Évről évre nő a császármetszések aránya, egyes magyar kórházakban már többen szülnek császárral, mint természetes úton. Ez persze az esetek többségében nem azt jelenti, hogy a műtétre indokolatlanul kerül sor, sőt ezek nagyon sokszor életmentő beavatkozások. Igaz, hogy orvosok és kórházak között is lehet különbség: vannak, akik kisebb kockázatot még bevállalnak a természetes szülés sikeréért, és vannak, akik a legkisebbet sem. Gondoljunk például egy ikerszülésre vagy egy farfekvéses babára – sokan vállalják a természetes szülés levezetését, mások viszont rutinszerűen műtenek. Persze nemcsak a szülészeken, a kismamákon is múlik a döntés, és ma már viszonylag egyszerű megtalálni a módját, hogy úgy szüljünk, ahogy szeretnénk. De vajon tudjuk-e, mi a legjobb nekünk és a születendő babánknak?
„A feleségem félidős terhes, és tavaly karácsonyra azt kapta ajándékba a szüleitől, hogy császárral szülhet egy magánkórházban – meséli a leendő apuka, Zsolt. – Apósomék elég jómódúak, és eddig is mindent megadtak a lányuknak. Azt szeretnék, ha a lehető legkevesebb szenvedés mellett szülhetne, és utána is a legjobb ellátást kapná ő is, és a baba is” – mondja a férj, és hozzáteszi, hogy a pici lombikkal fogant, de a terhesség eddig abszolút problémamentes. Orvosi indok egyelőre nincs a műtétre.
Nehezebb a döntés és az elengedés
Nem Zsolték az egyetlenek, akik kihasználják a lehetőségeiket a minél kényelmesebb szülés érdekében, ennek a műtéti kockázatokon túl is lehetnek azonban hátulütői. A programozott császármetszéssel világra jött babákat teljesen váratlanul éri a külvilág. „Sokként hathat a babákra a hirtelen változás, ha még nincsenek felkészülve arra, hogy elhagyják a biztonságot jelentő burkot – magyarázza a pszichológus, Bujdosó Mara. – Ilyenkor rákényszerítik a helyzetet az újszülöttre, és ez a trauma később is okozhat döntéshozatali nehézségeket. A beavatkozás a korai kötődés kialakulását is megnehezítheti, ami minden későbbi kapcsolat alapja. A biztonságos környezetéből hirtelen kiszakított baba számára egy csapásra bizonytalanná válhat minden, megrendülhet a bizalma, amely ahhoz kell, hogy bízni tudjon a körülötte lévő világban” – mondja a szakember, de hangsúlyozza, hogy ezek a következmények nem mindenkire érvényesek, mindamellett később korrigálhatók.
„És nemcsak a baba lelkére lehet káros következménnyel a természetes folyamatok hiánya, hanem a mamáéra is – folytatja a pszichológus. – Önértékelési problémát okozhat, hogy csak elszenvedik a szülést, nem aktív részesei annak. Ez akár megnyilvánulhat haragban is a baba felé, hiszen nem szabadulnak fel azok a kémiai anyagok, amelyek a kötődést is erősítik. Fontos, hogy nem szabad bűntudatot kelteni, az anyukát támogatni kell, hogy képes legyen elfogadni az új helyzetet, hiszen nemcsak baba, anya is születik minden egyes szüléssel. A császáros mamáknak ráadásul elengedési nehézségeik is adódhatnak későbbi életszakaszokban, hiszen nem részesülnek abban az alapélményben, amikor kicsusszan a baba, akit néhány pillanatra elengedünk, és aztán vissza is kapunk.”
Császárt javasoltak, mert bezárt a szülészet
Egy kismama arról mesélt, hogy praktikus okok miatt maga az orvos szeretett volna műteni. „Az orvosom azért javasolta a császárt, mert a szülészetet épp akkor készültek bezárni, amikorra ki voltam írva, és csak úgy szülhettem volna ott, ha idő előtt beindítják a szülést, amiből pedig valószínűleg műtét lett volna” – meséli Zsófi, aki 38 évesen szülte mesterséges megtermékenyítéssel fogant kislányát.
„A természetes szüléstől egyébként egyáltalán nem féltem, sőt a sok lelkes anyuka ismerősöm még fel is keltette bennem a kíváncsiságot – folytatja az anyuka. – Aztán kiderült, hogy még hamarabb bezárják a kórházat, így más kórházat és más orvost kellett választani. Viszont az új helyzet azt hozta ki belőlem, hogy ha már így alakult, akkor legyen rendes szülés. Így is indultunk neki, a sors fintora, hogy a kisbabám az elhúzódó vajúdás miatt végül az orvosom javaslatára mégis császármetszéssel jött világra. Persze én ezt egy percig sem bántam, annak örültem, hogy mindketten egészségesek vagyunk” – mondja Zsófi.
A csillagok állásában bíznak
Olyan is előfordult, hogy a 36. hét tájékán császározták meg a mamát, saját kérésére. Azért, hogy ne nőjön túl nagyra a pocakja, ne vizesedjen a lába, vagyis szülés után a lehető leghamarabb regenerálódjon a teste. „Előfordul, hogy kifejezetten azzal a kéréssel fordulnak hozzánk kismamák, hogy császármetszést szeretnének – mondta el a Nők Lapja Cafénak egy magánkórház név nélkül nyilatkozó marketingmunkatársa. – Annak ellenére viszont, hogy elég sok híresség szült már nálunk, az nem jellemző, hogy esztétikai okok miatt szeretnék hamarabb kivetetni a babát. Általában félelemre hivatkoznak, előre jelzik az orvosnak, akinek ilyenkor a protokoll szerint körbe kell járnia a problémát. Voltak, akik egy konkrét időpontban akartak műtétet, mondván, aznap kedvező a csillagok állása. Ilyenkor az orvoson múlik, hogyan tudja kezelni a helyzetet. Vannak nálunk hüvelyi szülést pártoló orvosok, és olyanok is, akik a számukra biztonságosabbnak tűnő császár felé hajlanak – magyarázta a kórházi dolgozó, és hozzátette, hogy intézményükben az extra kívánságok ellenére sem magasabb a császármetszések aránya az országos átlagnál.
Személyiségünk magában hordozza születésünket és szüléseinket, és ezek az alapélmények gyakran jelentenek leküzdhetetlennek tűnő akadályt a szülés előtt álló kismamák számára. „Sokan szoronganak, és sajnos viszonylag kevesen vannak azok, akik problémájukkal eljutnak a pszichológushoz – mondja Bujdosó Mara. – Pedig ha sikerül feltárni a szorongás okát, a kismama is könnyebben szembe tud nézni a félelmeivel. Első szülésnél a bizonytalanság, a fájdalomtól való félelem okozhat szorongást, de olyan eset is előfordul, amikor egy korábbi, traumatikus szülésélményt kell feldolgozni és elválasztani az aktuálistól. Sajnos nem mindenkinek jut eszébe, hogy lelki oldalról közelítse meg a problémát, pedig valószínűleg a műtétek egy része így elkerülhető lenne” – mondja a szakember, és egyetért azzal, hogy sokszor sokkal könnyebb lenne, ha az információk forgatagában képesek lennénk becsukni a fülünket, és saját, anyai ösztöneinkre hallgatni.
