Lusta vagy kiegyensúlyozott?
Édesanyám azt mesélte, olyan csöndes és nyugodt baba voltam, hogy amikor letett a járóka egyik sarkába, két óra múlva még mindig ugyanott nézelődtem a nagy, kék babaszemeimmel. Szerinte ez a kiegyensúlyozottságomat tükrözte, de nekem erős a gyanúm, hogy sokkal inkább a lustaság lehetett az oka, hogy egyébként még kilenc hónaposan is inkább fetrengtem a pocimon vagy a hátamon (attól függően, hogyan is tettek le). Cseppet sem motivált a mellém tett játék a háton kalimpáló, “büdösbogár-effektus” leküzdésében. Aztán állítólag, egyszer csak behoztam minden lemaradásomat.
Az első ezer nap
Akkoriban még nem fektettek ekkora hangsúlyt a baba fejlődésének nyomon követésére. Még nem rémisztgették a szülőket azzal, hogy mikor is kellene a gyereknek először felemelnie a fejét, kitolnia magát hason, majd átfordulni, aztán pedig kúszni, majd mászni, felülni, végül pedig elindulni. Ma azonban komoly jelentőséget tulajdonítanak mindennek, és annak, hogyan is támogathatjuk a babánk szervezetét, hogy az a legmegfelelőbben és legjobb ütemben fejlődjön. Mert bizony nem jó, ha valamelyik szakasz kimarad. Azt olvastam, hogy a pici életének első ezer napja meghatározó a csontjai fejlődésének szempontjából, ami elengedhetetlen a jó ütemű mozgásfejlődéshez. Sőt a későbbi csontritkulás is megelőzhető már ekkor. Ezért Kornél az első pillanattól megfelelő mennyiségű D-vitamint és kalciumot is kap. De állítólag az, hogy mekkora lesz a jövőbeni magassága, szintén ez idő alatt dől el (lássuk be, nem valószínű, hogy túl alacsony lesz, mivel Gyuri két méter, és én sem vagyok egy Törpilla).
Nincs két egyforma mozgásfejlődési folyamat
Miután Kornél imádott hason tartózkodni (többnyire úgy is alszik, szinte az első pillanattól kezdve), viszonylag hamar megerősödött a kis nyaka, háta, és két hónaposan valamennyire fel is tudta tolni magát a karjaival. Már-már büszke voltam rá, hogy milyen gyorsan fejlődik az én picikém, amikor megérkezett a gyerekorvosunk a szokásos vizitre. Miután megvizsgálta a fiamat, közölte, hogy lassan el kellene kezdenie átfordulni. Éljen a teljesítménykényszer! Rögtön utánaolvastunk, mindenhol azt írták, hogy legkorábban négy hónapos koruk körül kezdenek el átfordulni a picik, de az sem baj, ha jóval később sikeredik – nincs két egyforma mozgásfejlődési folyamat. Majd egy szürreális jelenet következett: először a zenélő plüsskaticát lóbálta Kornél feje fölött, aztán egy csörgőt, végül egy kulcscsomóval próbálkozott, hátha utánanéz, és hirtelen átbillenve át is fordul. Ekkor vált hivatalossá: a gyerek rám ütött, finoman fogalmazva, letojta, hogy mivel csörögnek körülötte. Egy hangos játék még nem ok arra, hogy meg kelljen mozdulni. Ezen a ponton még az is felmerült, hogy vajon lát-e rendesen ez a gyerek? Szuper, nem elég, hogy még nem forgolódik, de talán még a látása sem százas!
Házi feladat
Házi feladatot kaptunk: töltsön minél több időt hason, kemény talajon, és gyakoroljuk a lóbálós technikát, hátha egyszer csak átbillen, és rákap az ízére. Bútorlapot tettünk a kanapéra, arra három pokrócot, mert még nem volt járókánk. Azt kell hogy mondjam, ez és a kitartó gyakorlás meghozta gyümölcsét. Naponta legalább 5-6 alkalommal próbáltunk (igen, így, többes számban) átfordulni. Amikor éreztem, hogy már majdnem megvan, segítettem neki egy pici lendületet adva, és már át is fordult. (Ilyen egy igazi, stréber anyuka, aki még rosszabbul viseli, ha a gyereke teljesítményét becsmérlik.) Aznap, amikor betöltötte a negyedik hónapot, magától fordult át, először hasról hátra, majd hátról hasra is. Esküszöm, úgy érezte az én büszke, anyai szívem, mintha az olimpiai aranyat akasztották volna Kornél nyakába, szinte hallottam a Himnuszt.
Teljesen jól fejlődik!
Ezután jött a “kúszni vagy mászni”-kérdés. Kornél kitűnően csúsztatta magát hátrafelé, de előre kúszni valahogy sehogy sem akaródzott neki szabályosan. Végül egyszer csak térdelőtámaszba emelkedett, és mászni kezdett. Gyuri kivételesen jobban aggódott, mint én magam, mert ismerősei olyan sajnálatos történeteket meséltek neki, hogy miután az ő csemetéjüknél kimaradt a szabályos kúszás, bizonyos idegpályák nem tudtak összeérni, és vélhetően ezért lett diszkalkuliás, diszgráfiás és/vagy még egy csomó “diszféleséges” a gyermekük. Több se kellett, pár nap múlva már ott ültünk a picikémmel egy Dévény-tornával foglalkozó szakember várótermében. Megvizsgálta az izomtónusát, hajlékonyságát és fejlettségi szintjét. Gyakorlatilag összehajtogatta, majd masnit kötött Kornél lábából és kezéből, amit a babám igen hangos nemtetszés-nyilvánítással kísért. Mindenki készüljön fel, ez cseppet sem kellemes a picikéknek! Kiderült, hogy az lenne a baj, ha kimaradna az ellenkező irányú, keresztezett kéz- és lábmozgás. Az már szinte mindegy, hogy kúszással vagy mászással mozog így a pici. És nyugtassam meg az uramat, mert a fiunk teljesen jól fejlődik, szerencsére nincs szüksége több kezelésre. Szeretném azt hinni, hogy a tornával, babamasszázzsal, gyakorlással és vitaminokkal, anyaként minden tőlem telhetőt elkövettem, és részben ennek is köszönhető, hogy ilyen szépen és zökkenőmentesen fejlődik a kisfiunk.
