Baba

Elcserélték a kisbabákat a szülészeten

Véletlenül derült ki a tévedés, a kicsik már visszakerültek az édesanyjukhoz.

Visszakerültek édesanyjukhoz a kórházban elcserélt babákKét Puerto Ricó-i kismama, Maria Lorena Gerbeno és Veronica Tejada kislányai ugyanazon a szülészeten, egy napon születtek. Maria már a kórházban gyanakodott, amikor egy 3,8 kilós kislányt adtak a kezébe sajátjaként, holott az orvosok korábban azt mondták, hogy császármetszéssel világra jött gyermekének súlya 3 kiló. „Szóltam, hogy ez nem lehet ő, de az volt a válasz, hogy biztos félreértettem valamit” – mesélte utóbb egy tévériportban az asszony.

Három héttel később Mariának egy rutinvizsgálatra vissza kellett mennie kislányával a kórházba. Ott találkozott véletlenül a másik anyukával, Veronicával, akivel szóba elegyedtek, és miután kiderült, hogy egy napon szültek, elkezdték összehasonlítani a gyermekeik születési súlyát. Az adatok alapján egyre biztosabbnak tűnt, hogy a kórház személyzete elcserélte a babáikat. DNS-tesztet kértek, és az beigazolta a sejtésüket: valóban egymás gyermekeit vitték haza a kórházból.

Miután visszacserélték a kislányokat, kapcsolatban maradtak, és rendszeresen küldenek egymásnak fényképeket a picikről. „Három hetet töltöttem egy babával, aki ugyan nem az én lányom, de minden szeretetemet neki adtam, és tudom, hogy a másik anyuka is ugyanezt tette” – fogalmazott Maria.

A szülők most azt fontolgatják, hogy jogi lépéseket tesznek a klinika ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top