vitte. Amikor ezeket a gyerekeket öt és fél éves korukban megmérték, kiderült, hogy 23 százalékuk kövér volt, míg a cumizást korábban abbahagyóknak csupán 16,1 százaléka volt túlsúlyos.

A hosszas cumisüvegtáplálás gyerekkori elhízáshoz vezetA szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: az átlagosan 230 gramm tejet tartalmazó üveg 150 kalóriát tartalmaz, ami az egészséges kétéves napi kalóriaszükségletének 12 százaléka. Ha a tényleges kalóriaigény egyéb étellel már bejut a baba szervezetébe, a cumisüveg tartalma többletkalória, ráadásul a gyerekek két-három üveggel is megisznak belőle, ami már nem az éhségüket fedezi, hanem szokássá válik. Ezek a gyerekek később is több kalóriát kívánnak, ami a kevés mozgással, sok tévézéssel együtt súlyos pluszkilókhoz vezet.

 

Forrás: MTI, Matos Lajos

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top