Baba

Teherautó platóján szülte meg gyermekét

A szülők azt hitték, idejében beérnek a kórházba. Tévedtek.

Kisteherautóban született meg a babaA texasi Lufkin városában élő 8 és fél hónapos terhes April Bourghsnál váratlanul, otthonában indultak be a szülési fájások. A nő és férje, Joe úgy ítélték meg, hogy annyi idejük még van, hogy maguk menjenek be a szomszédos városban lévő kórházba a férj kisteherautójával.

A baba azonban jobban sietett, mint azt szülei gondolták. April út közben már érezte, hogy azonnal megszül. A férj ekkor félreállt az úton, és gyorsan alkalmi szülőágyat fabrikált a kisteherautó platóján. Néhány perccel később pedig világra is jött kislányuk, Justice Blake. Az újszülöttet édesanyja szabadidőruhájába bugyolálták, majd immár hármasban folytatták útjukat a kórház felé.

A kórház szóvivője a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a baba kissé alacsony súllyal született, ettől eltekintve azonban ő és édesanyja is jól vannak, és néhány napon belül hazaengedik őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top