Baba

Szülés után lapos has?

Mondják, hogy szülés után érdemes elkezdeni mozogni, mert a testünk a 9 hónap alatt eléggé megváltozott (legalábbis a többségnél jelentős súlynövekedést lehet tapasztalni), aztán a szüléssel hirtelen el is tűnik néhány kiló. Na de mégis, hogy kezdjünk, kezdhetünk el mozogni?

Fitneszanyu a blogján megadja azokat a fontos információkat, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy átgondoltan vágjunk bele egy semmiképp sem megerőltető tornába. A hátizom erősítése is nagyon sok szempontból fontos például, mert a terhesség alatt a növekvő pocak egyre nagyobb terhet ró a gerincre, azon belül is a derékra, hisz megváltozik a medence dőlésszöge, nő az ágyéki homorulat. Igaz ugyan, hogy szülést követően ez a súly már nincs, de a helyes tartás kialakítása miatt fontos, illetve innentől kezdve naponta nagyon sokszor felveszed, emelgeted a szép fokozatosan gyarapodó kisbabádat, ami szintén extra terhelés a deréknak, nem csoda, ha egyre gyakrabban fáj.
De azt is nagyon érzékletesen és közérthetően írja le, mikor áll készen a hasunk a „kockásításra”(bizony, nem vicc), és azt is, hogy miért fontos. Tornára fel!

Szülés utáni mozgástippek gyógytornásztól

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top